Novellák - Short stories, novels

Koma Judit honlapja

Novellák

2009. november 15.
Az Angyali üdvözlet főszereplője egy angyal, poszt-apokaliptikus világban játszódik, a világ a volt férjem agyszüleménye, sajnos, nem dolgozta ki teljesen. Kár érte.
A Mirkó-sztori három novellából álló sorozat. Főhőse egy harminc év körüli nő. A világ cyber-punk környezet, de a játék világánál sokkal közelebb áll a MOST-hoz. Szándékosan... A Mirkó-sztori három része: Kísértetjárás, Pokoljárás és Kiút.
Imádom a Cyberpunk 2020 játék karaktergeneráló rendszerét. Dobálgatsz s a kockával, aztán nézheted, mi jön ki belőle. Nekem ez... Már csak a körítés kellett hozzá és a karakter mellett készen volt a sztori is. (Önéletrajz)
Megszületett a Mirkó-sztori negyedik része! Nagy kihívás volt, mert ez Mirkó Ágnes kamaszkorából mesél el történeteket. Ez az időszak pedig nem más, mint a 2004-2010 közötti évek. A mi jelenünk - a CP 2020 múltja. Egy olyan világ, amit valamennyien ismerünk vagy legalábbis úgy gondoljuk. Épp ezért volt nehezebb a feladat, hiszen itt és most még nem vehetsz az üzletekben tíz deka parizer mellé műanyagtokos Walthert két doboz lőszerrel. Egy vérbeli CP novellában persze elő a fegyvert és rock'n'roll vagy becsatlakozol és a Virtuális Valóságban száguldhatsz, nem igaz? Ehhez képest...
Én mégis úgy gondolom, a Cyberpunk világa már itt van. Gondolkodj! Szereted az izgalmakat? Lehetsz rosszkor rossz helyen: képzeld el, hogy belőtt srácok szétverik a kedvenc kocsmádat, szó nélkül ütnek mindent és mindenkit, akit és amit érnek. Vagy hazafelé az üres éjszakai járaton valaki adományt gyűjt... saját magának. Multinak dolgozol? Szokatlan a tempó és a stílus? Nem tetszik a gépezet? Szója, testvérem, szója meg zacskós leves a jövő héttől... Nos? "Do you feel lucky? Well, do ya -punk?"
Üdvözöllek Archanya-n! Saját világom, sokat dolgoztam rajta. A Kötelék az első ott játszódó kész sztorim. Nevezhetjük regénynek is, azt hiszem. Sőt, igazán nagyképűen így hangzik: egy regény-ciklus 4. része, az első, amely teljesen kész és "fogyasztható"... Egy bukott császári ház utolsó sarjának küzdelme a trónért és az álmaiért. Van, amikor nem érvényesek a megszokott fogalmak...
No és a fan-fiction. Imádom Perselus Pitont. Belezúgtam, amúgy tinilányosan. Természetesen meg kell írnom a magam verzióját. És természetesen: Harry Potter, és a Harry Potter univerzum minden eleme J. K. Rowling szellemi tulajdonát képzi, azokat csak saját szórakoztatásomra, minden anyagi haszon nélkül használtam fel.







Egy álom vége 6. részlet
End of a Dream VI
Egy álom vége 5. részlet
End of a Dream V
Egy álom vége 4. részlet
End of a Drean IV
End of a Dream III
End of a Dream II
Egy álom vége - 3. részlet
Egy álom vége - 2. részlet
Egy álom vége - Bosszúállók: Végjáték fanfiction
The End of a Dream - Avengers: Endgame fanfiction
Az Álmodó - Bosszúállók: Végtelen Háború fanfiction
The Dreamer - an Avengers: Infinity War fanfiction
Álmodni jó Figyelem! Erotikus tartalom! Csak 18 éven felülieknek!!!
Újabb részlet a készülő TV3. regényből

Részlet a készülő HP-cyberpunk crossoverből
Kísértetjárás
Pokoljárás 1. részlet
Pokoljárás 2. részlet
Kiút 1. részlet
Kiút 2. részlet
Kezdetek 1. részlet
Kezdetek 2. részlet
Kezdetek részlet
Kezdetek részlet
kezdetek 3. részlet
Önéletrajz
Szuperhősös... Figyelem!!! Erotikus tartalom, csak 18 éven felülieknek!
Kígyótánc
Tükörvilág II. Egyszer úgyis felkel a nap (részlet)
Részlet a készülő Tükörvilág III.-ból
Kötelék 1. részlet
Kötelék 2. részlet
Kötelék 3. részlet
Az álom - korai humoros történet Skandar Graun stílusban :)
Keserű ima halott ég alatt
Angyali üdvözlet
In dubio
Körtánc
Hangulat - mese másként