A szervizalagút bejáratát csak tessék-lássék
álcázták: kornyadozó bokrok, lecsüngő ágak, mögötte ott a nyílás. A nyílás,
amit a kétszárnyú dúracél kapu mellett még sugárernyő is védett.
- Itt a csatlakozóaljzat – Aran máris előhúzta a
kis számítógépét és egy vékonyka kábellel rácsatlakozott a fali aljzatra.
Még levegőt venni is elfelejtettem, úgy hallgattam
minden szusszanásukat a sisakrádión keresztül.
- Jók a kódok, Tal! Nem cserélték le őket! Bent
vagyok.
- Remek.
Miközben ők ketten beszéltek, Rex a bejáratot
leste, Jeges és én a környezetünket figyeltük.
- Létrehoztam egy mesterkódot, amivel bármikor
felülírható bármelyik jelszó a rendszerben. Beállítom a gépet, hogy vezeték
nélkül kapcsolódjon a rendszerükre, kis hatósugarú rádiófrekvenciát használva. Amit
ők lezárnak, én kinyitom. Kapcsolhatom a sugárpajzsot, uram?
„Kész” – amikor ez valamennyiünktől elhangzott, a
sugárpajzs vibrálása megszűnt, aztán szétnyíltak a dúracél lapok.
Mivel én lettem az Egyes, én indultam elsőként.
Előreszegezett sugárvetővel, lövésre készen egy szempillantás alatt felmértem
az előttem feltáruló folyosót és átfutottam az ajtó túloldalára. A százados egy
pillanattal később indulva a folyosó másik falához futott. Az előttünk lévő
folyosó lejtett lefelé, viszonylag keskeny volt. Talán egy méterrel magasodott
fölénk, csövek futottak oldalt a magasban, minden szürke fém volt, a fény a
mennyezeti lámpatestekből áradt. Semmi sem törte meg a csendet, az
egyformaságot. Semmi hang, semmi mozgás.
Megvártuk,
míg valamennyien belülre kerültek,
„Jobb – tiszta! Bal – tiszta! Minden tiszta!”
aztán megindultam előre középen, gondosan ügyelve
arra, hogy ne lógjak senki tűzvonalába. A kanyarhoz közeledve hallottam Rex
hangját a sisakrádióban:
- Jeges! Tal! Csomagokat lerakni!
- Értettem.
Villámgyorsan leraktak egy-egy töltetet a folyosó
egy-egy szakaszára.
- Töltet a helyén.
- Tovább! – néhány lépés után: - Készülj!
A fal mögött féltérdre ereszkedtem, kilestem, a
százados ellépett mellettem, ki a folyosóra.
… „Minden tiszta!”
Csomagok lerakva.
- Tovább!
Még egy kanyar.
- Ajtó következik!
Alakzatba rendeződtünk az ajtó előtt. A százados
jelére Aran megnyomta a gombot, az ajtó feltárult. Nincs mozgás. Nincs célpont.
Bent voltam, Rex a nyomomban. Szemben zárt ajtó, más nyílás semmi. Tal, Jeges,
és Aran, aki a hátunk mögé is figyelt.
Raktárban voltunk, a fal mentén kisebb-nagyobb
ládák, polcok, mind tele alkatrésszel, szerszámmal.
- Aran! A repulzorkamerát! Vizuális érzékelést! Ha
jelzek, kinyitja a következő ajtót és nyitva hagyja. Ha ismét szólok, ezt az
ajtót is nyitja, de csak annyira, hogy a kamera kimenjen. Jeges, Tal, a tölteteket.
A megerősítés azonnal jött, aztán már kaptuk is a
„repkam” képét a kijelzőnkre.
- Kamera üzemkész. Csatlakozom a rendszerre és
nyitom távolról a következő ajtót. Távoli nyitás… három… kettő. …egy… Külső
ajtó nyitva.
- Készülj! – ismét pozícióba álltunk az fal két
oldalán. - Ajtót nyitni!
- Ajtó nyitva, kamera kint… ajtó vissza.
A kijelzőn megjelent a rövid kis folyosó, majd egy
nyitott zsilip képe. A kis kémdroid továbbúszott a levegőben, mi pedig
megpillantottunk egy nagyobb termet. Munkaállomások voltak szétosztva, ezeket állványok,
emelők szigete alkotta. Jól látható volt a mozgás: technikus droidok
csavaroztak, hegesztettek. Élő operátornak, élő őrnek nem láttuk nyomát.
- Kapcsolja le a szerelődroidokat! Nem tudjuk,
hogyan programozták őket!
Míg erre vártunk, a két robbantási szakértő itt is
lerakta a kis szerkezeteket.
- Droidok leálltak, uram!
És valóban, a sisakkamerám képén láthattam a
mozdulatlanná váló robotokat. Hiába volt a kamera, úgy mentünk be az
összeszerelőbe, mintha teljesen ismeretlen hely várt volna ránk.
- Aran! Meg tudja oldani, hogy ne tudják
bekapcsolni a riadójelet?
- Megpróbálom, uram. De ezt majd akkor tudjuk meg,
ha be akarják kapcsolni…
Mindent ugyanúgy tettünk, ahogy eddig. Illetve csak
majdnem. Abban a pillanatban, amint beléptem a csarnokba, felbukkant előttem
egy hosszúfejű rohamdroid.
A lővonal tiszta volt, a helyzet egyértelmű. Tüzet
nyitottam és nem álltam meg egy tizedmásodpercre sem.
- Célpont kiiktatva – sóhajtottam bele a
mikrofonomba. – Egyedül volt.
- Megerősítve – Jeges volt legközebb hozzám.
Elfoglaltam a helyem, aztán szép óvatosan haladtunk
előre a csarnokban. Ez már nem volt olyan egyszerű: a szerelőállványok, a
lerakott alkatrészes ládák, a mozdulatlanná dermesztett szerelődroidok remek
fedezéket nyújthattak bárkinek, aki bujkálni akart előlünk és átkozottul meg
tudták nehezíteni a dolgát annak, aki befelé igyekezett. Gyors pillantást vetettem
társaim sisakkamerájának képére: mindenki a csarnokban volt, a saját szektorát
pásztázta épp.
- Minden tiszta – jött a summázat. - Tovább.
- Megállni! – Aran hangja megdermesztett mindenkit.
Így tanulták ők is, én is. – Elvesztettem a kapcsolatot a repulzorkamerával!
Nem reagál a kontrollerre - kis szünet,
aztán – A kép is elveszett. A kémdroidnak vége, uram.
- Vettem, Aran. Zárja le azt az ajtót, ami a másik
csarnokba vezet! Először ezzel foglalkozunk itt – mutatott a bal oldali falon
nyíló zsilipre. - Megnézzük, mi van emögött, lerakjuk a tölteteket, csak azután
megyünk tovább.
- Igenis, uram.
Benyomultunk a raktárba – ugyanazt találtuk, amit
az előzőben. Jeges lerakta a kis gömböket, míg a szerelőcsarnokot Tal járta
körbe. Az utolsó pár töltetet már a hidrogénszőke klónnal együtt helyezték el.
- Kész.
- Vettem, Tal. – a százados előhívta a holo-makettet
az alkarvédőjére erősített kis projektorból. – Folyosó, aztán a fő
szerelőcsarnok. A kamerára mostantól nem számíthatunk. Aran, ha jelzek,
nyithatja a zsilipet! Felkészülni! – elhelyezkedtünk. – Ajtó!
Folyosó – tiszta. Tovább.
A sisakrádióban hallottam a társaim minden egyes lélegzetvételét.
- Aran! Állítsa le itt is a szerelődroidokat!
- Értettem. Szerelődroidok leállítva.
És ebben a pillanatban a zsilipen túl felbúgott egy
sziréna:
- Üzemzavar! Üzemzavar! Üzemzavar!
- Fierfek! – Tal szitkozódott.
- Alakzatba! Felkészülni! Ajtó!
Nem történt semmi.
A kommandós elmondott néhány szót – alighanem a
mando’a szótár erősen korhatáros részéből. Rex hátrébblépett az ajtótól.
- Robbantsák be ezt a shabla zsilipet!!!
Tal lekapta a zsákját és elővett belőle egy tekercs
vaskos szürke szalagot. Gyakorlott, gyors mozdulatokkal igazgatta el az anyagot
az ajtó és a tok közötti illesztésben, körbe mindenhol. Elhelyezte rajta a
gyújtószerkezetet, aztán
- Vissza a raktárba!
leadta a jelet, ami elindította a kémia folyamatot.
A sisakok audiószűrője ismét keményen dolgozott, a
robbanás elég erős volt, bár a füst számomra meglepően kevésnek tűnt. A vaskos dúracél
ajtó megrogyott, összegörbedt és kifordult a helyéről, majd hangos döndüléssel
elfeküdt a padlón. Szorosan egymás mögött haladva közelítettünk a bejárat felé,
meg sem torpanva vettük fel a szükséges pozíciót és már haladtunk is befelé.
- Rohamdroidok!
Az én szektoromban kettő jött, gondolkodás nélkül
tüzet nyitottam rájuk, Rex a másik oldalon ugyanígy tett a felé tartókkal.
- Tovább!
Újabb rohamdroid. Ujjam az elsütőbillentyűn,
megnyomtam és nem történt semmi. A sugárvető energiacelláján vörös fénnyel
izzott fel egy LED. Máris fél térden voltam.
- Fegyver meghibásodás! – átkattintottam a
biztosítót, aztán vissza, de még mindig semmi. Olyan adrenalinhullám öntött el,
hogy azt hittem, kiugrik a szívem.
- Cserélj energiacellát – kiáltotta a rádióba a
mögöttem haladó Tal és azonnal tűz alá vette az én szektoromat is.
Kiugrasztottam a meghibásodott cellát és a helyére löktem
egy újat. A fegyver surrogva feltöltődött.
- Fegyver üzemkész! – és ezt be is bizonyítottam.
A magas, szinte teljesen emberszerű droid a levegőt
átszelve került elém. Nyilván túlságosan lefoglalt a fegyver meghibásodása, nem
tért vissza azonnal a figyelmem. A meglepetés ereje, mint annyiszor, most is
bejött, elvétettem a célt. A kommandó-droid nagyon gyors volt, a DC-15-ös
kirepült a kezemből, aztán a következő ütés már engem talált el. A páncél
felfogta ugyan a nagy részét, de kibillentett az egyensúlyomból. Zuhanás közben
láttam az előcsusszanó vibropengét a fémkaron. Nem akartam kipróbálni, hogy vajon
a páncélom kibírja-e. Az alkarvédőmön csattan a droid karja, ahogy szinte
alábújtam a lefelé zúduló csapásnak. Másik kezemmel a pisztolytokhoz kaptam,
előrántottam és közvetlen közelről belelőttem a droid fémfejébe. A bádogember
eldőlt, én pedig levegő után kapkodva kerestem az új célt.
Két kézre fogtam a Dc-17-est és leszedtem egy
rohamdroidot, aki túl közel került Aranhoz, fordultam, felkaptam a földről a
sugárvetőmet, a szíjánál fogva a vállamra löktem és futottam tovább. Fedezékbe
vetettem magam, jól jött a nagy alkatrészes láda, amögül viszonoztam a tüzet,
amit két szuper rohamdroid zúdított rám.
„A lassabb mozgás kevésbé feltűnő, mint a gyors.”
Nagy igazság, de már utána voltam. Így viszont Jegesről elvontam a tüzet és ő
ki is használta a lehetőséget. Új fedezéke mögül tiszta lővonalat talált és
két-két gyors lövéssel elintézte mind a két droidot.
Hirtelen csend lett. Vetettem egy gyors pillantást
a sisakkamerák képére: senki sem küzdött, senki sem tartotta célra a fegyverét.
- Tal: kész. Szektor tiszta.
- Aran: kész. Szektor tiszta.
- Tüske: kész. Szektor tiszta.
- Jeges: kész. Szektor tiszta.
- Rex: kész. Minden tiszta – hallottam, ahogy
már-már sóhajnak beillően kifújják a levegőt.
A két specialista gyorsan telepítette a
robbanóanyagot, miközben mi hárman a három ajtót figyeltük.
- Működik még a hálózat? – fordult Aranhoz a
százados. – Ha igen, zárja le ezt a két ajtót. Balra megyünk tovább, a
kommunikációs központjuk felé.
Irigyeltem a vizuális memóriájáért.
A folyosóról két ajtó nyílt egymással szemben. Rex
ismét a bal kezünk felőlit választotta – a másik szociális helyiség néven
szerepelt. Jelen pillanatban senkit sem érdekelt, Aran már tolta is rá a záró
kódot a zsilipjére, akárcsak a folyosó túlsó végén lévő ajtóra. Elég egyszerre egy
dologra figyelni.
Felvettem a megfelelő pozíciót, vártam a jelet,
amire beronthattam a terembe.
Odabent egy ember férfival találtam magam szemközt.
A fickó egyenruhát viselt és a fegyvere után kapott. Nem érte el…
A kommunikációs terem kicsi szoba volt, a túlsó
falnál álló hatalmas, átlátszó holo-kijelezővel, egy íróasztallal. Megvártam,
míg Rex is felveszi a pozícióját, aztán jelentettem:
- Célpont kiiktatva. Bal tiszta.
- Jobb tiszta. Minden tiszta.
- Szép munka, vod’ika! – megismertem Tal hangját. –
Én se csinálhattam volna jobban. Mando kiképződ volt?
- Majdnem – néztem, ahogy itt is helyükre kerülnek
a kis gömbök, miközben Rex lehajolt a fickóhoz – pusztán formaságból.
Aran sisakkamerájának a képén feltűnt az egész
szobabelső, ahogy a Beviines körülnézett.
- Hogy ez mekkorát fog szólni!
- Remélem, Jeges, nem mértük el, mert akkor az
Anobis letér a pályájáról…
