Kismadár

Márkó és a kismadár
Délután négy tájban egy kismadarat találtunk a kapuban. Verébcsipasz az istenadta, kiesett a fészekből, van a tetőnk alatt bőven. Ez már többé-kevésbé tollas, de nem tudni, mennyi időt töltött a napon egy 6-8 méteres zuhanás után (azt sem, hogyan lehetséges, hogy nem Samu macska találta meg).
Márkó persze azon közölte, hogy ezt mi most megtartjuk...
Kartondobozt kerítettem (a padláson van kalitka, de most inkább nem mentem fel, félek, nem lesz rá szükség), fecskendőt és tálkát, macskaeledel-konzervből egy gombócot, mert hátha azt megeszi...
Így felszerelkezve mentünk anyámékhoz. Megállapítottuk, hogy nem valószínű, hogy a tollas jószág ezt túléli. Van gyakorlatom a madárfiókák felnevelésében: két garnitúra seregélyfiókát neveltem már fel, jól sikerült fészekalj volt mindkettő, felnőttek, kirepültek, hazajártak. Én közben lelkesen hordtam a horgászboltból a csontit és a gilisztát nekik.
De a veréb az más. És amíg a seregély azonnal tátogott, ha csak fölé hajolt valaki, később be-ki közlekedett a dobozába, inni kért a fecskendő ütögetésével, ez a szerencsétlen jószág csak ül, esetleg felborul.
Márkó persze keservesen megsiratta. Jó, akkor teszünk kísérletet, hátha iszik vagy valami.
Szilvikém, köszönöm a magokat!
Nagy reményeket nem fűzök a dologhoz, de próbálkozunk.
Nem is a fiam lenne, ha nem állna meg egy kiesett madár mellett. Ő félreteszi a csigát a járdáról, nem engedi bántani a hangyabolyt vagy bogarat, a legnagyobb és legszőrösebb pókot felmászatja a tenyerére és kiviszi, hogy megmentse.
Egész kicsi kora óta mondogatja: "minden életet tisztelni kell!" Ő így is szokott viselkedni. Nem egyszerű ezt összehangolni a mai világunkkal... :(

Márkó

Márkó és a baleset
A minap úgy gondoltam, itt az ideje, hogy a fiamat megtanítsam az alapszintű laikus újraélesztés néhány fontosabb tételére. Nem, nem akarok mentőtisztet, se orvost faragni a gyerekből, és nem is a szájból orrba vagy szájból szájba lélegeztetésre gondolok. Hanem mondjuk arra, hogy mit csináljon, ha valami történik a jelenlétében. hogyan ismerje fel azt a helyzetet, amikor segíteni kellene. Milyen jeleket keressen, hogy felismerhesse, baj van és ha baj van, mi a teendő.
Higgyétek el, nem hülyeség. Ez már nem az a világ, amiben mi felnőttünk. Nem vagyok pesszimista, csak reálisan gondolkodó.
2008-ban együtt bicikliztem az akkor 3 és fél éves fiammal, ő a saját kétkerekű bringáján jött mellettem a járdán. Egy nem túl forgalmas szakaszon egy motoros hátulról engem szépen elkaszált. Én estem mint az atom, a motoros szintén, a motort megfogta a szegélykő, nem csúszott be a járdára. Nem igazán emlékszem a történtekre, nem voltam képben, csak azt tudtam, hogy a frissen műtött lábamnak nem lehet baja...
A fiam leszállt a bringáról és kiabálni kezdett: "Álljanak meg, baleset történt! Álljon meg mindenki, baleset történt, jöjjenek segíteni!"
De olyan is volt, hogy két éve beleesett a vízibicikliről a Velencei-tóba. Lesüllyedt, felrúgta magát és aztán kipecázták. Az összes megjegyzése annyi volt: "Még jó, hogy nézem Bear Grillst..."
Vagy amikor elkeveredett egy pesti plázában. Mire tesómék megtalálták, már jelentkezett a biztonsági őrnél, elmondta, ki ő, mi ő és kivel van.
Ehhez kell nyilván lelkialkat is, meg - és most fényezem magam - nevelés is.
Sose féltettem túl. Nálunk sose voltak eldugva a "veszélyes tárgyak": a hypot rögtön megmutattuk neki, rossz, büdös, meg lehet tőle betegedni. A vadászkésem a polcon olyan magasságban, amit elérhet könnyen: megmutattam, kezébe adtam: éles, szúr vág, nehéz. soha eszébe nem jutott, hogy ilyesmihez nyúljon,. Mindent látott, mindent megmutattunk neki. Ez nálunk bevált.
Nem csak arra tanítom már egész kicsi kora óta, hogy ne álljon szóba idegenekkel, hanem arra is, mi van, ha az idegen AKAR szóba állni vele. Hogy menjen be egy boltba, ahol sok ember van és mondja el, mi történt. Vagy mit tegyen, ha egyedül van itthon és csengetnek vagy telefonálnak... Nem hiszem, hogy paranoiás lesz belőle, ez nem túlzott féltés, csak realitás. Persze, lehet, hogy csak én látom így. Én úgy gondolom, jó úton járok: Márkó egy nyílt szívű, őszinte, eléggé magabiztos gyerek. Vagy nem? :D
Márkó és a nők
1. Cicik
Még Pesten laktunk, amikor észrevettük: Márkó valahogy sokkal szívesebben áll szóba olyan nőnemű egyedekkel, akiknek jól láthatóan elhelyezett mellei vannak. Jött egy hölgyismerős látogatóba, garbóban. Márkó nem nagyon vett róla tudomást. A hölgy nem értette: "máskor olyan barátságos kis kölyök szokott lenni".
Ugyanezzel a hölggyel legközelebb az egyik bevásárlóközpontban találkoztunk, kellemesen dekoltált felsőben volt épp. Csodák csodája, Márkó roppant barátkozó hangulatba került, sőt, időnként szájtátva nézelődött. Nem árultuk el a hangulatváltozás okát...
2. Dal a buszon
Szintén Pest. Gondolta tesóm, kicsit elviszi Márkót csavarogni. Zsúfolt hatos busz. Márkó ült a buszon és vidáman énekelt: "Puncinka, puncika, puncinka..."
Tesóm egy darabig nem vitte sehova.
3.Komoly férfi
 Legújabb szokása, hogy virágot ad a hölgyeknek. Különösen két közelben lakó, szép szőke kislánynak. Lelkesen pusztítja a szent cél érdekében amúgy is legatyásodott virágoskertemet. Mit tehetnék? Asszisztálok. Szokjad, anyám...
4. Szerelem
Volt egy kislány az oviban, aki nagyon tetszett neki. Enikő. Ó, hát ő most szerelmes. Elballagott az oviból, a csoportból ő egyedül. Enikő ovis maradt. Rajzolt neki, el is küldte a daduska nénivel. Megtanulta leírni Enikő nevét. Verset írt. Aztán az óvó nénik elmondták: Enikő népszerű kislány, több fiúnak is tetszik és Márkóhoz nem is szólt, amikopr meglátogattuk a régi csoportját. Mondtuk neki: majd lesz másik, semmi baj. De neki Enikő kell, csak őt szereti. Egyszer játszott a földön ülve, amikor keserves zokogásba tört ki, teljesen váratlanul. "Annyira hiányzik Enikő..."
Tessék kérem komolyan venni a gyerekszerelmet! :)

2. részlet a készülö TV3.ból

A férfi állt a Vár mellvédjénél, nézte a lassan hömpölygő Dunát és hallgatta a háta mögül közeledő lépteket. A férfi szaga már azelőtt megcsapta érzékeny orrát, hogy karnyújtásnyira került volna az érkező. Fűszeres étel, olcsó férfiparfüm és félelem szaga. Olajos bőr, nyirkos ujjak, tapadósra zselézett haj, hadaró beszéd. Oleg.

Megborzongott, pedig az októberi idő igazán kegyes volt: késő délutánra járt már, a levegő mégis őrizte szinte nyár végi melegét. Arra gondolta, odaát talán sokkal egyszerűbb volt, élni is, meghalni is. Harcosként, mágusként tudta az utat. A férgeket eltiporta, a harcosokkal megküzdött, az ellenség hatalmát megtörte. Uralma alá, akarata igájába hajtotta, akit kellett. Most pedig olyanokkal tárgyal, akik a csatorna mocskában fogják végezni, a többi patkány között. Nem boldogította a tudat, hogy eszközök csupán. Ahogy az sem, hogy tisztában volt vele: az érkező és megbízója is azt hiszi, ők diktálnak. Kisebb tévedés is elegendő bukáshoz, de egyelőre még higgyék csak, amire annyira vágynak.

Legyűrte undorát és férfi felé fordult.

― Helló, Oleg.

― Üdv, zsarukám.

Üthetnékje támadt, de túltette magát rajta. Benne van az árban. Ha eléri, amit akar, ezt a gyáva senkit hulladékba temetteti. Nosztalgiával gondolt máguskirály-énjére, az országra, ahol az ilyet komposztnak, halcsalinak, esetleg viadalok érdektelenebb napján, vadállatok küzdelme közötti szünet kitöltésére használták fel. Itt viszont ő érzi nyeregben magát és megragad minden alkalmat, hogy fitogtassa erejét. Míg szembe nem találja magát a valódi hatalommal. Addig viszont játszani kell, alakoskodni. Mindenki előtt. Ám legyen, játszik és tűr.

― Vladislaw tiszta terepet akar holnapra.

― Ahogy megbeszéltük...

― A főnök elégedetlen, kínai barátom. Szőr van a palacsintában és ezt a pitét Morgan a te torkodon fogja letuszkolni, ha valami gikszer lesz ― jót vigyorgott saját szellemességén. ― A kollégáid túl sokat mászkálnak a Hős utca környékén.

― A raktáratok biztonságban van.

Oleg köpött egyet.

― Tudod, cimbora, a jenkinek nem tetszik a képed. Alig várja, hogy elszúrj valamit. Alig várja, hogy Vlad kiadja a parancsot. És hidd el, nekem se vagy a szívem csücske.

― Rendben lesz minden.

― Ajánlom, zsarukám. Holnap a főnök pakolni akar. Megértetted?

― Ezt eddig is értettem. Arról nem tehetek, hogy nektek a készenléti egység laktanyájával szemben kellett raktárat találni. Persze, hogy láttok egy-két rendőrt. Oda járnak dolgozni... Mást nem üzent a főnököd?

― Nagy a pofád, pedig nagyon kisfiú vagy – acsargott a zselézett hajú. - Eljön az idő, amikor már nem lesz szükség rád...

― Dolgom van, Oleg. Ha nincs mondanivalód, mennék is. Még egyszer mondom, rendben lesz minden – és faképnél hagyta a fickót.

A futár kihozta az ebédet. A műanyag dobozban szusinak kellett volna lennie, de ezt a szétmállott rizsbe nyomott olcsó halat nem tudta szusinak nevezni. Mindegy. Fogta a dobozt és kukát keresett. A lány pillantása találkozott az övével.

- Fujj, ez a szusi most undorító! Együnk ma valami normális kaját! Mit szólnál a csirkéhez?

— Rizzsel?

― Nem, sörrel.

Nevetett, de érződött a hangján: nyugtalan. Az ő új képességei vajon mire elegek? Talán nincs is tisztában mindennel.

― Erik, tudom, hogy annyi más dolgunk is van mára, de azért… Kiderítettem, hol bujkál Oleg! Lépjünk a farkára! Tizenegy körül odamegyünk, szétnézünk és kitaláljuk, mit csináljunk.

Fogadott testvére mesélt a bandáról, akiket olyan egyszerű volt megfélemlítenie. Elmondott mindent, amit előző este kiderített. A férfi szájában keserű nyált gyűlt. Már nincs visszaút.

— Ebből nagy baj lehet… - erőtlen próbálkozás volt, ismerte jól a lányt. Makacs és kitartó, tüzét a Vándor-lélek hatalma még tovább hevítette. — ... lehetne, ha kiderülne.

― Nos, Angyal nyomozó?

Félrebillentett fejjel nézett rá, zöld szemei mélyén aranybarna szikrák villantak. Várta a választ, a beleegyezést.

Játszani kell mindig, mindenki előtt...

― Oké, bébi ― elhajolt, mert a lány kemény kézzel, azonnal ütött. ― Most hét óra van. Hazamegyek felszerelésért és pontban tizenegykor találkozunk a kínai mögött.

Csókot adott a lány homlokára ― és beleborzongott, amikor egy lehetséges jövő képe felvillant előtte. Látta a lány mozdulatlan testét hideg fényű neonok alatt, fehér falak között, hallotta a Semmi Örvényének tompa moraját. Nincs visszaút.

Elintézett néhány fontos teendőt, aztán elővette a telefont.

― A rejtekhely forró. Tűnjetek el onnét azonnal, különben lebuktok. És akkor én se tudok már tenni semmit.

― Negatív, kiscsávó. A főnök ma este tárgyalni fog ott.

― Tárgyaljon máshol, nem érdekel! Felfogtad, jenki, hogy a nyomotokra bukkantak?

― Felfogtad, hogy a főnök egy partnere érkezik ma tizenegyre? Ki szaglászik a rejtekhely körül?

― Egy nyomozó, Kelemen Olga.

― Az a nő? A társad, nem? Csald el valahová. Vezesd félre. Agyalj rajta, cimbora. Dörzsölt zsaru vagy, nem?

― Nem fog menni. Ő nem fogja annyiban hagyni.

― Akkor meghal. Hidd el, a házat jól őrizzük, jobban, mint a kollégáid tennék ― a gúny a telefonvonalon át is sütött, vért kergetett Erik arcába.

― Nem ismered a századost.

― Nem is érdekel. Nem golyóálló, ez a lényeg. A főnök látni akar téged ma este. Nem értem a gusztusát, de mindegy. A tárgyaláson itt legyél, érted?

― Ott leszek ― minden további nélkül bontotta a vonalat.

Vladislaw Gorik úgy szállt ki az ezüst Bentley Mulsanne-ből, hűvösen, stílusosan, mintha az orosz nagykövetség előtt állna az autó. Elegáns volt, őszülő hajával, szakállával, ezüstfejes sétapálcájával, prémmel szegett sötét kabátjával. Testőrei is kényelmesen mozogtak, a biztonság teljes tudatában. Otthon voltak, az övék volt itt minden.

Erik jól látta a szemközti ház tetején az árnyékot: mesterlövész, Morgan rendelte oda, hiszen megmondta, biztosra mennek. Gorik most Morgant is, őt is úgy intette magához, nagyúri módon, ahogy herceg ősei tették a lakájaikkal a cárok idejében.

Hiszen az is volt: orosz hercegek leszármazottja, kényúr és világpolgár, vérrel visszaszerzett ősi vagyonát vérben gyarapította. Nem ismert sem istent, sem embert, csupán a hatalmat. Akárcsak egy lángokba veszett világ királya valahol máshol, valaha rég. Ő volt ilyen odaát. Méltó ellenfél lehetne, de nem harcolni akar most, hanem győzni.

A lány már sokadszor pillantott az órájára, sétált az étterem mögött. Várt, egyre nyugtalanabbul. Végül egy utolsó pillantás után a szűk és sötét sikátor felé vette az irányt. Jól tudta, mit keres. A nehéz vasajtón elektronikus zárak, biztonsági rendszerek sorakoztak. Apró digitális kamerát húzott elő és mindent lefényképezett.

Klikk!

A hang halk volt, de egyértelmű: a lány azonnal mozdulatlanná dermedt.

— Nagyon lassan fordulj meg, szivi!

Négy fickó állt mögötte két-három lépésnyire, a szemközti házból kerültek elő, tempósan, nyugodtan, mint vacsorázni induló baráti társaság. Az egyikük kölyök még.

— Gyere el szépen az ajtótól! Lassan, okosan! — ketten húztak csupán fegyvert, a főnök és a kölyök.

A srác kezében meg-megrezdült a félautomata, a lány feléje lépett a faltól,a kölyök azonnal kitért.

A nő és a társai közé került. A lány nem tétovázott, a fiatal fickóra vetette magát, a fegyver átkerült az ő kezébe, a fickó társainak tántorodott, eszméletlenül. A nő kihasználta a lendületet, a következő támadónak esélyt sem adott, villámgyors ütés, máris a megszédülő férfi háta mögött termett, keze a fickó állán, másik a tarkóján, a mozdulat gyors, csont reccsent,és a bőrkabátos fószer törött csigolyával csuklott össze. A pisztolyos elveszítette a fejét, lőtt, bár társa lővonalban lehetett és amikor a lány elkapta a karját, taszított rajta, egyenest a lövedék útjába került.

Azonnal elengedte a meglőtt férfit és egy közeli konténer mögé vetette magát. Pisztolyáért nyúlt, elbiztosította és kilesett a fedezék mögül. Az egyedül maradt fickó felszívódott vagy ő is fedezék mögé rejtőzött. Az esélyeket latolgatta, a szívveréseit számolta. Tudta, hogy a képességeit használva jóval gyorsabb ellenfelénél. Aztán meg ott a nyílt utca, a motor. A fickó eddigre bújt elő, tüzet nyitott a konténerre, a másik oldalon, nem ott, ahová ő rejtőzött. Ez a jó pillanat: a lövések döreje elnyeli a neszeket.

Kiugrott a fedezéke mögül, visszalőtt, látta, hogy a férfi meginog, de nem törődött semmivel, veszni hagyta a földre hulló üres tárat, újat lökött a helyére és az utca felé iramodott. Gyors volt, emberfelettien gyorsan. Valahol fent, hat emelet magasan erőszakos csattanást vertek vissza a falak és a lány felsikoltott, a falnak dőlt.

Kivágódott a nehéz vasajtó, magas, barna hajú férfi rontott ki rajta, kezében egy Taurus revolverrel. Nyomában a nedvesre zselézett hajú Oleg, egy szalmaszőke, nagydarab öltönyös, mögötte Gorik. Mellette pedig egy bőrkabátos férfi, ázsiai vonásokkal.

Angyal Erik.

A lány a fal tövébe csúszott, vércsík marad mögötte a falon, elerőtlenedő kezével próbálta célra emelni a pisztolyt. Az irányzék végigkúszott a férfiakon.

Oleg hisztériás rohamot kapott, tajtékzott.

— Lőjétek már le! — látta, hogy a célgömbök rajta állnak.

Morgan keze mozdult, a .38-as Special hatalmas dörejjel szabadult ki a csőből. Erik szeme megrebbent, de mozdulatlanul állt az orosz mellett. Ahogy elült a lövés zaja, Gorikhoz fordult.

— Menjenek most, a járőrök öt percen belül itt vannak és akkor minden elvész! Akkor én sem tudok menteni semmit már!

Gorik a szőkének vetett oda pár utasítást, aztán eltűntek mind a szemközti ház kapujában.

Erik a lány mellé térdelt, az ölébe vonta a fejét, kisimította arcából a gesztenyeszín tincseket. Egyetlen pillantás elegendő volt: elvégeztetett. A mesterlövészpuska lövedéke átütötte a dzseki alatt viselt golyóálló mellényt, Morgan lövése a kabát gallérja fölött találta el a lányt. Olga szeme smaragdként ragyogott a férfira, keze nem talált fogás társa dzsekijén. Mire a vértől iszamos kéz a test mellé hullt, a zöld szemek fénye is megtört.

Erik a lány füléhez hajolt, úgy suttogta:

― Találkozunk még!

A földre engedte a holttestet, a telefonján a diszpécsert hívta.

― Angyal Erik százados vagyok, mentőt és járőröket azonnal a Balaton utca és a Szent István körút sarkára, a kínai étterem mögé! A társamat meglőtték! Küldjetek mentőt, fiúk! A támadók elmenekültek. Siessetek!

Felvették a vallomását, a felettesei együttérzésükről biztosították és persze azonnal hazaküldték. Pszichológust, orvost ajánlottak, de egyikből sem kért. Otthon vodkát bontott és csak nyakalta a szeszt ájulásig.

... s fojtogatnak kitörni kész dalok...

Nem az első eset, hogy úgy érzem: könnyebb annak, aki tud valamilyen hangszeren játszani. Talán a zene tud a legtöbbet segíteni, ha el kellene mondanunk valamit, amit nehéz, amit nagyon szeretnénk, de mégse... Irigylem a zenészeket.
Napok óta - ismét - tele a fejem verskezdeményekkel. Amik versnek furcsák és úgy lüktetnek, mintha dalok lennének. De én nem értek a zenéhez!
Mégis, amióta verseket írok, mindig születtek "dalok". Cyranoként én is előadhatom, némi öngúnnyal, hogy épp melyik kedvencemet hallgattam akkoriban rongyosra...

Quimbysen:
"a kávé meleg, de a szívem kihűlt..."

Mint Ákos:
"...remekül menekül
az értelem
akárhogy kérlelem
nincs tovább
remeg a pillanat
felfal vagy felkavar
az őrület
nyitja a határokat
látom a képeket
iszonyú szépeket..."
(Egyelőre töredék)

Doom/death metálos súlyos lüktetéssel:
"Haldokló város, pusztuló élet -
Minden, ami van, így ér majd véget.
Rohanó emberek, üres, sivár termek -
Kiürült a lélek, meghalt a Gyermek.
Nincsenek már csodák -
Önmagától fél ez a gyilkos világ.

Könnyező angyal, növekvő Semmi -
A tehetetlenség fog mindent elnyelni.
Sötét utcák, visszhangzó léptek -
A Halál van itt, most jött el érted.
Nincsenek már csodák -
Önmagától fél ez a gyilkos világ"
(XX. század végén)

Nick Caveként:
"...és megöltem véresen csillogó késemmel (nő)
könnyektől csillogó késemmel megöltem... (nő)
szerettelek (férfi)

én vártalak tizenöt éven át, eljössz-e (nő)
láttalak éjjeken, ködökben, felhőkben (nő)
álmodtam (nő)"
(Ballada)

Aztán meg a dark rock, az ősz zenéje:
"...A felhőket nézem és érzem
nem állsz még készen.
Valami fáj még,
valakit vársz még,
aki nem jön el..."

Vagy csak egy-egy sor. Mondjuk az éjszaka közepén és fel kell kelned, le kell írnod, mert nem hagy nyugodni.
"...az élet beléd is sebeket tépett..."
Csak sorok, semmi több. Néha pedig meglendül az egész és csak írsz, írsz. Vagy összeállnak a képek, szilánkok egésszé.
Segíthetne valaki. Tanítsatok meg zenélni. Vagy elmondani, amit kell. Melyik könnyebb? :)

Már megint egy töredék...

Gonosz, kegyetlen múzsa
versével tép az eleven húsba
a vers most vért virágzik
szívemből sikoltva kimászik
meggyötör, de meg nem öl
csókjával életre jelöl.

2012.07.01.-02. éjszakája