Descansos

Descansos

Követ a kőre.
Kiserkent a vérem, mégis rakom.
Követ a kőre.
Fel, fel, emelkedik egy újabb halom.
Fáj, fáj, fáj, fáj!
Nevet vések a kőbe,
körmeimmel, véres ujjaimmal
keresztet rajzolok.
Sötét idők voltak. Látod a nevet?
Követ a kőre.
Halottat gyászolok.
Siratok egy széttört életet.
Fáj, fáj, fáj, fáj!
Halmok az út szélén, ezernyi kőkereszt.
Követ a kőre.
Életem útját szegélyezik.
Minden kő sikoly:
egy-egy álomért, egy névért.
Fáj, fáj, fáj, fáj!
Hát csak rakom.
Követ a kőre.
Szent helyek már:
fájdalom szentelte,
lemondás szentelte,
akarat szentelte.
Sok kis halál.
Követ a kőre.
Ha visszanézek, kőhalmok erdeje:
áldott helyek, erőt adnak.
Aki voltam, nem vagyok már.
2012.10.31.

Lélekdob

Lélekdob
Talán tényleg ez az az időszak, amikor meggyengül az anyagi és a szellemi világ közötti fal. Talán ilyenkor könnyebb a lelkekbe látni, talán könnyebb a szellemekhez szólni.
Sok ilyen gondolat ébredt bennem - újra.
Néha úgy érzem, az emberi lélek alszik. Egyre mélyebb álomba merül, hibernálódik. Ez az oka annak, amiket nap mint nap látunk.
Elhagyjuk a múltunkat. Ki emlékszik már arra, mi volt a nagyapja, mit csinált, milyen világban élt? Emlékszel, miket mesélt a dédnagyanyád? Nekem mesélt. Háborúról, a gyerekkoráról - lángokba vesző világokról álmodtam akkoriban... De nem tudom már továbbadni. Nem tudom elmesélni a gyerekemnek, milyen borzalmas volt a sötét ablak, a lila papír, a sziréna süvítése. A fiamnak, aki a háborúk, a fegyverek bűvöletében él - ahogy ősidők óta élnek a fiúgyerekek... Ha nem fakarddal, ólomkatonával, hát műanyag pisztollyal játsszák.
Tudjátok, mi van a mesék mögött, amiket a gyerekeiteknek meséltek? Mi van a fekete és fehér farkas harcában? Miért tépi ízekre tulajdon keresztgyermekét a tündérkirálynő? Ezek is a múltunk részei. Úgy éltek túl mindent, úgy bújtak meg a gyerekmesében, hogy ne vehesse észre a be nem avatott.
Elhagyjuk az értékeinket. Család? Széthullnak. A kenyérharc felőröl mindjányunkat. Pedig erre vágyunk: összegyűlni a tűz körül és csillogó szemmel mesélni, mesét hallgatni. Érezni a másikat, az együttlét biztonságát magunkénak tudni.
Elhagyjuk az álmainkat. Mindenkinek vannak álmai: szerelemről, családról, munkáról, kedvtelésekről, utazásokról. Feladjuk őket, hagyjuk, hogy elvegyék őket. Kifogásokat találunk, miért is nem kellenek már. És azután megszürkülve, fáradtan nézzük a készen kapott álmokat.
Alszik a lélek. Vagy a világ lelke, ha úgy tetszik. Vagy elszökött? Elkóborolt a testtől, ettől az anyagi világtól és most nem talál haza.
Tegyünk hát ki csalétket, csalogassuk vissza, énekeljük neki a kedvenc dalait - így tettek a sámánok is a beteg ember lelkével, így akarták visszacsalogatni.
Dobosok, elő a dobokkal! Énekesek, hívjátok a szellemeket, kérjétek a segítségüket. Táncosok, a lábatokban a Föld ereje legyen, a Föld kitartása. Fel kell ébreszteni a lelket!

Hambre del Alma

Hambre del Alma
- az Éhes Lélek -
Elvitték a pusztába, kidobták.
És ő menekült.
Elvitték a hegyek közé, kidobták.

És ő menekült.
Elvitték a vizek mellé, kidobták.
És ő menekült.
Elvitték a városokba, körülfogták.
Már nem menekült.
Ruhákat adtak rá, kigúnyolták.
Már nem menekült.
Add fel, add fel, add fel - ezt dúdolták.
Ne adj, ne élj, ne szeress - ezt dúdolták.
Ne hallj, ne láss, ne énekelj - ezt dúdolták.
Légy jó, légy szép, mosolyogj, ha fáj - ezt dúdolták.
És ő jó lett.
Csendes, szürke, fáradt.
Nem üvöltött a holdra.
Nem táncolt a fényben.
És tanították:
Nézd, ez jó. Így jó. Így kell. Csináld!
És jó leszel. Így szép leszel. Így kellesz.
És tűzbe dobták szárnyait.
Nem sikoltott, csak nézte némán.
Ezt adjuk neked - zúgták
és ráhúztak gyémánttal ékes ruhát.
Megrogyott a súly alatt.
Nem szökellt, nem táncolt, szépen ült.
Ablakából sóváran leste csak a holdat.
És akkor dobolni kezdett a hold:
tiéd, tiéd, tiéd, tiéd!
dalol már füledben a vér.
tiéd, tiéd, tiéd, tiéd
Szárnyakat adott neki,
selymes éj-szárnyakat.
Látod, éjjel jó repülni,
haza is érsz, mire megvirrad.
És ő repült.
Mámoros örömmel, tébolyult örömmel,
hold-szőtte szárnyakkal repült.
Minden éjjel vérrel-fénnyel-szőtt szárnyakkal suhant.
Minden reggel fehér ágyban találták.
Nem látták a véres vállú ruhát.
Mosolygott rájuk. Így tanították.
Fogyott a vére - kell az a szárnyhoz.
Igyekezz haza, közel a hajnal!
De még repülni vágyott.
Féktelen örömmel repült a fényben.
Tudta, hogy látják, hogy mennyien nézik.
És ő kacagott. Suhanva szárnyalt.
Lent ordítva szidták, üvöltve hívták.
Miénk vagy! Nem tudsz repülni!
És ő csak repült.
A hold adta-vér szőtte szárnyak széthulltak.
És ő zuhant.
És kacagott.
(2012. 10. 28.)

A Csontváz Asszony dala

Altató: a Csontváz Asszony dala
 - a Férfinak dúdolom -

Aludj, aludj, aludj
a mélyből jöttem hozzád
Aludj, aludj, aludj
tudattalan is engem hívtál
Aludj, aludj, aludj
csúf csontjaimat dajkáld
Aludj, aludj, aludj
fájdalmad most engem táplál
Aludj, aludj, aludj
félelmed is engem táplál
Aludj, aludj, aludj
könnyeidből innom adtál
Aludj, aludj, aludj
szíved teszem döngő dobbá
Aludj, aludj, aludj
az Élettel Halál is jár
Aludj, aludj, aludj
annyi évet vártam lent rád
Aludj, aludj, aludj
most én vigyázok rád
2012.10.23.

És repültek.

"Kivittük őket a hegytetőre és mondtuk, hogy repüljenek. De ők maradtak. Repüljetek, mondtuk. Ők maradtak. Átlöktük őket a gerincen. És repültek." (Guillaume Apollinaire)

Termékeny korszakomat élem. Húsz éve írok, de ennyi vers még sohasem született ilyen rövid idő alatt. Pedig csak akkor írok, ha már szenvedek attól, hogy nem írok... A verses füzetem, az én "kapcsos könyvem" ma megtelt.
Mázsás súly alól szabadultam. Elmúlt a megfelelés kényszere, a mindenáron tetszés rettenetes késztetése. A fájdalmak lassan emlékké szelídülnek, termékeny talajjá, ami engedi, hogy alkossak. Engedem meghalni, aminek halni kell. Másként nem lehet. Nincsenek véletlenek. Most vettem elő újra azt a könyvet, aminek tankönyvként, napi imádságként mindenki ágya mellett ott kellene lennie.
Húsz év versei vannak egyben. Húsz éve regényei, novellái. És mennyi, mennyi félbehagyott dolog. Azokon ma már nehezen találnék fogást, nehéz a folytatás. Ennyi év után nehéz újra megfogni a pillanatot, az érzést, azt a szót, szerelmet, alakot, aki bennem élt.
"és így van ez jól" hiszen változunk. És ami jön, ami megy, ami van, amivé leszek, úgyis megírom verssé vagy regénnyé.

Októberi eszmefuttatás

Októberi eszmefuttatás

Hallottad már azt, hogy ha gyermeked van, nem lehetsz magányos?
Vajon ezt hogyan is értik?
Én nem azért szültem gyereket, hogy ne legyek magányos.
Nem is azért, hogy legyen, aki megvalósítja helyettem az álmaimat. Az én álmaimat majd megvalósítom én, ha tudom, ha nem, hát megmarad álomnak. Ő álmodjon magának és valósítsa meg. Harcoljon a saját álmaiért, ne az enyémekért. Ha már belőlem nem lett ez vagy az, belőle legyen? De miért? Nekem azzal miért lesz jobb? Hiszen úgysem élem meg általa. Nem jobb, ha nem rakok még egy terhet a vállára? Lesz ott majd úgyis épp elég. Álmodjon csak, járja csak a saját útját.
És attól, hogy gyermeked van, még lehetsz magányos. Hatalmas tömegben is lehetsz magányos. A gyereked nem lehet minden. Nem zúdíthatsz rá mindent, nem csünghetsz rajta, hogy ne legyél egyedül.
Nem hiszek a véletlenekben.
Abban hiszek, hogy valami szándék, valami értelem mindenben - vagy majdnem mindenben :) - van. Nem, ez nem az eleve elrendeltetés; a fatalizmus, a teljes kiszolgáltatottság gondolata rettenetes számomra. De úgy hiszem, oka van a dolgoknak.
Oka van, hogy az történik, ami. Kegyetlen, racionális gondolkodás? Ugyan! Arra gondolok, hogy a "vágy az hatalom" *. Hogy a gondolatok teremteni és rombolni képesek.
Arra gondolok, hogy az én fiam sem véletlenül született ide. Nem véletlen, hogy pont ő, pont ilyen. Tudom, hogy tanulnom kell. Fejlődnöm. Sokszor éreztem már azt, hogy azért éppen ő a fiam, mert tanítani jött.
És azt is olyan sokszor éreztem, hogy megbuktam. Hogy elfáradtam. Annyiszor estem már el, annyiszor álltam talpra. Nem találom azt a titokzatos valamit, amit erőt ad. Ami eddig ott volt és erőt adott. Pedig most már egyre sürgetőbben érzem, hogy meg kell találnom. Meg kell érintenem, látnom, érezem, ízlelnem, vagy bármi, de bizonyosság kell. Hogy létezik. Hogy holnap is tud nekem erőt adni, ha kell. Nagyon kell.

Ajándék helyett

Ajándék helyett
 - Nándinak -

Veled ébredek minden reggel
s melletted alszom éjjelente.
Ismerlek, mint kiismerhetetlent:
a régi vagy s meg-megújuló.
titkaid a férfiszív csodái:
farkasének téli völgy felett;
az Idő elröpült s most játszik a képzelet.
Vad őseinkkel száguld együtt lovad
vagy macskaléptű angyalok kísérnek,
de utam és életem tiédbe fonódott:
ezer szállal fűz össze a jövő és a múlt.
Vágyak csatája tán csókokká csitult
de a vad szenvedély gyakran elsodor:
s ha macska-módra kóborolni,
felfedezni indulok,
lépteimet mindig óvod
 - Te vagy, ki minden titkomat tudod.
Csak fakó szavak a papíron:
el nem érlek, messze vagy.
Itthon várlak, jössz-e végre,
én uram!
2002. 11. 03.

Csöndek

Csöndek

Csöndem mélyén
magányom éjén
megtaláltalak.

Mosolyod fényét
szemednek kékjét
hiányolom.

Csöndem mélyén
üvölt a fájdalom.
Csönded mélyét
még be nem láthatom.

Magányod béke
vagy csöndek emléke.
Magányom fájó
csöndben rád váró.

2012.10.06.

Szemem fénye :P

A mai nap tanulságoktól sem mentes története - Zolinak hozzá: hát nem könnyű annak lenni :D
Felvonatoztam egy országos egészségügyi intézménybe Budapestre, hogy gyorsan, fájdalommentesen és lehetőleg TB-támogatással szert tegyek egy pár szép új kiberoptikára... Izé... kontaktlencsére. Keményre, mert én azt szeretem. Viccen kívül, a modern, csuda jó, komfortos lágy lencse nem jó a szememnek, ráadásul valami különleges fajta kéne a szembajomra, és a 9 dioptriámra.tehát drága.
Kemény lencsét kevés helyen forgalmaznak már. Eme remek intézményben máskor is jártam már.
Időpontra mentem. Az utazás kalandjait később mesélem el (Első kötet: odaút, második: visszaút :D).
A betegfelvételnél közölték, hogy valami gond van a biztosításommal, csak szólnak... Aha, nekem rendes, bejelentett munkaviszonyom van, de egyébként is, mielőtt az létesült, már leleveleztem az OEP-pel, hogy ugyan jegyezzenek már be, mint jogosultat, miután az APEH az ő &@{;^-guk miatt megbírságol tízezer forintra....
Végre eljutottam a rendelőig, kivártam a soromat, kicsit tovább is, mint az időpontom szólt. Bent jött az emelkedett párbeszéd.
- Miért jött?
- Szeretnék egy új pár lencsét. Már voltam itt, négy éve.
-Rendben. És milyen betegsége van?
-???
-Mi a diagnózisa?
-???
-Jó, megnézem a kartonját.
Jó, nézze. Megnézte a drnő és folytattuk az eszmecserét.
- TB-re kapta akkor a lencsét?
- Nem emlékszem.
- Mennyit fizetett?
Megmondtam. Jó, kikeresi a kartont. Kereste, de nem találta.
- Ó, csak a 2000-es évből van meg a kartonja. Hátha nem is változott azóta a dioptria... Majd ez alapján hozok mindjárt egy próbalencsét.
Hozott, illesztette a szememre. Természetesen könnyeztem, hiszem jó rég nem használtam lencsét.
- Olvassa akkor a számokat szépen!
Hát hogyne...
Olvastam.
-Jaj, hát ez teljesen jó.
Másik szemre átrakja. Ott még jobb.
- Csodával határos módon nem változott a dioptria...
Nekem mondja? Tegnap fél éjszaka ezen paráztam. :P
  -Nos, ez egy ilyen és ilyen lencse, TB-támogatás nincs, mivel csak közepesen rövidlátó. Harmincezer forint lesz...
Felvakartam magam ájulásból (könnyen ment, mert a szemüveg ennek legalább kétszerese lett volna) és fizettem. Drnéni bejegyezte kartonomra az összeget és hogy majd postán küldi a lencsét, a postaköltséget akkor kell fizetni...
Sem számlát, sem átvételi elismervényt, sem a betegségemről ambuláns kezelőlapot vagy bármi dokumentációt nem kaptam.
Így volt az előző alkalmakkor is... Országos intézmény.
Sebaj, úgy, de úgy fogok látni három hét múlva... :D
Sasszem, az Író Főnök

2012.08.31.

Mérleg a harmincötödik előtt

Nyakamon a harmincötödik... Mérleget kellene készíteni, esetleg terveket kovácsolni. A mérleg egyszerűbb, bár a nyelve a "mi nincs" oldal felé billenne.
Mennyi mindenem nincs:
   saját házam - igaz, hitelem se
   autóm se, jogsim se - igaz, hitelem se :)
   nincs férjem - volt kettő, vagyis egy, hálával, köszönettel, szeretettel gondolok rá ma is
   nem lett remek gépészmérnök karrierem, nem lett egyetemi diplomám a főiskolai után, nem lett műszaki doktorátusom
 nincsenek szép pálmafás nyaralós fényképeim
 házimozim, laptopom, okostelefonom :)
nem lettem edző, nem lettem tanár, se rádióriporter - ezekért sajog talán a szívem a legjobban.
Van viszont egy csodálatos fiam, akire büszke vagyok, akit nagyon szeretek. Családom, akikkel nem egyszerű ugyan, de úgy szeretem őket, ahogy vannak.
Van egy remek munkahelyem, nagyszerű munkatársakkal.
Van néhány jó barátom.
Van bennem annyi erő, küzdeni akarás, amennyit csak az elmúlt évek kitermelhettek. Van bennem szeretet, hit, öröm, bizalom. Sok mindent átéltem, sok mindent láttam - mégsem lettem cinikus, keserű.
Tervezni viszont most nem tervezek. Elindultam egy úton, nem látom tisztán még, hogy hová is vezet. De érzem, hogy jó ez az út, és jól érzem magam a bőrömben. Gyógyulnak a régi sebek, tisztul a fej.
Az Oroszlán királyi jegy. Görnyedt hátú Oroszlánt még nem látott a világ. :)

Kismadár

Márkó és a kismadár
Délután négy tájban egy kismadarat találtunk a kapuban. Verébcsipasz az istenadta, kiesett a fészekből, van a tetőnk alatt bőven. Ez már többé-kevésbé tollas, de nem tudni, mennyi időt töltött a napon egy 6-8 méteres zuhanás után (azt sem, hogyan lehetséges, hogy nem Samu macska találta meg).
Márkó persze azon közölte, hogy ezt mi most megtartjuk...
Kartondobozt kerítettem (a padláson van kalitka, de most inkább nem mentem fel, félek, nem lesz rá szükség), fecskendőt és tálkát, macskaeledel-konzervből egy gombócot, mert hátha azt megeszi...
Így felszerelkezve mentünk anyámékhoz. Megállapítottuk, hogy nem valószínű, hogy a tollas jószág ezt túléli. Van gyakorlatom a madárfiókák felnevelésében: két garnitúra seregélyfiókát neveltem már fel, jól sikerült fészekalj volt mindkettő, felnőttek, kirepültek, hazajártak. Én közben lelkesen hordtam a horgászboltból a csontit és a gilisztát nekik.
De a veréb az más. És amíg a seregély azonnal tátogott, ha csak fölé hajolt valaki, később be-ki közlekedett a dobozába, inni kért a fecskendő ütögetésével, ez a szerencsétlen jószág csak ül, esetleg felborul.
Márkó persze keservesen megsiratta. Jó, akkor teszünk kísérletet, hátha iszik vagy valami.
Szilvikém, köszönöm a magokat!
Nagy reményeket nem fűzök a dologhoz, de próbálkozunk.
Nem is a fiam lenne, ha nem állna meg egy kiesett madár mellett. Ő félreteszi a csigát a járdáról, nem engedi bántani a hangyabolyt vagy bogarat, a legnagyobb és legszőrösebb pókot felmászatja a tenyerére és kiviszi, hogy megmentse.
Egész kicsi kora óta mondogatja: "minden életet tisztelni kell!" Ő így is szokott viselkedni. Nem egyszerű ezt összehangolni a mai világunkkal... :(

Márkó

Márkó és a baleset
A minap úgy gondoltam, itt az ideje, hogy a fiamat megtanítsam az alapszintű laikus újraélesztés néhány fontosabb tételére. Nem, nem akarok mentőtisztet, se orvost faragni a gyerekből, és nem is a szájból orrba vagy szájból szájba lélegeztetésre gondolok. Hanem mondjuk arra, hogy mit csináljon, ha valami történik a jelenlétében. hogyan ismerje fel azt a helyzetet, amikor segíteni kellene. Milyen jeleket keressen, hogy felismerhesse, baj van és ha baj van, mi a teendő.
Higgyétek el, nem hülyeség. Ez már nem az a világ, amiben mi felnőttünk. Nem vagyok pesszimista, csak reálisan gondolkodó.
2008-ban együtt bicikliztem az akkor 3 és fél éves fiammal, ő a saját kétkerekű bringáján jött mellettem a járdán. Egy nem túl forgalmas szakaszon egy motoros hátulról engem szépen elkaszált. Én estem mint az atom, a motoros szintén, a motort megfogta a szegélykő, nem csúszott be a járdára. Nem igazán emlékszem a történtekre, nem voltam képben, csak azt tudtam, hogy a frissen műtött lábamnak nem lehet baja...
A fiam leszállt a bringáról és kiabálni kezdett: "Álljanak meg, baleset történt! Álljon meg mindenki, baleset történt, jöjjenek segíteni!"
De olyan is volt, hogy két éve beleesett a vízibicikliről a Velencei-tóba. Lesüllyedt, felrúgta magát és aztán kipecázták. Az összes megjegyzése annyi volt: "Még jó, hogy nézem Bear Grillst..."
Vagy amikor elkeveredett egy pesti plázában. Mire tesómék megtalálták, már jelentkezett a biztonsági őrnél, elmondta, ki ő, mi ő és kivel van.
Ehhez kell nyilván lelkialkat is, meg - és most fényezem magam - nevelés is.
Sose féltettem túl. Nálunk sose voltak eldugva a "veszélyes tárgyak": a hypot rögtön megmutattuk neki, rossz, büdös, meg lehet tőle betegedni. A vadászkésem a polcon olyan magasságban, amit elérhet könnyen: megmutattam, kezébe adtam: éles, szúr vág, nehéz. soha eszébe nem jutott, hogy ilyesmihez nyúljon,. Mindent látott, mindent megmutattunk neki. Ez nálunk bevált.
Nem csak arra tanítom már egész kicsi kora óta, hogy ne álljon szóba idegenekkel, hanem arra is, mi van, ha az idegen AKAR szóba állni vele. Hogy menjen be egy boltba, ahol sok ember van és mondja el, mi történt. Vagy mit tegyen, ha egyedül van itthon és csengetnek vagy telefonálnak... Nem hiszem, hogy paranoiás lesz belőle, ez nem túlzott féltés, csak realitás. Persze, lehet, hogy csak én látom így. Én úgy gondolom, jó úton járok: Márkó egy nyílt szívű, őszinte, eléggé magabiztos gyerek. Vagy nem? :D
Márkó és a nők
1. Cicik
Még Pesten laktunk, amikor észrevettük: Márkó valahogy sokkal szívesebben áll szóba olyan nőnemű egyedekkel, akiknek jól láthatóan elhelyezett mellei vannak. Jött egy hölgyismerős látogatóba, garbóban. Márkó nem nagyon vett róla tudomást. A hölgy nem értette: "máskor olyan barátságos kis kölyök szokott lenni".
Ugyanezzel a hölggyel legközelebb az egyik bevásárlóközpontban találkoztunk, kellemesen dekoltált felsőben volt épp. Csodák csodája, Márkó roppant barátkozó hangulatba került, sőt, időnként szájtátva nézelődött. Nem árultuk el a hangulatváltozás okát...
2. Dal a buszon
Szintén Pest. Gondolta tesóm, kicsit elviszi Márkót csavarogni. Zsúfolt hatos busz. Márkó ült a buszon és vidáman énekelt: "Puncinka, puncika, puncinka..."
Tesóm egy darabig nem vitte sehova.
3.Komoly férfi
 Legújabb szokása, hogy virágot ad a hölgyeknek. Különösen két közelben lakó, szép szőke kislánynak. Lelkesen pusztítja a szent cél érdekében amúgy is legatyásodott virágoskertemet. Mit tehetnék? Asszisztálok. Szokjad, anyám...
4. Szerelem
Volt egy kislány az oviban, aki nagyon tetszett neki. Enikő. Ó, hát ő most szerelmes. Elballagott az oviból, a csoportból ő egyedül. Enikő ovis maradt. Rajzolt neki, el is küldte a daduska nénivel. Megtanulta leírni Enikő nevét. Verset írt. Aztán az óvó nénik elmondták: Enikő népszerű kislány, több fiúnak is tetszik és Márkóhoz nem is szólt, amikopr meglátogattuk a régi csoportját. Mondtuk neki: majd lesz másik, semmi baj. De neki Enikő kell, csak őt szereti. Egyszer játszott a földön ülve, amikor keserves zokogásba tört ki, teljesen váratlanul. "Annyira hiányzik Enikő..."
Tessék kérem komolyan venni a gyerekszerelmet! :)

2. részlet a készülö TV3.ból

A férfi állt a Vár mellvédjénél, nézte a lassan hömpölygő Dunát és hallgatta a háta mögül közeledő lépteket. A férfi szaga már azelőtt megcsapta érzékeny orrát, hogy karnyújtásnyira került volna az érkező. Fűszeres étel, olcsó férfiparfüm és félelem szaga. Olajos bőr, nyirkos ujjak, tapadósra zselézett haj, hadaró beszéd. Oleg.

Megborzongott, pedig az októberi idő igazán kegyes volt: késő délutánra járt már, a levegő mégis őrizte szinte nyár végi melegét. Arra gondolta, odaát talán sokkal egyszerűbb volt, élni is, meghalni is. Harcosként, mágusként tudta az utat. A férgeket eltiporta, a harcosokkal megküzdött, az ellenség hatalmát megtörte. Uralma alá, akarata igájába hajtotta, akit kellett. Most pedig olyanokkal tárgyal, akik a csatorna mocskában fogják végezni, a többi patkány között. Nem boldogította a tudat, hogy eszközök csupán. Ahogy az sem, hogy tisztában volt vele: az érkező és megbízója is azt hiszi, ők diktálnak. Kisebb tévedés is elegendő bukáshoz, de egyelőre még higgyék csak, amire annyira vágynak.

Legyűrte undorát és férfi felé fordult.

― Helló, Oleg.

― Üdv, zsarukám.

Üthetnékje támadt, de túltette magát rajta. Benne van az árban. Ha eléri, amit akar, ezt a gyáva senkit hulladékba temetteti. Nosztalgiával gondolt máguskirály-énjére, az országra, ahol az ilyet komposztnak, halcsalinak, esetleg viadalok érdektelenebb napján, vadállatok küzdelme közötti szünet kitöltésére használták fel. Itt viszont ő érzi nyeregben magát és megragad minden alkalmat, hogy fitogtassa erejét. Míg szembe nem találja magát a valódi hatalommal. Addig viszont játszani kell, alakoskodni. Mindenki előtt. Ám legyen, játszik és tűr.

― Vladislaw tiszta terepet akar holnapra.

― Ahogy megbeszéltük...

― A főnök elégedetlen, kínai barátom. Szőr van a palacsintában és ezt a pitét Morgan a te torkodon fogja letuszkolni, ha valami gikszer lesz ― jót vigyorgott saját szellemességén. ― A kollégáid túl sokat mászkálnak a Hős utca környékén.

― A raktáratok biztonságban van.

Oleg köpött egyet.

― Tudod, cimbora, a jenkinek nem tetszik a képed. Alig várja, hogy elszúrj valamit. Alig várja, hogy Vlad kiadja a parancsot. És hidd el, nekem se vagy a szívem csücske.

― Rendben lesz minden.

― Ajánlom, zsarukám. Holnap a főnök pakolni akar. Megértetted?

― Ezt eddig is értettem. Arról nem tehetek, hogy nektek a készenléti egység laktanyájával szemben kellett raktárat találni. Persze, hogy láttok egy-két rendőrt. Oda járnak dolgozni... Mást nem üzent a főnököd?

― Nagy a pofád, pedig nagyon kisfiú vagy – acsargott a zselézett hajú. - Eljön az idő, amikor már nem lesz szükség rád...

― Dolgom van, Oleg. Ha nincs mondanivalód, mennék is. Még egyszer mondom, rendben lesz minden – és faképnél hagyta a fickót.

A futár kihozta az ebédet. A műanyag dobozban szusinak kellett volna lennie, de ezt a szétmállott rizsbe nyomott olcsó halat nem tudta szusinak nevezni. Mindegy. Fogta a dobozt és kukát keresett. A lány pillantása találkozott az övével.

- Fujj, ez a szusi most undorító! Együnk ma valami normális kaját! Mit szólnál a csirkéhez?

— Rizzsel?

― Nem, sörrel.

Nevetett, de érződött a hangján: nyugtalan. Az ő új képességei vajon mire elegek? Talán nincs is tisztában mindennel.

― Erik, tudom, hogy annyi más dolgunk is van mára, de azért… Kiderítettem, hol bujkál Oleg! Lépjünk a farkára! Tizenegy körül odamegyünk, szétnézünk és kitaláljuk, mit csináljunk.

Fogadott testvére mesélt a bandáról, akiket olyan egyszerű volt megfélemlítenie. Elmondott mindent, amit előző este kiderített. A férfi szájában keserű nyált gyűlt. Már nincs visszaút.

— Ebből nagy baj lehet… - erőtlen próbálkozás volt, ismerte jól a lányt. Makacs és kitartó, tüzét a Vándor-lélek hatalma még tovább hevítette. — ... lehetne, ha kiderülne.

― Nos, Angyal nyomozó?

Félrebillentett fejjel nézett rá, zöld szemei mélyén aranybarna szikrák villantak. Várta a választ, a beleegyezést.

Játszani kell mindig, mindenki előtt...

― Oké, bébi ― elhajolt, mert a lány kemény kézzel, azonnal ütött. ― Most hét óra van. Hazamegyek felszerelésért és pontban tizenegykor találkozunk a kínai mögött.

Csókot adott a lány homlokára ― és beleborzongott, amikor egy lehetséges jövő képe felvillant előtte. Látta a lány mozdulatlan testét hideg fényű neonok alatt, fehér falak között, hallotta a Semmi Örvényének tompa moraját. Nincs visszaút.

Elintézett néhány fontos teendőt, aztán elővette a telefont.

― A rejtekhely forró. Tűnjetek el onnét azonnal, különben lebuktok. És akkor én se tudok már tenni semmit.

― Negatív, kiscsávó. A főnök ma este tárgyalni fog ott.

― Tárgyaljon máshol, nem érdekel! Felfogtad, jenki, hogy a nyomotokra bukkantak?

― Felfogtad, hogy a főnök egy partnere érkezik ma tizenegyre? Ki szaglászik a rejtekhely körül?

― Egy nyomozó, Kelemen Olga.

― Az a nő? A társad, nem? Csald el valahová. Vezesd félre. Agyalj rajta, cimbora. Dörzsölt zsaru vagy, nem?

― Nem fog menni. Ő nem fogja annyiban hagyni.

― Akkor meghal. Hidd el, a házat jól őrizzük, jobban, mint a kollégáid tennék ― a gúny a telefonvonalon át is sütött, vért kergetett Erik arcába.

― Nem ismered a századost.

― Nem is érdekel. Nem golyóálló, ez a lényeg. A főnök látni akar téged ma este. Nem értem a gusztusát, de mindegy. A tárgyaláson itt legyél, érted?

― Ott leszek ― minden további nélkül bontotta a vonalat.

Vladislaw Gorik úgy szállt ki az ezüst Bentley Mulsanne-ből, hűvösen, stílusosan, mintha az orosz nagykövetség előtt állna az autó. Elegáns volt, őszülő hajával, szakállával, ezüstfejes sétapálcájával, prémmel szegett sötét kabátjával. Testőrei is kényelmesen mozogtak, a biztonság teljes tudatában. Otthon voltak, az övék volt itt minden.

Erik jól látta a szemközti ház tetején az árnyékot: mesterlövész, Morgan rendelte oda, hiszen megmondta, biztosra mennek. Gorik most Morgant is, őt is úgy intette magához, nagyúri módon, ahogy herceg ősei tették a lakájaikkal a cárok idejében.

Hiszen az is volt: orosz hercegek leszármazottja, kényúr és világpolgár, vérrel visszaszerzett ősi vagyonát vérben gyarapította. Nem ismert sem istent, sem embert, csupán a hatalmat. Akárcsak egy lángokba veszett világ királya valahol máshol, valaha rég. Ő volt ilyen odaát. Méltó ellenfél lehetne, de nem harcolni akar most, hanem győzni.

A lány már sokadszor pillantott az órájára, sétált az étterem mögött. Várt, egyre nyugtalanabbul. Végül egy utolsó pillantás után a szűk és sötét sikátor felé vette az irányt. Jól tudta, mit keres. A nehéz vasajtón elektronikus zárak, biztonsági rendszerek sorakoztak. Apró digitális kamerát húzott elő és mindent lefényképezett.

Klikk!

A hang halk volt, de egyértelmű: a lány azonnal mozdulatlanná dermedt.

— Nagyon lassan fordulj meg, szivi!

Négy fickó állt mögötte két-három lépésnyire, a szemközti házból kerültek elő, tempósan, nyugodtan, mint vacsorázni induló baráti társaság. Az egyikük kölyök még.

— Gyere el szépen az ajtótól! Lassan, okosan! — ketten húztak csupán fegyvert, a főnök és a kölyök.

A srác kezében meg-megrezdült a félautomata, a lány feléje lépett a faltól,a kölyök azonnal kitért.

A nő és a társai közé került. A lány nem tétovázott, a fiatal fickóra vetette magát, a fegyver átkerült az ő kezébe, a fickó társainak tántorodott, eszméletlenül. A nő kihasználta a lendületet, a következő támadónak esélyt sem adott, villámgyors ütés, máris a megszédülő férfi háta mögött termett, keze a fickó állán, másik a tarkóján, a mozdulat gyors, csont reccsent,és a bőrkabátos fószer törött csigolyával csuklott össze. A pisztolyos elveszítette a fejét, lőtt, bár társa lővonalban lehetett és amikor a lány elkapta a karját, taszított rajta, egyenest a lövedék útjába került.

Azonnal elengedte a meglőtt férfit és egy közeli konténer mögé vetette magát. Pisztolyáért nyúlt, elbiztosította és kilesett a fedezék mögül. Az egyedül maradt fickó felszívódott vagy ő is fedezék mögé rejtőzött. Az esélyeket latolgatta, a szívveréseit számolta. Tudta, hogy a képességeit használva jóval gyorsabb ellenfelénél. Aztán meg ott a nyílt utca, a motor. A fickó eddigre bújt elő, tüzet nyitott a konténerre, a másik oldalon, nem ott, ahová ő rejtőzött. Ez a jó pillanat: a lövések döreje elnyeli a neszeket.

Kiugrott a fedezéke mögül, visszalőtt, látta, hogy a férfi meginog, de nem törődött semmivel, veszni hagyta a földre hulló üres tárat, újat lökött a helyére és az utca felé iramodott. Gyors volt, emberfelettien gyorsan. Valahol fent, hat emelet magasan erőszakos csattanást vertek vissza a falak és a lány felsikoltott, a falnak dőlt.

Kivágódott a nehéz vasajtó, magas, barna hajú férfi rontott ki rajta, kezében egy Taurus revolverrel. Nyomában a nedvesre zselézett hajú Oleg, egy szalmaszőke, nagydarab öltönyös, mögötte Gorik. Mellette pedig egy bőrkabátos férfi, ázsiai vonásokkal.

Angyal Erik.

A lány a fal tövébe csúszott, vércsík marad mögötte a falon, elerőtlenedő kezével próbálta célra emelni a pisztolyt. Az irányzék végigkúszott a férfiakon.

Oleg hisztériás rohamot kapott, tajtékzott.

— Lőjétek már le! — látta, hogy a célgömbök rajta állnak.

Morgan keze mozdult, a .38-as Special hatalmas dörejjel szabadult ki a csőből. Erik szeme megrebbent, de mozdulatlanul állt az orosz mellett. Ahogy elült a lövés zaja, Gorikhoz fordult.

— Menjenek most, a járőrök öt percen belül itt vannak és akkor minden elvész! Akkor én sem tudok menteni semmit már!

Gorik a szőkének vetett oda pár utasítást, aztán eltűntek mind a szemközti ház kapujában.

Erik a lány mellé térdelt, az ölébe vonta a fejét, kisimította arcából a gesztenyeszín tincseket. Egyetlen pillantás elegendő volt: elvégeztetett. A mesterlövészpuska lövedéke átütötte a dzseki alatt viselt golyóálló mellényt, Morgan lövése a kabát gallérja fölött találta el a lányt. Olga szeme smaragdként ragyogott a férfira, keze nem talált fogás társa dzsekijén. Mire a vértől iszamos kéz a test mellé hullt, a zöld szemek fénye is megtört.

Erik a lány füléhez hajolt, úgy suttogta:

― Találkozunk még!

A földre engedte a holttestet, a telefonján a diszpécsert hívta.

― Angyal Erik százados vagyok, mentőt és járőröket azonnal a Balaton utca és a Szent István körút sarkára, a kínai étterem mögé! A társamat meglőtték! Küldjetek mentőt, fiúk! A támadók elmenekültek. Siessetek!

Felvették a vallomását, a felettesei együttérzésükről biztosították és persze azonnal hazaküldték. Pszichológust, orvost ajánlottak, de egyikből sem kért. Otthon vodkát bontott és csak nyakalta a szeszt ájulásig.

... s fojtogatnak kitörni kész dalok...

Nem az első eset, hogy úgy érzem: könnyebb annak, aki tud valamilyen hangszeren játszani. Talán a zene tud a legtöbbet segíteni, ha el kellene mondanunk valamit, amit nehéz, amit nagyon szeretnénk, de mégse... Irigylem a zenészeket.
Napok óta - ismét - tele a fejem verskezdeményekkel. Amik versnek furcsák és úgy lüktetnek, mintha dalok lennének. De én nem értek a zenéhez!
Mégis, amióta verseket írok, mindig születtek "dalok". Cyranoként én is előadhatom, némi öngúnnyal, hogy épp melyik kedvencemet hallgattam akkoriban rongyosra...

Quimbysen:
"a kávé meleg, de a szívem kihűlt..."

Mint Ákos:
"...remekül menekül
az értelem
akárhogy kérlelem
nincs tovább
remeg a pillanat
felfal vagy felkavar
az őrület
nyitja a határokat
látom a képeket
iszonyú szépeket..."
(Egyelőre töredék)

Doom/death metálos súlyos lüktetéssel:
"Haldokló város, pusztuló élet -
Minden, ami van, így ér majd véget.
Rohanó emberek, üres, sivár termek -
Kiürült a lélek, meghalt a Gyermek.
Nincsenek már csodák -
Önmagától fél ez a gyilkos világ.

Könnyező angyal, növekvő Semmi -
A tehetetlenség fog mindent elnyelni.
Sötét utcák, visszhangzó léptek -
A Halál van itt, most jött el érted.
Nincsenek már csodák -
Önmagától fél ez a gyilkos világ"
(XX. század végén)

Nick Caveként:
"...és megöltem véresen csillogó késemmel (nő)
könnyektől csillogó késemmel megöltem... (nő)
szerettelek (férfi)

én vártalak tizenöt éven át, eljössz-e (nő)
láttalak éjjeken, ködökben, felhőkben (nő)
álmodtam (nő)"
(Ballada)

Aztán meg a dark rock, az ősz zenéje:
"...A felhőket nézem és érzem
nem állsz még készen.
Valami fáj még,
valakit vársz még,
aki nem jön el..."

Vagy csak egy-egy sor. Mondjuk az éjszaka közepén és fel kell kelned, le kell írnod, mert nem hagy nyugodni.
"...az élet beléd is sebeket tépett..."
Csak sorok, semmi több. Néha pedig meglendül az egész és csak írsz, írsz. Vagy összeállnak a képek, szilánkok egésszé.
Segíthetne valaki. Tanítsatok meg zenélni. Vagy elmondani, amit kell. Melyik könnyebb? :)

Már megint egy töredék...

Gonosz, kegyetlen múzsa
versével tép az eleven húsba
a vers most vért virágzik
szívemből sikoltva kimászik
meggyötör, de meg nem öl
csókjával életre jelöl.

2012.07.01.-02. éjszakája

Lenke és Kelemen balladája
- Gyürk Sarolta Kísértet c. novellája alapján -

...és megöltem véresen csillogó késemmel (nő)
könnyektől csillogó késemmel megöltem... (nő)
szerettelek (férfi)

én vártalak tizenöt éven át, eljössz-e (nő)
láttalak éjjeken, ködökben, felhőkben (nő)
álmodtam (nő)

étellel, itallal, kibontott ágyammal vártalak (nő)
elmentél, hazudtam másoknak: soha ne lássalak (nő)
elhitték (nő)

mit tettél, mit tettél, húsomat, csontomat (férfi)
a rögök elfedték, a disznók megették (férfi)
fájt nagyon (férfi)

miért tetted, szerettél, férjednek neveztél (férfi)
sohasem szerettél, megcsaltál, elmentél (nő)
fájt nagyon (nő)

jövőnket terveztük, nevettünk, szárnyaltunk (férfi)
macskák és galambok, tornácos házunkban (férfi)
hazudtál (nő)

miért tetted, rossz voltál, bántottál (nő)
szerettél, megtetted, sirattál (férfi)
sirattál (férfi)

nem sírok, nincs könnyem (nő)
ne hidd, hogy gyászollak (nő)
menned kell (nő)

vártál és sirattál, most is sírsz, ölelj meg (férfi)
szeretlek, csak te vagy, te voltál (férfi)
senki más (férfi)

nincs tovább, elmentél, meghaltál (nő)
most is csak álmodom, nem való (nő)
nem, nem, nem (nő)

maradok örökre, itt lakom, csillagom (férfi)
veled és csak veled, örökre, asszonyom (férfi)
együtt már (férfi)

...és megölte csillogó, csillogó késével (férfi)
véremtől csillogó késével megölte (férfi)
önmagát... (férfi)

2012.06.08 éjszakája

Békés, szép Karácsonyt mindenkinek!

http://www.youtube.com/watch?v=Cm_CG_gwiYA
http://www.youtube.com/watch?v=fYWPhorjbFA&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=neE45JS6RYs&feature=related

Köszönöm szépen

Kedves Barátaim!
Köszönöm szépen mindenkinek a jókívánságokat!
Judit

Kalkuttai Teréz anya: Mégis...

Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli
cselekedetedet,
mégis tégy jót!
Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz,
mégis érj célt!

A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy,
mégis tedd a jót!
A becsületesség és őszinteség sebezhetővé tesz,
mégis légy becsületes és nyílt!

Amit évek alatt felépítesz, egy nap alatt lerombolják,
mégis építs!
Az embereknek szükségük van segítségedre, és ha segítesz, támadás érhet,
mégis segíts!

A legjobbat add a világnak abból, amid csak van, s ha verést kapsz is cserébe,
mégis a legjobbat add a világnak, amid van!

Kalkuttai Teréz anya: Az Élet himnusza

Az élet az egyetlen esély, vedd komolyan!
Az élet szépség, csodáld meg!
Az élet boldogság, ízleld!
Az élet álom, tedd valósággá!
Az élet kihívás, fogadd el!
Az élet kötelesség, teljesítsd!
Az élet játék, játszd!
Az élet vagyon, használd fel!
Az élet szeretet, add át magad!
Az élet titok, fejtsd meg!
Az élet ígéret, teljesítsd!
Az élet szomorúság, győzd le!
Az élet dal, énekeld!
Az élet küzdelem, harcold meg!
Az élet kaland, vállald!
Az élet jutalom érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!