Kismadár

Márkó és a kismadár
Délután négy tájban egy kismadarat találtunk a kapuban. Verébcsipasz az istenadta, kiesett a fészekből, van a tetőnk alatt bőven. Ez már többé-kevésbé tollas, de nem tudni, mennyi időt töltött a napon egy 6-8 méteres zuhanás után (azt sem, hogyan lehetséges, hogy nem Samu macska találta meg).
Márkó persze azon közölte, hogy ezt mi most megtartjuk...
Kartondobozt kerítettem (a padláson van kalitka, de most inkább nem mentem fel, félek, nem lesz rá szükség), fecskendőt és tálkát, macskaeledel-konzervből egy gombócot, mert hátha azt megeszi...
Így felszerelkezve mentünk anyámékhoz. Megállapítottuk, hogy nem valószínű, hogy a tollas jószág ezt túléli. Van gyakorlatom a madárfiókák felnevelésében: két garnitúra seregélyfiókát neveltem már fel, jól sikerült fészekalj volt mindkettő, felnőttek, kirepültek, hazajártak. Én közben lelkesen hordtam a horgászboltból a csontit és a gilisztát nekik.
De a veréb az más. És amíg a seregély azonnal tátogott, ha csak fölé hajolt valaki, később be-ki közlekedett a dobozába, inni kért a fecskendő ütögetésével, ez a szerencsétlen jószág csak ül, esetleg felborul.
Márkó persze keservesen megsiratta. Jó, akkor teszünk kísérletet, hátha iszik vagy valami.
Szilvikém, köszönöm a magokat!
Nagy reményeket nem fűzök a dologhoz, de próbálkozunk.
Nem is a fiam lenne, ha nem állna meg egy kiesett madár mellett. Ő félreteszi a csigát a járdáról, nem engedi bántani a hangyabolyt vagy bogarat, a legnagyobb és legszőrösebb pókot felmászatja a tenyerére és kiviszi, hogy megmentse.
Egész kicsi kora óta mondogatja: "minden életet tisztelni kell!" Ő így is szokott viselkedni. Nem egyszerű ezt összehangolni a mai világunkkal... :(