Minden rendben lesz... Minden rendben lesz... Minden rendben lesz...
Vég nélkül ismételgetni, mielőtt a gondolataim eltévelyednének. Ebbe kapaszkodni, ezt mondogatni, hogy ne tudjak semmire se gondolni, ami veszélyes lehet. Régi recept, bevált recept, de valahogy elfelejtettem.
Vagy csak nem vettem igazán komolyan mostanában, hogy a gondolat teremt. Ha én kéjesen elmerülök az önsajnálatban, vagy precízen, apró részletekbe menően kidolgozom magamban, hogyan lesz nekem nagyon rossz, akkor megkapom. Azt, amitől legjobban féltem és a legtökéletesebben elképzelve magamhoz vonzottam.
És egy idő után sokkal könnyebb már arra gondolni, ami rossz.
Könnyebb utat engedni a dühnek, a csalódásnak, kicsinyes bosszúvágyakat dédelgetni, eltervezi, hogyan öljük meg, hogyan alázzuk meg, hogyan mondjuk meg neki és milyen jó lesz majd ettől. Nem vesszük észre, menyi energiát vesz ez el tőlünk? Hiszen ennyi erővel már arra is gondolhatnánk, hogy jó lesz majd, ami jön. Elképzeljük, amire vágyunk, amit szeretnénk és azt építgetjük és várunk rá, helyet adunk neki az életünkben.
Jobban szeretünk tragikus hősök lenni, csak megkapjuk a figyelmet? A csendes öröm már nem is jó? Jobb a nagy dráma? Vagy tényleg csak nem tudunk már jóra gondolni a sok baj, jaj, nyűg között? Vagy aki sokat csalódott, az már álmodni se mer?
Azt hiszem, amikor igazán komoly a tét, az ember észbe kap. Mert ha nem álmodunk tovább, akkor meghalunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése