2011. augusztus 9., kedd

Ha a gyerek hazudik az anyjának

A fiam ma megkérdezte, elmehet-e biciklizni a barátaival itt a két utcában. Sár van... Jó, majd a járdán biciklizik, van szép csengője. Jó, elmehet, de mondja meg a kisfiú anyukájának, hogy fél órát maradhat. Rendben.
Fél óra elteltével bekapcsoltam a "tanyatelefont", vagyis felkiáltottam Márkónak, hogy jöhetne haza. Látni épp nem láttam oda, mert egy ház van köztünk és a "barátai" háza között. Felsétáltam.
Ott találtam a fiamat tetőtől talpig sárosan, vizesen. Még a bukósisakja is sáros volt, a nadrágja, zoknija átázott. Egy néni állt kint a kapuban, mondta, hogy már küldte haza, mielőtt megfázna.
Amikor megkérdeztem a fiamat, miért nem jött haza, azt mondta, mert nem mondtam neki, hogy a félóra után haza kell jönnie, azt hitte, biciklizhet még...
Hát én egy kicsit kiborultam. Nem azért mert sáros lett. Istenem, láttam én már a gyerekemet elásni magát a homokozóba, ahol előtte néhány vödör vízzel iszapot csinált. Vagy épp sárpuskázott, vagy homokgolyót csináltak a második férjemmel az óbudai játszótéren.
Attól borultam ki, hogy a fiam lapított. Hazudott.
Nem volt szokása eddig. Sose. Hiszen ha rosszat csinált és bevallotta, sose kapott büntetést. És nagyon büszke voltam rá. Egész kicsi korától képes volt olyanra, amire még sok felnőtt se: " Bocsánatot kérek! vagy "Ne haragudj!" esetleg "Az én hibám volt".
És megmondta, vállalta, amit csinált.
Most nem jött haza, mert nem fogadott szót és beleesett a sárba.
A hazugságot gyűlölöm. Sajnos, nem mondhatom el magamról, hogy sose hazudtam életemben. Megtettem. De ahogy telnek az évek, egyre inkább gyűlölöm és rég nem hazudtam már. A gyerekemnek meg főleg nem hazudok. Aki számít, annak nem. Aki nem, annak azért, mert azzal nem kell foglalkozni. Rossz logika? Nem hiszem. Mert a hazugság fáj. És mindig kiderül. A lehető legrosszabbkor.
"Légy őszinte magadhoz és másokhoz - ha nem vagy az, ott és akkor vallasz kudarcot, amikor a legkevésbé várod." *
És ez úgy is igaz, ha magadnak hazudsz. A Sors (Isten - meggyőződésed szerint helyettesítsd) figyel és "a végzet erői működésbe (lépnek), hogy tisztességre tanítja a kozmikus tendencia ellen ágáló .... porszemet..." **
Ha egy gyerek a szülőnek hazudik, azt hiszem, az nagyon nagy baj.
És ezt szeretném megelőzni. Most bizony volt büntetés, elfenekelés - remélem, hogy a vizes zokninak, nadrágnak nem lesz következménye -, de aztán feloldás is volt. Érezte a fiam, hogy rosszat tett, mert a fürdés után pizsamát vett fel és ágyba bújt. Egy kis idő után előszedtem és átöleltem. Elmondtam neki, mennyire szeretem, mennyire fontos nekem. Elmondtam, miért volt rossz, amit tett. Hogy bizony meg lehet így betegedni. És hogy amit tett, nagyon fáj nekem.
Ha valaki nem meri megmondani az igazat, akármi is az oka, sunyiság. Gyávaság. Ha nem mondunk igazat, az hazugság. És ez egy ronda dolog, ami annyi, de annyi bajt okoz. És most jól iszunk egy béke-kakaót a dologra.
Nem tudom, jól csinálom-e vagy rosszul, de a fiam szeret engem. Lassan kezdem megérteni, mit jelent az "elég jó anya".
Ja, és a biciklijéről a nagyja sarat kint lemostam, aztán szegény járgányt beállítottam a kádba és ott folytattam. Szép fényes lett. :)
*Alyr Arkhon
** Gáspár András : Kiálts farkast

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése