Szuperhősös... Figyelem! Erotikus tartalom, csak 18 éven felülieknek!!!

Koma Judit
Ágnes álma
Sokadik órát töltöttem aznap este a gép előtt, virtuális szuperhősről, regényekről, filmekről, titkos szerelmekről, szeretőkről olvastam. Elég mára! A zuhany alá álltam, de a képektől mégsem szabadultam.
Egy férfi képétől. Fekete köpeny, éjszakai ragadozószemek, izmos test, izmos kar. Védelmet nyújt egy fáradt nőnek. Vagy csak átöleli. Nagyon vágytam arra, hogy valaki átöleljen.
Pedig nem vagyok romantikus alkat. Szóló vagyok. Testőr. A melónak vége. Fogtam a málhazsákot, a fegyvereimet, a napszemüvegemet és "Viszlát, uram!" megint itt vagyok ebben a kis lyukban. A Lyukban, hogy pontos legyek. A tetőtéri szobámban, magasan a város felett, ahol már nem hallatszik fel a lenti black metál hörgés, nem hallatszik fel semmi és nem látszanak, csak a távoli fények.
Fáradt voltam és elégedetlen, át kellett volna állnom az éjszakai életről a nappalira. Milyen dolog ez már? Nappal dolgozni? Szokatlan lesz, az elmúlt hetekben megfordult a világ körülöttem, most meg állítsam vissza...
A rám zubogó forró víz azért most is segített. A kence, amit a bőrömre öntöttem, aprócska luxus: valami egzotikus fürdőszer, az illata buja kerteket idéző. És eszembe juttatta megint a férfit. Bosszantó dolog. Miért is foglalkozok ennyit egy nem létező személlyel? Ennyi erővel bármelyik VR játék macsójáról is álmodozhatnék, aki a Háló világán vár, ott száguld és oszt igazságot meg gyönyört.
Fekete köpeny? Egy ezer év előtti város és birodalom őrzője. Harcos. Sziklaszilárd elvekkel, hajlíthatatlan jellemmel. Ugyan mihez kezdene ebben az elkorcsosult, durva világban? Egy hanyatló korban is találna célt, amiért küzdeni érdemes?
Nem értettem, mi kavart fel ennyire. Talán nekem is szükségem lenne a segítségére.
Végignéztem magamon: nincs selyemköntösöm, nincs szatén veddfelkém, csábos csipkecsodáim. A szuperhősök nem ilyen nőkre vágynak. Maradok a magam harcánál, a magam világában. Jobb lesz ez így.
Pólóba bújtam és a konyhába indultam, amikor az ablak csattanva kivágódott és a szobába betört a jeges őszi szél. Borzongva fordultam vissza, bezártam és megmozgattam a kilincset. Minden rendben. Kedvetlenül bámultam ki a hajnali szürkeségbe, a napnak nyoma sincs még, de az éjszaka varázsa már oda.
A küszöbig sem értem, az újabb csattanás megállított. Az ablak ismét kinyílt és egy alak bukott be rajta.
A pisztolyom után nyúltam, aztán valami mégis visszatartott. A földön elterülő férfi mozdulatlan maradt, ám én fegyverrel a kézben óvakodtam a falig, védekezésre készen hajoltam hozzá.
A bélelt katonai zubbonyt sötét folt csúfította, a férfi arcra borulva hevert. Kitapintottam az érverését: alig érezhető. Az ablakot újra behajtottam, a rolót leeresztettem és hátára fordítottam az ismeretlent.
A barna haj katonásan rövidre nyírt, a szép vonalú száj vértelen, az arc vonzó, még így, lehunyt szemekkel is. A zubbony kapcsai után nyúltam, megszabadítottam tőle, aztán az ingtől is. Sebet kerestem rajta, és amint megtaláltam, kötszert kerítettem. Az elsősegély-chip súgott, mit tegyek és én óvatosan megtisztogattam a sebet.
Kár, hogy a szubrutinok nem súgták meg, vajon miért is teszem, amit teszek...
Az idegen szemhéja megrezdült, talán mégse olyan ügyes a kezem, talán...
Megborzongtam, amikor kinyitotta a szemét. Éji szemek, ragadozószemek. Elvesztem bennük.
A pillanat elmúlt, a különös szemek ismét lecsukódtak, én pedig az ágyig vonszoltam a különös vendéget. A programot átpörgetve tudtam, mire van szükségem, a zsákom mélyéről elő is kerültek a kincsek: egy szúrás a felkarba - végigsimítottam, hová is döfjem a tűt és belém villant: íme, az izmos férfikar - és a páciens magához tér mindjárt.
Így lett. Szemei ismét rám villantak. Milyen furcsa a pupilla, akár az ék, akár a macska szeme. És furcsaságában is milyen szép. Felmérhetetlen mélységet láttam bennük.
- Veszélyes mutatvány volt, harcos, az ötödiken... - zavarba jöttem, elhallgattam, aztán a hűtőre böktem. - Szedd össze magad, a szereknek mindjárt hatniuk kell, én kerítek valamit neked enni. Rendben?
Ételt melegítettem, tálcára pakoltam és az éjjeliszekrényt helyettesítő letakart kartondobozra tettem az egészet.
A fickó ülő helyzetbe tornázta magát megvizsgálta a bordái fölött a kötést, a tányérba pillantott, aztán megint rám.
- Enni adsz nekem...
- Ha már a nyakamba estél - végigmért és én ráébredtem: elég kevés a ruha rajtam... - Edd csak meg, aztán hagylak is pihenni. Mozgalmas éjszakád lehetett.
Megőrültem. Más magyarázat nincs arra, amit teszek. Vagy azok a különös szemek. Vagy valami ősi, mélyről jövő késztetés? Valami sugallat, hogy a harcból megtérő harcost ápoljam és ételt tegyek elé?
Nem kaptam választ, a férfi csendesen evett, láttam, a drogok szépen hatnak, hat a benti jó meleg és a fénylő macskaszemekre álmot hoznak.
Elvettem tálcát és a dolgom után láttam, tettem-vettem, volt mit csinálnom bőven, ebéd után még a Lyukba is leugrottam egy dzsúsz erejéig. Borongós félhomály lett, mire visszaértem, reméltem, a vendégem is erőre kapott mostanra.
A kis szobában már sötét volt egészen, a két parázsló folt láttán a fegyver után kaptam, aztán ráébredtem, mit látok.
- Jobban vagy? - az ágyhoz léptem. A szobában gyenge fény derengett, a lámpa fénye elfolyt, megfakult, hiába kattintgattam a szabályzón. - Megnézem a kötést, nem vérzett-e át...
- Jól vagyok - nyúlt a kezem után a férfi. - Hagyd...
Amint hozzám ért, elszabadult bennem valami. Valami ősi asszony-ösztön. Öleljen. Hogy érezzem az erejét. Vegyen birtokba. Most.
Az ujjai bilincsként zárultak össze a csuklómon, fogva tartott, akár a tekintete. Mellém lépett az ágyból, mögém egész szorosan és szembe fordított a gardrób ajtaján az embernyi tükörrel. A nyakamba csókolt, ujjai pedig kioldották a hajamat összefogó keskeny bőrszíjat. Aztán a fegyvereimtől szabadított meg, végül a ruháimtól.
- Nézd a tükröt! -suttogta és én engedelmeskedtem.
Állt mögöttem, végigsimított a nyakamon, lassan elért a mellemig, onnét tovább a derekamra, a csípőmre. Lejjebb, egyre lejjebb. Ahogy magához szorított, éreztem, mennyire kíván.
Meg akartam fordulni, de nem engedte. Játszott velem és én néztem minden mozdulatát. A tükörből ragyogott rám az az izzó szempár. Néztem a kezét a combjaim között, a mellemen. Az ágy szélére ült, az ölébe húzott, úgy helyezkedett, hogy lássam, amint belém hatol. Nem engedett mozogni, az egyik keze a mellemet simogatta, másik lent a combjaim között.
A kezéért nyúltam, ő pedig most engedett. Az ajkaimat simította végig, én meg mohón kaptam az ujjai után. Játszani azonban most sem hagyott, végigdőlt az ágyon, maga mellé húzott és így hatolt belém. Még mindig simogatott és még mindig nézett. Én pedig láttam, hogy bennem van, hogy mozog bennem, láttam az ujjait, ahogy simogat, aztán már semmit, de semmit, csak a szeme parazsát.
Nem mozdult, nem szólt, várt, hogy észhez térjek. Az ágy széléhez húztam, oda ültettem, szembe a tükörrel, én pedig elé térdeltem. A hajammal játszott, én pedig vele. Nyalogattam, simogattam, kényeztettem, a melleim közé vettem. Aztán a számba. Mozogni kezdett, az ujjai keményen markoltak a vállamba. Felnyögött, megfeszültek az izmai, a gyönyöre elborított, a szám megtelt az ízével, a forróságával. Felnéztem rá, a tekintetét kerestem és amikor megtaláltam, szinte égetett.
Megborzongott, magához húzott az ágyra, átölelt, újra meg újra végigsimított a hajamon, a vállamon, a hátamon. Hozzá simultam, öleltem volna, ujjaim azonban a félrecsúszott kötéshez értek.
Felültem.
- Átkötöm - akartam mondani, de elakadt a szavam.
A sebnek nyoma sem volt már, eltűnt.
Éjszakai ragadozószemek. A parazsuk égetett, egészen a lelkem legmélyére valamit, amit már majdnem elfelejtettem: nő vagyok...
Látta, hogy az elcsúszott kötést figyelem.
- Nincs semmi baj - suttogta - , aludj!
A karjai közé fészkeltem magam, a szívverését - eső dobolt az ablakon - hallgattam és elaludtam.
Reggel egyedül ébredtem az ágyon, az ablak zárva, a roló lehúzva, ahogyan hagytam. Egyetlen keskeny fénypászma hatolt a szobába, megvilágítva a földön heverő könyvet.
A borítón egy fekete köpenyes alak volt.
2010. január 7.