Kiút 1. részlet

Kiút
1. részlet
2009. november 15.

Márk morogva kászálódott elő a fürdőszobából.

– Mondd, mi ilyen sürgős? – Megnézte a kardot. – Hm...

– A mesterem kardja – gyorsan elmeséltem neki, amit a katanáról tudtam.
Vetett egy pillantást az elismervényre és megint hümmögött egy sort. – Nincs feladó. Ismerőse lehetett a futár, hogy így is felvette tőle a munkát. Na, jó, nézzük először az legegyszerűbb módszereket! Nyilvántartó... A népességnyilvántartó szerint Halmos még Szegeden lakott. Igazság szerint nem is vártam ettől semmi többet. – Jöhet a futárcég. Felhívtam őket. Nem, ezt a számot viselő alkalmazottuk ma nem dolgozik. Sajnálják, de nem adhatnak ki információt róla. Hogy mikor lesz ismét műszakban? Holnap. – Gyere – dörzsölgette Márk a homlokát. – Igyunk egy sört! Lementünk a közeli, valaha szebb napokat megért bárba. Eddig fel se tűnt, most viszont kifejezetten nyomasztott a sok sötét háztömb, a kivilágítatlan utca, aminek a másik végén ott pislogott egy halódó neon: K.HE.Y. Fáradtak voltunk, a napok óta tartó pörgés, a megfeszített figyelem, az állandó készenlét hatása most jelentkezett. Iszunk egy sört, váltunk pár szót néhány jó haverral, aztán alszunk – a saját ágyunkban! – most ez volt minden vágyunk. A bárban még a világítás is félgőzzel üzemelt, néhány törzsvendég lézengett ugyan odabent, ám az asztalok és a bokszok nagy részét üresen találtuk. Ismerős egy sem akadt, félrevonultunk hát az italainkkal. – Miért küldte el a kardot, ahelyett, hogy elhozta volna? – tértem vissza a Halmos-témához. – És ha már küldte, miért névtelenül? – És ha nem õ küldte? – Az a kard fontos volt neki. – Ezt mondom én is. Ha fontos, akkor miért vált meg tőle? Pont most? Csak úgy? – Fogalmam sincs. – Talán lelkiismeret-furdalása van, amiért szó nélkül eltűnt... Legyintettem, aztán félretoltam a kiürült poharat. – Nem hiszem. De most nem tudok gondolkozni. Menjünk haza! Kézen fogva, szótlanul sétáltunk, nekem egyre a kardon járt az eszem, az ex-szóló meg csak hallgatott. Bármilyen fáradtak is voltunk, a figyelmünket nem kerülte el az a négy sötét alak, akik a kocsma mögötti betonkerítésnél álldogáltak. Lassan elindultak felénk és körbevettek. Motoros bőrcuccok, durva arcok, villogó tekintetek. Nem volt részeg egyik sem. – Add ide szépen a tárcádat, haver! Csatold le a francos órádat meg azt a szép vastag ezüstláncodat is! Add ide, aztán húzzál el innét! – Orrpiercingje megcsillant, ahogy a társaira nézett. Kést húzott elő és vigyorgott. – A nőddel még szórakozunk egy kicsit. A fickók bent ültek a Kehelyben, ott szúrtak ki maguknak. Látták Márk óráját, a nyakában a láncot és megfigyelték, hogy készpénzzel fizetett. Egyikünk se válaszolt, mire a piercinges mellett álló koponyás-kendős fazon suhintott és kezében hang nélkül nyílt szét egy vipera, a bal szélső bokszert húzott elő a zsebéből. A negyedik ökölbe szorította mindkét kezét és a kézfejekből három-három, jó húszcentis penge siklott elő. Már egyik booster se vigyorgott. Márk elengedett, a karjait azonban már nem érkezett felemelni, a bokszeres rárontott. Hatalmas lendülettel ugrott a páromnak, a kesehajú azonban oldalt lépett, ráfogott a fickó csuklójára, a vasalt Getta szétzúzta a bokszeres térdét, a vagány a következő pillanatban a viperás elé hemperedett. A késes azonnal a helyére pattant, a szóló felé szúrt. A penge végigvágta Márk alkarját, de a boostert ez sem mentette meg. Csont reccsent, a fickó egyensúlyát vesztve megtántorodott, ahogy a kesehajú nagyot rántott rajta. Csavart még egyet a kést tartó kézen és a fickó saját pengéjével szúrta le magát. A viperás hidegvérűbb lehetett a társainál, suhogtatta a súlyos acélcsövet, a széles vállú férfi reflexeit próbálgatta. A szóló reflexei azonban tökéleteseknek bizonyultak, akár az időzítés. A fentről lefelé zúduló csapás elől oldalra tért ki, karja blokkolta a vagány karját és a következő pillanatban már az ő kezében volt a vipera. A velem szemben álló mohikánfrizurás alak pengéin megcsillant a vörös neon fénye. Míg három társa a páromra rontott, õ felém lépett. Ó, hogy gyűlölöm a karmos fazonokat! Miért pont ez akar a képembe mászni??? – Szórakozni fogunk, bébi. Imádom, ahogy az ilyen kurvák sikítanak. – Szórakozzon veled a halál – kitérni, ráfogni, feszíteni: az aikidó alapmozdulatai. Mire a fickó törött könyökkel összeeshetett volna, Márk fordult az épp megszerzett viperával és a feketére edzett acélcső szilánkokra zúzta támadóm kulcscsontját. – Jól vagy? – Márk karja csúnyán vérzett, jobb híján szétvágott ingével igyekezett körbetekerni a sebet. – Jól. De ezt varrni kell – és a telefonomért nyúltam.