Pokoljárás
2009. november 15.
Részlet 1.
— Ne nézz hülyének, cimbora! Egy házzal odébb megyünk, ott csak a felét kérik érte a kínaiak.
— Felét fizeted és háromszor ilyen szart kapsz!
— Akkor sem fizetek érte hétszázat — Márk letette a poharat az asztalra. — Mehetünk? — nézett rám.
— Hé, négyszázért a tiétek! Megegyezünk? — a sötét hajú kölyök igyekezett elkapni a tekintetemet.
— Annyiért oké, de az árban a lőszer is benne van.
— Cseszd meg! Hogy lehet valaki ilyen mocskos uzsorás fajta?! — a srác hangján hallatszott a színtiszta elégedettség.
— Szükségünk van még néhány dologra — a fegyverek nélkül meztelennek éreztem magam, a páncéldzsekim sem melegített most.
— Gyertek a kocsimhoz, hasznos apróságaim vannak.
Lett pisztoly, lett kés, meg minden, ami kellett. És mindez a Márk pénzéből, mert a számlámon — nyilván elrablóim jóvoltából — egy fillér sem maradt.
A kölyök elégedetten vigyorgott rám és a söröző bejárata felé intett.
— A vendégeim vagytok egy italra.
Nem tudom, mi volt a baj a furgonnal, ott a kocsmával szemközt. Megéreztem a veszélyt, megérezte Márk is. A lassító autó ablaka leereszkedett, a sorozat feltépte mögöttünk, felettünk a betonfalat. A seftes kölyök hang nélkül dőlt el, mi elértük az autót: a motorblokkot viszonylag kevés lőszer viszi át.
A kölyök barna szemeiből süt felém az iszonyat. Testőre kezében felemelkedik a SIG Sauer, én elsöpröm, a földre rántom, testemmel védem a gyereket, aztán óriási robbanás és sötétség. Napokon át csak a sötét…
Az ujjaimon éreztem a ragacsos, meleg vért, idegeimet pattanásig feszítette a gyerek sírása, a fájdalom egyre élesebbé vált. És nem láttam semmit. Valaki megragadta a karomat, betuszkolt egy autóba, aztán meglódult velem a világ. Csak fény nem volt még!
— A gyerek! Meg akarják ölni! Nem hagyhatjuk ott! — Milyen erőtlen a hangom.
— Miféle gyerek?! Mondd azonnal az orvos barátod címét!
Oltópisztoly szisszenésére eszméltem.
— Mibe keveredtél már megint, hercegnőm? – bársonyos férfihang. — És hol szedted össze ezt a félig szelídített nagymacskát, hm? — folytatta suttogva.
— Imre?
— Persze, hogy én. Ki más foltozna össze éjjel fél tizenkettőkor?
— Mi történt a szememmel? A robbanás…
— A robbanás tíz éve volt. Most egy golyót szedtem ki a válladból, de nem vészes. Inkább a drog miatt aggódnék, amivel telítve a szervezeted. Most kapsz egy adagot a Mérei-féle csodaszerből, oké? Tisztára mint valami energiaital, feldob, meg minden… Barackos ízű legyen vagy vaníliás?
— Most viccelsz?
— Nem. Nesze, itt a vaníliás. Öt perc múlva ki kell hogy tisztuljon a látásod. Addig hozok valami kaját, a barátodnak meg egy italt. Maradj nyugton, mert ha összetörsz valamit…
Lassan kaptam vissza a fényeket. Ültem a doki csempézett falú műhelyében, néztem az asztal körül szerteszét heverő alkatrészeket, amik helyét most én foglaltam el.
— Üdvözöllek itthon! — az összeszabdalt képű, medvetermetű orvos Márk kezébe nyomott egy poharat, felém pedig egy papírzacskót hajított. — Ha el tudod kapni, meg is eheted. Hamburger, más nincs…
— Köszönöm, doki!
— Neked bármikor. De jobb lenne, ha egyszer kivételesen nappal jönnél — ismét barátságosnak szánt, de vérfagyasztóra sikeredett vigyor. A valaha jóképűnek számító férfi arcát, nyakát, mellkasát borotvával vagdosták össze, ő pedig nem fordult plasztikai sebészhez. Ki tudja, talán emlékezni akar?
— Meg tudod állapítani, mit adtak be neki? — Márk letette a poharat.
— Nem ismerem. A hatása viszont… hm… lenyűgözött.
— Tényleg? Nekem nem tetszik annyira — lekászálódtam az asztalról. — Szóval?
— Teljesen valósághű látomásokat alkot, vannak ízek, szagok, hangok, sõt a bőrreflexeidet is képes becsapni. Mint egy személyre szabott érzék-stimulációs mozi. Csak most, csak neked… — A doki felvett egy ezüstösen csillogó fémdarabkát és gondosan megtörölgette, majd az egyik dobozba tette. — Meghülyítette az implantjaidat is, ezért nem láttál.
— Tudsz vele csinálni valamit?
A széttárt karok épp eleget mondtak.
— Köszönöm, doki. Megint jövök neked eggyel.
— A többihez írom. Figyelj, Ágnes, ez szarul végződhet. Kikészülhetsz ezektől a látomásoktól. Miért nem keresel egy szakembert, aki a stimekkel foglalkozik? Minél hamarabb, míg nem rohansz neki ordítva egy krómosokkal megrakott csapatszállítónak — Újabb alkatrész, újabb doboz. — Azt se tudod, honnét van ez a szar.…
Drog...
Négy fekete ruhás alak...
Zentai Lukács Márk...
Zentai Lukács Bíborka...
DR HERMAN ANDRÁS!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése