Kezdetek 2. részlet

Tizenkilenc.
Egy esős márciusi délutánon Halmos nem egyedül érkezett. A férfi, akit az ajtóban előreengedett, harmincas, magas, széles vállú, bajszos volt, gyapjúkabátot és szemüveget viselt.
― Zsolt, ő egy kedves barátom, de még inkább testvérem, Mirkó Ágnes. Ő az a tanítványom, akiről meséltem neked.
Kezet nyújtottam és még alaposabban szemügyre vettem vendégünket. A kézfogása határozott volt, keze ápolt és amikor megérintett, szinte áramlott felém a nyugalma.
― Ágnes, bemutatom neked Dávid Zsoltot, volt főnökömet és első mesteremet, barátomat.
A nappaliba mentünk, én készültem volna szép csendben lelépni, de Zoltán visszatartott.
― Szeretném, ha maradnál. Lenne valami a számodra.
― Egy feladat ― mosolygott Dávid Zsolt.
― Komoly feladat, nem játék és nem veszélytelen.
Leültem és az izgalomtól szólni se tudtam. Dávid Zsolt a tárcájából egy képet tett elém.
― Mit szólsz? Jó kép?
A képen egy három-négy éves kislány ült egy játszótéri lovacskán, a háttérben bokrok, hinta és hatalmas háztömbök.
― Van rólam egy kép, ami nem égett el a tűzben? Nem is tudtam...
― Mert nem is rólad készült. Nézd csak meg ezt ― egy másik képet adott, ez már közelebbi volt és a kislányt egy sötét bőrű, göndör fürtű nő tartotta a karjában. Az édesanyja...
― Nagyon ... hasonlít ― elszorult a szívem egy pillanatra. Mit mutogatnak nekem boldog gyerekeket?
― A kislány veled egyidős...lenne. Vagyis egyidős. Igazából nem tudjuk, mi van vele. Már a nemzetközi segélyszervezet is kereste, meg aki csak kereshet egy eltűnt gyereket.
― De mi közöm nekem egy eltűnt kislányhoz, azon kívül,hogy hasonlít rám?
― Ez a kislány egy helybéli politikus, megyei képviselő gyereke, az anyai nagyapja egy keresett bűnöző, fegyverekkel és droggal üzletelt igen nagyban, olyan zavarosban halászott, amilyen zavarossá csak tehették az elmúlt évek polgárháborúi azt a vidéket, olyan bűnöket követett el, amik nem évülnek el tíz-tizenöt év alatt. És aki azóta meghúzódott abban a meleg és kicsi országban, ott délen, ahol nem érvényesek a kiadatási szerződések és az uniós jogszabályok.
Nézegettem a képet, próbáltam kitalálni, hogyan festhet most ez a lány.
― A nagypapában hirtelen feltámadt a családi érzés és kell neki az unokája. Ez kitűnő alkalom lenne, hogy elkapjuk. Ha előbújna a sasfészkéről, ha uniós területre lépne és itt foghatnánk el, nem lenne gondunk kiadatással, korrupcióval, de ott, a saját hazájában... Ott ő az úr, korlátlan hatalommal, kilóra megvett tisztviselőkkel, bírákkal. Nem beszélve egy másik ügyről...
― Zolnay úr szeretné biztonságban érezni magát ― vette át a szót Halmos. ― És te alkalmas lennél mindkét feladatra. Eljátszhatnád a lányát, akiről a nagypapi nem tudhatja, hogy eltűnt és vigyázhatnál Zolnayra, természetesen a mi segítségünkkel.
― A nagyapja nem tudja, mi van az unokájával?
― Nem. A nagy szeretet csak most támadt fel benne. A lánya is megszökött tőle, ide, Magyarországra, ekkor ismerkedett meg Zolnayval. A kislány Szegeden született meg, az anyja itt hagyta a gyereket az apának és továbbmenekült északra, egyszer jött vissza csak meglátogatni a kislányt, akkor készült ez a kép is. Finnországban halt meg néhány éve. A nagypapa sokáig nem is tudott a gyerek létezéséről. Most is csak annyit tud, hogy van és hogy Zolnay neveli. Most kezdett érdeklődni utána.
― Miért kell neki ennyire az unokája? Miért ilyen fontos?
― Nem tudjuk pontosan. De elhiheted, nem a családi szeretet buzog benne ennyire, ha a saját lánya úgy menekült előle, hogy az elsőszülött gyermekét is hátrahagyta. Talán házassággal akar rokoni szálakat kovácsolni valakivel, talán az utódát akarja biztosítani. Elég nekünk annyi, hogy fontossá vált a számára. Csak közben az igazi előlünk is eltűnt.
― Na de kerestették a lányt...
― Igen. És most megtaláltuk... ― Zsolt a szemembe nézett. ― Hajlandó lennél eljátszani a megkerült lányt? Gondold át, adok időt eleget.
― Mit kellene csinálnom? Már ha vállalnám...
― Együtt laknod Zolnayval, természetesen, Eljátszani a világ előtt, hogy te vagy az eltűnt és most megkerült lány. Majd meglesz hozzá a sztori is természetesen. És közben figyelni Zolnayra, mint egy testőr. Egy olyan testőr, aki észrevétlen tud maradni.
― De hát én nem vagyok testőr.
― Az én kedves barátom mesélt rólad. Elmondta, hogy ügyes vagy, helyén az eszed és nem vagy ijedős. Akkor se, ha épp késsel hadonásznak körülötted. Legalábbis ezt hallottam ― és mosolygott. ― De nem kell most azonnal válaszolnod. Zoltán elmond neked mindent a veszélyekről, amik bizony benne vannak a pakliban. A csali szerepe sose volt hálás, veszélytelen szerep. De te tökéletesen alkalmas lennél a feladatra. Bármikor van kérdésed, hívj fel és szakítok időt, hogy tudjunk beszélni.
― Ennyire fontos ez a lány?
― Ennyire. Vagyis a nagyapja. De most inkább beszéljünk másról. Ritka alakalom, hogy van egy kevés szabadidőm, amit a barátaimmal tölthetek. Zoltán! Felbontod végre azt a bort vagy megvárod,míg a nyugdíjazásomra ihatod?
Halmos hozta a bort, a poharakat ― elém is tett egyet ― töltött és most megérezhettem, milyen, amikor felnőttek felnőttként kezelnek, komolyan vesznek. Hálás voltam érte nagyon.