Jó lehet színésznek lenni. Mindig mássá válni. Akkor lehetnék hős. Vagy kalóz. Gonosz boszorkány (jó, az egyszer voltam, angolul játszottuk el a Hófehérkét :D ), igazi angyal, szárnyakkal, kémnő, titkos ügynök. Gyerekként annyi minden szerettem volna lenni: régész, ápolónő, csillagász, geológus, kamionsofőr, kutyakiképző. Aztán meg tanár. Lehet, hogy a színészetet kellett volna megpróbálni? És akkor mindegyik valóra válhatott volna akár?
De azokat is irigylem, akik értenek valamihez, ami megragadja és megörökíti a pillanatot, az érzéseket. Fotós, festő, költő, író, zenész. Ott van bennem, de nem tudom elmondani - fogom a ceruzát és lerajzolom. De jó lenne. De nem tudok. Írogatok, de ez is olyan fura dolog. Mostanában csak olyankor ülök le és írok, amikor úgy érzem, fáj, ha nem teszem. Talán tényleg pszichoterápiának használom az írást, nem pedig azért, hogy az olvasó szórakozzon. De hát nem arról szól ez, hogy ÉN hogyan látom ezt a világot? Én mit érzek és mit tartok fontosnak? És ha az, amit látok, érdemes rá, akkor meglátja más is?
Nem csinálunk egy filmet? Angyalokkal? Vagy kalózokkal. Csak kicsit lehessek hős. Olyan jó lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése