Ami másnak is eszébe jutott

Ami másnak is eszébe jutott...

Itt következik Kötelékből néhány részlet. Ez valamikor 2002-2004-re lett kész, végleges formában, de ha jól emlékszem, 1998 táján kezdtem írni. (Az előzmények, a világ meg még régebbi, 1994-95-ös, és a Kötelék alcíme, munkacíme is Tükörvilág 4. vagyis egy regénysorozat  negyedik  része.) Erre emlékszem, akkor futott a Mortal Kombat Conquest a tévében :) 

Hogy ez hogyan jutott most eszembe? Miért szedtem elő? Hiszen van már itt fent részlet a Kötelékből. Úgy jutott eszembe, hogy most olvastam a Hunyadi c. regény  folyam első két kötetét. Abban ugyanis Hunyadi Jankó véletlenül megöli jó barátját, Szilágyi Osvátot. Később kiderül, hogy Osvát Szilágyi Erzsébet testvére. A bonyodalom adott.

(Jó, a valóságban, ha igaz az irodalmi-történelmi forrás, amiben utánaolvastam, nem így történt a dolog, de mindegy, regény ez, nem pedig tudományos mű, még ha nagyon alapos történelmi kutatásokon alapszik is.)

Szóval abban is előkerül ez a téma: lehet-e megbocsátani ezt a bűnt, és lehet-e erő, ami a gyilkost és az áldozat közvetlen rokonát összekötheti. Lehet-e szerelem ez után a két ember között. Megvan a tőrös jelenet is: csak nálam épp az áldozat rokona ajánlja fel a gyilkosnak, hogy fejezze be a munkát, míg Bán Mórnál a gyilkos ajánlja fel Erzsébetnek: álljon bosszút a testvéréért. Úgy látszik, másnak is vannak ilyen romantikus gondolatai.  És én még azt gondoltam annak idején, hogy milyen nyálasat írtam, milyen borzasztó és elképzelhetetlen, életszerűtlen dolgot...

Még jó, hogy őrzöm az eredeti kézirataimat, a vonalas füzetet - nem szenvedhetném, hogy plágiummal vádoljon bárki...

"...Az a nő, aki néhány perc múlva kivonult a fülkéből, már Liana Sun Jang hercegnő, Sylíria trónörököse, a jáde trón igazi várományosa volt.
— Testőr!
A férfi az ágyon ült, egy tőrrel játszadozott, azonban a megszólításra felkapta a fejét. Ámulatot, elismerést láttam a tekintetében. Felállt.
— Császárodnak tett esküdet megtörte a kiontott vér, apám vére. Anyám a lángok között lelte halálát. És a nekem tett eskü? Quaban tömlöcbe vetett, az új uralkodó a halálba küldött volna, összezárt veled, hogy megölj. Te milyen sorsot szánsz most nekem?
Egy szót sem szólt, némán állta a tekintetemet.
— Vagy szólítsalak Angyal Eriknek? Homályosak még az emlékeim, de a te arcodat láttam és felismertelek. Neked több emléked van. Oszd meg velem őket! Mi ez a makacs hallgatás, Ghes?
Egy lépés és közvetlenül előtte álltam, karom a karjához ért. A tőrére esett a pillantásom. Megfogtam a kezét és kettőnk közé vontam, a tőr hegye a szívemre mutatott.
— Már csak egyetlen eskü köt a Jang-házhoz, testőr. Szegd meg azt is! — néztem a szemét, de nem láttam a lelkébe, nem láttam semmit. Szétnyitotta az ujjait, a tőr a földre hullt. Elhúzta a kezét és ellépett tőlem.
— Te nem az én kezem által fogsz meghalni, nekünk más rendeltetett.
— Más? Azt is tudod, mi?
— Nem, a hatalmam kevés ehhez.
— Elmondod, amit tudsz? Mondd, milyen emlékek, milyen álmok kínoznak engem?
— Aludj és én veled leszek az álmodban!..."

"...— Miért van ez így? Miért alakul így az életünk? Mi alakítjuk? Miért találkozunk újra meg újra? Mindig küzdöttünk, mindig gyűlölködtünk? — a hosszabb pengéért nyúltam. — És ha igen, ha ez a sorsunk — a borotvaéles fegyver hegyével a férfi nyakát cirógattam —, ha te elkövetted mindazt, amiről az álmaim, az emlékeim beszélnek — hosszú sebet ejtettem a mellkasán a régi heg fölött —, miért nem teljesítem be a bosszúmat, miért nem fizetek vissza mindent neked?
A vérpatakot figyeltem, aztán férfi arcát. A kard elvesztette ragyogó tisztaságát — a hűségesküt csak a kiontott vér szegheti meg. Apám vére után most az áruló, a gyilkos vére vöröslik a pengén. Vért vettem a vérért… Hallottam a lángok ropogását, anyám sikolyát, zokogását. Láttam magamat ülni a tükör előtt a barlangban, ahogy a könnyeimet bámulom. Könnyeket adtam a könnyekért…
— Élettel fizetek az életért!
Köszöntésre emeltem a kardot és lesújtottam.
A penge a férfi teste előtt suhant el.
— Nem tudom megtenni…
Ghes levetett selyemköntösével törölte le a vért a pengéről — könnyűszerrel el tudta tőlem venni a fegyvert…
Álltunk és néztük egymást, a testőr tekintetét most először láttam nagyon távolinak és szomorúnak..."

 

"...Ghes mélyen aludt még, az eső megtisztította, felfrissítette a levegőt és nyugodt álmokat hozott neki is. Elgyönyörködtem szépségében, testének tökéletességében, mint már annyiszor, most azonban nem támadt a gondolat nyomában bűntudat. Megnyugvást adott a felismerés: ehhez a férfihoz sokkal erősebb szálak kötnek, mint bárkihez, bármely világban, bármely életemet éljem is.
Gyilkos? Én is öltem. Elárult engem — ez már egy másik élet. Apám gyilkosa… Vért vettem a vérért, könnyeket adtam a könnyekért. Ez nem elég?! Élettel kell fizetnem az életért? Már megfizettem, nem eggyel, de kettővel, a harmadikat nem adom: Ryan és Olga szenvedéseit átéltem, elég volt. Képtelen vagyok a bosszúra. Szentségtelenek a szavaim, tudom jól, de igazak: a kettőnket összefűző kapcsok erősebbek, mint az apámhoz kötő szálak, hisz nem egyetlen élet szőtte azokat.
Félnem kellene tőle? Hatalomvágyó? Áruló? Nem számít. A hétköznapi fogalmak most értelmüket vesztik. Ryan az életét adta a szerelméért, Olga meghalt, mert bízott a barátjában, fogadott testvérében, a kedvese pedig... A kedvese - az én kedvesem! - lett a hamis Császár, aki bitorolja a jáde trónt. Miben higgyek én ezek után? Kiben bízzak? Ostobaság ez az egész, csak gyötröm magam, hiszen már döntöttem…
Ismét megéreztem a tökéletességet a mozdulataimban. Véremmel együtt zúgtak a Mart el Manah folyói, hegyi szelek kavarogtak körülöttem. Kezem immár rebbenő szárny, hófehér darvak várnak — a társaim. Együtt köszöntjük az eltávozottakat és a felkelő napot...."