2014. január 19., vasárnap

A csillagok között



- Tábornok úr! Még egy hajó lépett ki a hiperűrből.
- Szepartisták?
- Negatív, uram. Azonosíthatatlan teherhajó.
- Akkor kalózok vagy fejvadászok. Nyomjeladó van a hajónkon. Artu! Keresd meg a poloskát!
- A droidok lőnek ránk, uram.
- Kitérő manőver Maximális energiát a hátsó pajzsokba!
- Igenis, uram.
A pilótafülke ablaka előtt színes energianyalábok tűzrózsákká nyíltak.
- Ez közel volt. Milyen szög alatt lő ez?
- Ez a kalózhajó volt, uram. Az is tüzet nyitott ránk.
- Mennyi idő, míg az álcázópajzs…
Iszonyú robbanás rázta meg a hajót. A berendezések némelyike felszikrázott, aztán kihunyt. Felbúgott egy sziréna és bekapcsolt a vészjelző vörös fénye.
- Eltalálták a főhajtóművünket, uram!
- Mennyi idő, amíg feltöltődik az álcázópajzs?
Sólyom ujjai villámgyorsan száguldottak ide-oda a kapcsolók között.
- Ha átirányítom a tartalék energiákat, nem marad a pajzsunkra.
- Nem érdekel. Pajzsunk így sem sokáig lesz… Artu! Csinálj valamit a generátorral! … Hidald át!... Nem, nem érdekel, mit mondanak a …
- Skywalker mester! – Zoltán a monitorra mutatott. – Leválik az első pajzsunk!
Sólyom időközben mindent kihozott a hajóból és önmagából is, amit csak lehetett. Pillanatonként változtatta az irányt, tartotta a távolságot a kalózhajótól és próbálta kikerülni a Hódító lézerágyúi okádta tüzet.
Füttyögés és csipogás.
- Nagyon jó, Artu. Három perc elég? Az baj. Sólyom, valahogy életet kell lehelnünk…
A műszerfal jobb oldalán, a navigátori székben ülő Anakin előtt az egyik monitor felvillant, majd elsötétedett.
- Ez a bal oldali lövészünk kamerája? – a tábornok beleüvöltött a mikrofonba. – Láng, felejtse el a célzóberendezést! Csak a szemére hagyatkozhat!
Ismét megrázkódott az egész hajó.
- Valahol a törzset érte találat – Anakin nyugtázta a vészjelzést, a sziréna mégsem hallgatott el.
- Leálltak a hajtóművek, uram! Zuhanunk a bolygó felszíne felé. Két perc és belépünk a légkörbe.
- Artu! Kaparj össze minden energiát a segédhajtóműveknek! Az életfontosságúak kivételével az összes rendszert leállítom – a Jedi sorra állította át a kapcsolókat. – Emberek, figyelem! – Skywalker a hajó kommunikációs csatornájára váltott. – Minden rendszer leáll! Álcázópajzsot húzunk fel. Lövészek, tüzet szüntess!
- Álcázópajzs 89 %-ra feltöltve… 90% 95% - számítógép konzervhangja némi reményt adott. – Pajzsgenerátor 100%-os.
- Tűnjünk el a szemük elől! – Anakin felkattintotta a pajzsot működtető kapcsolót.
- A pajzsgenerátor működik. Nem látnak minket.
- Köszönöm, Sólyom. Átveszem a gépet.
- Öné a gép, uram! Húsz másodperc és belépünk a légkörbe. Ilyen sebesség mellett és a manőverezési képesség nélkül elégünk, uram.
- Artu! Hogy áll a segédhajtómű?
Az R2-es a bejárat melletti kapcsolószekrényben kotorászott karmos végtagjaival.
A sziréna folyamatos búgása szinte megőrjített. Rex arcáról semmit sem lehetett leolvasni, a fiam az ülésbe kapaszkodott és a két pilótát figyelte.
- Belépés a légkörbe 15 másodperc. 14 másodperc… - a számítógép visszamérte a számunkra rendeltetett időt. - 6…5…4…
Beléptünk a légkörbe. a hajó eszeveszetten rázkódott.
- Öröm volt önnel szolgálni, uram – Sólyom hátrafordult és Rexre vigyorgott – Rövid, de mozgalmas együttműködés…
Csipogás. A kis droid a csatlakozóaljzathoz kapcsolódott.
- A segédhajtómű működik, uram – a pilóta a műszereire pillantott. – Stabilizátorok helyreállnak. Fékezőhajtómű működőképes, de csupán 20%-os.
- Mégiscsak jobb becsapódni, mint elégni – értékeltem a Jedi sajátos humorát, de azért nem bántam volna, ha tévedt, már ami a becsapódást illeti.
De nem tévedett.
Skywalker kivételes képességei most is megmutatkoztak: egy alig-alig működő hajót sikerült egy darabban letennie, gyakorlatilag műszerek nélkül.
Viszont a landolás elég kemény volt. A hajótest végigcsúszott a fagyott felszínen, letarolt mindent, ami az útjába került. Levegőt venni is elfelejtettem, vártam a siklásunk végét, vártam valami ütközést vagy robbanást, azonban a hajó lendülete egyszer csak elfogyott és megálltunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése