Reggeli rágódás
Folytatnom kellene az írást. Mármint a prózát. Ott vannak a félig kész írások, egy (több mint) félig kész világ és a belső sürgetés, hogy írjak. Ott vannak a kedvenc karakterek, akiknek szövevényes élete tele van még megíratlan kalanddal.
Verset írni más: nálam az olyan erős inger, olyan erős késztetés, hogy ha az előjön, akkor papír, ceruza elő és leírni, ami kikívánkozik, hacsak nem akarok zombiként jönni-menni egész nap. És akkor írok, mint egy megszállott: néhány perc, negyedóra alatt megszületik a vers.
A próza más.
Ha fantasyt írok, ami egy középkori Kínához hasonló országban játszódik, akkor utána kell néznem a középkori Kínának, a történelemnek, a népnek, a nyelvnek, a vallásnak, mitológiának, bárminek, ami számíthat.
Ha cyberpunk stílusban alkotok (jó, ezt megtanította nekem Éjfél Kapitány, hogy az ÉN cyberpunkom nem az igazi cyberpunk :P), akkor utánanézek a lőfegyvereknek, autóknak, kütyüknek, Képes vagyok órákat szentelni annak, hogy megkeressem, hogyan zajlik valójában egy rendőrségi akció (Igen, ami a filmekben a "Kezeket fel, rendőrség!"jelenet szokott lenni :D) vagy hasonlók. Kevesebbel nem tudom beérni. De ezt mikor tudom megtenni?
Előbb-utóbb lesz olyan erős a késztetés, hogy nekiálljak és akkor meg fogom találni a módját ennek is.
Lehet, hogy tényleg pszichoterápiának használom az írást. Akkor viszont jó hatású, mert megint többé-kevésbé normális vagyok :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése