Én mindig szerettem iskolába járni, kíváncsi gyerek voltam, minden érdekelt. A tanulás játék volt, rejtvényfejtés, kihívás. Tök mindegy, hogy esszét kellett írni vagy megoldani egy egyenletet. Persze, értek kudarcok: az egyetemről az az elegáns röppálya... De azon kívül annyi szép emlékem van.
A tanáraimat is szerettem. A nagyon-nagyon szigorúakat is. Gépész szakközépben, sok-sok fiú között nem is igen lehetett máshogy.
A minap némi mezőgazdasági tevékenységet végeztem - kertészkedtem :) - és eszembe jutott, amit Munkagépek órán tanultam. Eszembe jutott Király Imre tanár úr.
Annyira hihetetlen volt, amikor tavasszal azt hallottam, meghalt. Róla nem feltételezett ilyet senki. Ő egyszerűen nem az fajta, hogy fogja magát és meghal! Nem is emlékszem, hogy akár egyetlen órája is elmaradt volna az évek alatt.
Nagyon szerettem az óráit.
Megvolt a rendje, a helye mindennek. Tudtuk, mire számítsunk. Mindig többet adott, mint a puszta órai anyag. Annyira bennem van, amikor egyszer Rejtő Csontbrigádjáról beszélt. Vagy arról, hogy mit láthatunk még a Bibliában, hogyan lehet egy szent könyv praktikus útmutató, KÖJÁL és oktató tankönyv. Vagy az összetartásról, a magyar szemléletről. Gazdaságosságról.
Fémipari alapképzés című gyakorlatunk. Fiúk, emlékeztek még?
"Vidd innét, mert hozzád vágom!" - igazán építő jellegű kritikát kaptam, több órányi elmélyült kalapácsfej-reszelgetés után...
Balázs Árpád tanár úr.
Ha jó kedve volt, horgászatról, halakról mesélt. Sokszor volt jókedve. Látta valaki valaha rosszkedvűnek, mérgesnek?
Abonyi Ferenc tanár úr.
Ő ment el legrégebben. Nem is laktam akkor Túron. Megdöbbentem, amikor meghallottam.
Fiúk, akinek van emléke, bármi, írja meg nekem, jó? Megköszönöm.
Annyit voltam távol kies városkánktól, hogy nem is tudom: volt osztálytalálkozónk?
Emlékeztek a technikus bizonyítvány osztó utáni bulira? Jó Nektek :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése