Piton.
Azt hiszem, megérne pár sort, miért is vált annyi ember bálványává, miért rajongnak annyian érte. Ellenszenves figura, nem? Zsíros hajú, gonoszkodó,visszaél a hatalmával, magának való, mogorva, részlehajló. És állandóan a gyengébbekkel szúr ki. És külön utálja a fő-főhőst.
És mégis, tele az Internet olyan fanfiction-ökkel, amik a Piton iránti rajongásról, szerelemről szólnak. Nem, nem kizárólag tinilánykák írják az ilyesmit. Olvastam már jól megírt történetet, regény méretűt, amin érződött a gyakorlottság, az írói rutin (ha lehet ezt így mondani) - egy kétgyermekes anyuka tollából. És olyan érzékiséggel írt Pitonról, olyan részletezéssel, alapossággal...
Mit jelképez ez az alak? Ez a "nagyra nőtt denevér"?
A férfit, aki a haláláig hű. Hű egy álomhoz, egy halotthoz. Ez a szerelem ad neki erőt, ez emeli hőssé, teszi a "legbátrabb emberré, akit valaha ismertem". Ugyanakkor esendő. Nagyon is, hiszen vannak hibái, gyengesége.
Soha nem olvashatunk a könyvben arról, hogy lennének "jó" érzései, míg ki nem derül, mi fűzi Lily Potterhez. Nem mosolyog. Nem vesz részt semmiben, amiben a többi tanár.
És mégis imádják a lányok-nők.
Én is.
Azt mondtam, nekem ő amolyan majdnem példakép. Ha már elfáradok, feladom a reményt, rá gondolok. Ő mindenen túl is hű maradt.
Reménytelenül is.
És ehhez kellett a legnagyobb erő. Látni, hogy a szeretett nő mást szeret. És nem meggyűlölni érte. Még akkor is a legnagyobb szeretettel, szerelemmel, féltéssel ránézni.
És később minden eszközzel óvni a vetélytárs fiát. Annak a férfinak a gyermekét, aki - ha úgy tetszik - legyőzte őt a nagy szerelmi harcban. Azt a gyermeket, aki minden vonásában a Másik.
És nem ordította világba, hogy ez mennyire fáj. Egy ember tudta csak és ő magával vitte a titkot.
Van ilyen férfi a valóságban? Ilyen nő?
Van egy ilyen érzésnek helye a világban? Van értelme?
És mit tett volna Piton, ha máshogy alakulnak a dolgok?
Tegyük fel, hogy van egy kislánya, aki megszólalásig Lily. Minden mozdulata, a nevetése, a szeme, a haja, ahogy beszél, ahogy megsértődik, a homlokát ráncolja.
És ő neveli ezt a kislányt, a kettejük gyermekét. Úgy, hogy közben Lily él. Mással. Vagy senkivel. De néha vele is el-eltölt egy-egy estét-éjszakát. De időről időre eltávolodnak egymástól. És nem mutatkoznak együtt, Lily nem vállalja fel Perselust, nem megy hozzá feleségül, néha mesél a nagy szerelméről vagy hogy már senki sem fog neki kelleni, mert akkorát csalódott a férfiakban.
De Piton csak vár türelmesen. Reménykedik, hogy egyszer Lily ráébred: őt teremtette mellé az isten, ő az, aki mellett boldog lehet. Újra meg újra siet a nőhöz, ha annak kedve támad hozzá vagy ha épp vigasztalni kell.
És közben neveli a pici kislányt, minden nap megnézheti Lily szemét, Lily száját a saját kislányán.
Nos, így is hős lenne Perselus Pitonból? Megtenné ezt egy férfi?
Talán egy normális nő sem...
De volna-e elég ereje azt mondani Lily-nek: élj boldogan, én is élek magam. Már nem hiszek neked, már felébredtem. Fáj, de majd elmúlik.
Meddig szabad hinni és álmodozni, remélni? Ha egyszer úgy érzed, nem tudsz továbbmenni, mindenhol csak őt látod. Hiszen mindenhol őt látod: Perselus Lilyt látná a kislányban, nem? Eszébe juthat minden. Nem így van? Meddig tart a remény? Hiszen újra-meg újra visszatért hozzá. Pedig talált volna vigasztalót, talált volna ölelőt, szeretőt. És táplálta a reményt. Meddig hitt volna Perselus Lilynek, ha így történik?
Boldogságra vágyni annyira emberi. Együtt ébredni, együtt elaludni, megosztani örömöt, bánatot. Hinni a másikban, elfogadni a hibáival együtt.
De honnét tudja Piton, hogy Lilynek nem jelent ő semmit? Hiszen vissza-visszatér. Csak játszik vele? De ő szerelmes, tehát hiszi, hogy a másik is az. Hogy végre majd... Mikor ébredne fel a professzor? Így már nem válna hőssé?
A hősöknek sokkal egyszerűbb. Szépen meghalnak szép eszmékért. De itt maradni és élni annyira nehéz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése