Reményből emlék

Reményből emlék

Kezdődött tavasszal
befontad fénnyel, arannyal
régi szürke napjaim.

Jó volt ez a játék, mint drága szép ajándék.
Hittem, örökké tart majd.

És együtt voltunk nyáron,
csókodat érzem a számon.
Annyira jó volt veled.

Szinte nem is történt semmi
és itt a vége, ennyi,
már elmúlt a szenvedély.

Én értetlenül álltam,
újra hívj, azt vártam.
Kérlek, gyere hozzám el!

Bár tegnapi játék,
holnap is fáj még.
Mért nem kezdjük újra el?

Néma napok múltak,
messze elsodortak,
mégis rólad álmodok.

Bár hiányod fáj még,
s lettél reményből emlék,
én neked hálás vagyok.

Mert látod, milyen furcsa:
így az álmaimba bújva
már mindig velem leszel.
2013.01.26.