Az író azt akarta mondani...

Az író azt akarta mondani...

(Figyelem: Aki nem olvasta a Star Wars Republic Commando regényeket, és szeretné, az csak óvatosan olvasson tovább, mert bizony itt-ott utalok az abban történtekre! Bocsánat.)

Úgy gondoltam, megkönnyítem az eljövendő generációk dolgát, ha majd az életművemet elemzik irodalom órán, ne kelljen annyit görcsölniük...
"Az író ezzel azt akarta mondani...."
Elég shabla(1) egy dolog, ha már nekem kell olvasás közben kifilózni, mit is akart mondani az író. Én általában ki szoktam mondani, nem hagyok senkit sötétben tapogatózni, még akkor sem, ha az időnként nagyon izgalmas tud lenni. Mármint a sötétben tapogatózás.

Most az a regény-ciklus készített ki, amit utoljára olvastam. Egész pontosan ma reggel fejeztem be.

 Karen Traviss Republic commando-ciklusára van szó, a Star Wars világában játszódó történetfolyamról.
Nem szeretném elmesélni, miről szól, érdemes elolvasni, nem csak lézerkarddal hadonásznak benne.

Ahogyan az én készülő SW-történetem sem csak arról szól, hogy lézerkarddal hadonásznak benne.


Nem tudom, ki ez a Karen Traviss, milyen élte volt, mit csinált, azon kívül, hogy brit és mindenféle köze volt a fegyver erőkhöz, mint tudósító meg szóvivő vagy ilyesmi. Nem olvastam vele interjút, nem tudom, van-e családja.

De most nem szeretem Traviss asszonyt.
 Amikor a Szukits Kiadó oldalán beleolvastam az első RepCom regénybe, az volt az első megjegyzésem, hogy nagyon hasonlít a stílusa az enyémhez (jó, ez lehet a fordító hibája is, még nem jutottam hozzá az eredetihez, bár dolgozok rajta.) És azóta már nem egy ötletemet dobtam el, ahogy olvasom az írásait, mert ő már réges-rég megírta. (Angolul ezek nagyon rég megjelentek már, kb. 2004-2005 környékén, nem emlékszem pontosan.)

De az, hogy megríkat, mélységesen felháborító. Gáspár András tudott ilyet,mármint a szép irodalomból, a szépirodalmat hagyjuk, például Szabó Magda regényt olvasva képes voltam zokogni, de akkor nagyon magányos és depressziós voltam.

Az, hogy olyan mando(2) apáról van szó, akit a gyerekei kitagadtak és dar'buirnak(3), többé-nem-apának neveznek, kikészít.
Erről én tudnék írni, milyen egy hatéves gyerek, aki kijelenti és azóta is következetesen tartja magát ahhoz, hogy az az ember, akinek a génjeiből ő van, nem apja többé, csak egy idegen.



Más helyzet, hogy ott azért tagadták ki a vér szerinti gyermekek, mert az apának kötelességet kellett teljesíteni, titokban.

Arról ugyan írtam, hogy a főhősnő apa nélkül felnövő kisfia hogyan talál apát, de egy nagy rakás osik(4) ez is, mert kb erről szól az öt regény.

(Tudtad, hogy a mando alapja a magyar nyelv volt - kicsi latinnal keverve? Ez is Traviss csinálmánya.)

Az, hogy olyan nőről ír, aki úgy lesz terhes, hogy a gyerek apja nincs mellette, úgy szüli meg a a gyerekét, és aztán titkolóznak - erről is nekem kéne írnom.

Arról, milyen volt, amikor a két hónapos kölyköt az apja karjába tettem és az úgy cibálta meg fogta a kezét, mintha pontosan tudná, ki fogja - erről is.

Hát Traviss megírta. Úgy, hogy amikor olvastam, sírtam.

Általában úgy írok, hogy felidézek valami emlékemet, kicsit csavarok, nagyítok, igazítok rajta, ha kell (például a lőtéri gyakorlat, a fegyvervizsgám, a kungfus dolgaim), a történethez szabom és kész. Eddig bevált.
De most nem. Tegnap este már úgy éreztem, be se kell fejeznem a történetemet. Minek? Karen Traviss mindent megírt.

És a főhősnőmmel ellentétben még csak meg sem verhetek senkit, illetve magamat sem verethetem össze, mint Traviss asszony dar'buirrá nyilvánított kiképző őrmestere.

És az ,milyen már, hogy nem az istenített buir(5), a klónok egyik kiképző őrmesterének szerepébe tudom magam beleélni, hanem a kegyetlen, brutális, rideg szívű, tökéleteset elváró másik őrmesterébe? Akitől rettegnek az  általa kiképzett kommandósok.


És nem kell pszichológusnak lenni, hogy kitalálja valaki, miért a klónok. És miért kell Ágnesnek elmenni a Star Wars világába és ott találkoznia egy klónnal és ott lenni szerelmesnek.




Mert néha úgy érzem, ebben a világban nem lehetek boldog.


Mert fura egy világ ez, igaz?


Nem szoktam magyarkodni, nem szoktam forradalmakról, hazafias eszmékről írni, sem versben, sem prózában. Tartom magam ehhez, azonban elgondolkodtató, hogy a SW-rajongók között nagy népszerűségnek örvendő mandalori népnek, kultúrának mennyiben vannak magyar vonatkozásai.
Sok van.
A nyelvet Karen Traviss a magyaron alapulva alkotta meg.
Elgondolkodtató, hogy a mandaloriak kultúrájában mi fontos és mi nem. A mandalori a harcos nép. Nem faj, mert bárki válhat mandalorivá, aki hajlandó úgy gondolkodni, úgy élni, mint ők.
Emlékszünk a 48-as szabadságharc tábornokaira? A vértanúkra? Magyarok? Magyarok...
A mandaloriak zsoldosok, nomádok. Az elveik jelentik a hazát. Olyan elvek, amiket nem lehet elvenni, nem lehet megingatni.
A mandaloriak mások háborúit vívják meg, mások háborúiban halnak meg, másokért.
Tudtad, hogy a Francia Idegenlégió Múzeumában van egy dicsőságtábla, ahol a légió három legtöbbször kitüntettett hősi halottjának a neve szerepel?
Mind a három magyar.
http://tiboru.blogrepublik.eu/2011/03/01/az-idegenlegio-muzeuma/


Azt hiszem, ha indulna hajó a Mandalore-ra, vennék rá jegyet.


De mivel nem valószínű, maradok. Próbálom úgy élni az életet, ahogyan lehet és ahogyan érdemes. Próbálok elgondolkodni, mit is kéne adnom a gyerekemnek útravalót.
Ez sem egyszerű.
És Karen Traviss megírta.
Nem tudom, örülök-e neki.

1:  shabla = mandalori szó, kibaszott
2:  mando = mandalori férfi, nő, gyerek, ember, bármi. Az, aki mandalori.
3: dar'buir = többé már nem apa. Olyan férfi, akit a gyermekei kitagadtak. A legnagyobb szégyen egy mandalori számára.
4 : osik = trágya
5 : buir = apa vagy anya, a mando'a, vagyis a mandalori nyelv nem különbözteti meg a nemeket

Testvérek egymás közt

Testvérek egymás közt

A százados és az alfa osztályú felderítő

- Nyilván nem így kell az ilyesmit közölni, nem így kellene, hogy megtudd, és főleg nem tőlem, de tekintettel kell lennem a körülményekre. Ágnes várandós.

Rex lehunyta a szemét. Testvére kinyúlt felé, megérintette a vállát, mire a százados megragadta Tal karját, szinte belekapaszkodott.

Nem tudta volna elmondani, mit is érez. Megszólalni sem tudott. Tudott bánni az emberekkel: hiszen erre tervezték és képezték ki őt, hogy vezesse a katonáit. Annyi mindent tanult a Galaxis mindenféle fajainak pszichéjéről, reakciókról és kiszámíthatóságról, amiknek most mind-mind semmi hasznát sem vehette.

Most nem kapaszkodhatott a mandalori gyökerekbe: az alfás, aki kiképezte őt, nem tanított és nem mutatott semmit arról, mit jelent apává válni. Nem volt előtte minta, amit követhetett volna vagy amit el kellett kerülnie. Milyen apa lesz így belőle?

- Buir! Ke hiibi ni yaim! Ni haat’ayli ruug’la keldab. Ehn shuk’la tarne…

Buir…

De hiszen már apa. Egy kisfiú az apjának nevezte.

Eszébe jutott a félelem, ami elöntötte, amikor kiderült, hogy a gyereket elrabolták. Eszébe jutott a büszkeség, amit érzett, hogy Zoltán milyen gyorsan elsajátított bármit. A düh, amit a terrorista iránt érzett, amikor az megütötte a kisfiút. A megrázkódtatás, amit az okozott, hogy a fiú buirnak szólította.

Ezt jelenti apának lenni?

„Bízom benned és tudom, hogy minden rendben lesz.”

Kinyitotta a szemét és elengedte Talt.

- Mit tegyek? Testvér! Mit tehetek?

- Vidd Ágnest és a fiút olyan messzire, amilyen messze csak tudod! Biztonságos helyre.

A százados elfelejtett levegőt venni.

- Te arra biztatsz, hogy… dezertáljak?

Meredten nézte a másikat. Az alfás most teljesen közönyös arckifejezést öltött, Rex ezt már jól ismerte még a Kaminóról, saját kiképzője arcán is nemegyszer látta.

- Azt hiszed, te lennél az első?

- Tudom, hogy nem.

Hát persze, hogy nem ő lenne az első.

Nagyon, nagyon sokáig egyértelmű volt minden: harcra tervezett, harcra teremtett lények voltak, világos célokkal és feladatokkal. Mások – a Jedik – kiadták a parancsokat, ők végrehajtották. Ő is adott ki parancsokat, de ott harcolt az embereivel az első sorokban. Skywalker mellett hamar megtanulta, hogy a tapasztalat éppen olyan fontos, mint a parancsok időnkénti rugalmas értelmezése. Tisztelte és becsülte a tábornokot, aki képes volt elszántan védelmezni bármelyik emberét, a legutolsó közlegényt is, sőt, a kis tömzsi robotjához is úgy ragaszkodott, ahogyan az nagyon nem volt helyénvaló egy Jeditől. Ezt az emberséget szerette benne, azt, hogy törődött velük.

Hagyja cserben? Pont most, a vége előtt?

A vége?

Tal merőn bámult rá, mintha a gondolatait próbálta volna olvasni. Valószínűleg ment is dolog: elég egyformák voltak.

- Dezertálni, Rex? –ismételte el a szavait az alfás. – Rabszolga vagy, azok vagyunk mindannyian.

A százados úgy rándult össze, mintha a másik megütötte volna. Soha senki nem nevezte még így. Tiszt volt, gyakorlatilag Skywalker után az első az 501-eseknél.

- Esküt tettem…

- Esküt? Ne légy nevetséges! A te tiszti esküd látszat, a köznek szóló propaganda. Én nem tettem esküt és nem tettek a gyalogosok sem. Ti, néhány ezer tiszt, ti igen. De a maradék hárommillió nem. Kényszerítettek, hogy az légy, ami most vagy. Semmit sem kapsz cserébe és semmi más nem lehetsz. Nincsen jogod semmihez. Rab-szol-ga. Ezt mindenütt így hívják. Vésd ezt jól az eszedbe, fivérem. És egy rabszolga annyit ér, amennyi hasznot hoz az urainak. Addig, amíg haszna van. A gazda az úr élet és halál felett.

Erre nem kellett, hogy Tal emlékeztesse. Nagyon élénken élt még benne a zygériai kaland. Kenobi és ő egy időre a zygériaiak rabszolgája lett, hogy Skyvwalkerrel és Tano parancsnokkal kimentsék az elhurcolt togrutákat. Emlékezett a nyakörvre, amit ráraktak: a béklyó az béklyó, akkor is, ha mindvégig tudta, Kenobi bármikor képes letépni az Erő segítségével. Tudta, milyen térdelni valaki lábainál – mások élete volt akkor tét. Tudta, milyen kiszolgáltatottnak lenni. Milyen az, amikor az energiakorbács lesújt, és úgy terelik őket, akár az állatokat.^42[i]

És igen, tudta, hogy valaha Skywalker is rabszolga volt. Sem azt, sem az ő mostani béklyóját nem lehet olyan könnyen eltépni.

Mindezekkel együtt sosem gondolt magára úgy, mint mások tulajdonára. Büszke volt arra, aminek nevelték. Katona volt, tiszt, hatalmas felelősséggel a vállán, naponta hozott döntéseket. Mi ez, ha nem szabadság?

Felelős volt egy-egy csata végkimeneteléért, a testvérei életéért.

Minden klón nagyon gyorsan megtanulta, hogy a testvérei mindig mellette vannak. Mondhatott bárki bármit, igazán bízni is csak egymásban bíztak. Igazából ki másban bízhattak volna? A sajátjaikon kívül alig láttak mást – és azok közül ki állt mellettük? A Jedik?

Ő tisztelte a Jediket – de elég jól ismerte is már őket. Plo Kloon, Kenobi például azok közé tartoztak, akik megbecsülték az embereiket, azonban voltak olyanok is, akik csupán jól programozott gépeket, hatékony hadiszerszámokat láttak bennük.

Hallotta a saját szavait:

„Azt hittem, hogy jó katonának lenni egyenlő azzal, hogy mindent megteszünk, amit mondanak nekünk. Ez az, amire terveztek minket. De nem vagyunk droidok. Nem programoztak minket. Meg kell tanulnia meghozni a saját döntéseit!”

Ő már megtanulta. A Saleucamin, az Umbarán.

És tudta, mások is meghozták a döntéseiket.

Cut Lawcuane például. Vagy Nehéz, Hardcase.

És Fives.

Fives aki úgy halt meg a karjaiban, hogy a szabadság volt az utolsó szava. Az ARC-harcos halála mélyen megrendítette.

„Vajon miért a halálon gondolkodok most, amikor megtudtam, hogy apa leszek?”

- Sull is lelépett. És más alfások – Rex összerezzent testvére szavaira. – Egyre kevésbé tetszenek nekünk a dolgok – a kommandós suttogott.

Ez egybevágott azzal, amit Fives egy éve mondott neki. És amin már ő is elgondolkodott jó néhányszor. Amin szinte valamennyi klón elgondolkodott már rövid életében legalább egyszer…

- Én is gondoltam már rá – egy pillanatig maró szégyenérzet öntötte el, hasonló a félelemhez, forró és rossz érzés, - de Ágnes haza akar menni a saját világába. Nem akar itt maradni. Olyan, mintha… tudná, mi fog történni.

Gyorsan elismételt a nő szavait, Tal a fejét ingatta.

- Ez a „valami nagyon rossz fog történni”másoknak is eszébe jutott. Ha haza akar menni és van rá mód, menjetek. Menj vele, Rex!

- Nem tudom, hogyan kell apának lenni.

- Hát nekem Jango volt a kiképzőm, és erre valahogy nem tért ki. De aztán láttam egyet s mást a Galaxisban, testvér! Láttam olyan férfit, aki habozás nélkül eladta a saját gyerekeit rabszolgának, csak hogy pénzhez juthasson. Láttam olyat, aki a tihaar^43[ii] mámorában őrjöngve félholtra verte a totyogós fiát. Vagy aki megtagadta a saját vérét, aki elfordult tőle, amikor az segítséget kért volna. Ezek is apák. Meséljek még, ner vod? Vagy hiszel úgy magadban, ahogy az a kölyök hisz benned?

 - És a testvéreim?

Tal, a vad, fékezhetetlen alfás arcáról most eltűnt a közöny, eltűnt a jól nevelt katona álarca és előbukkant mögüle a mandalori. Aki ismerte, most megláthatta benne Jangót.

- Készül valami – halk volt a hangja. – Ha a testvéreid miatt aggódsz, akkor ezen tedd magad túl. Vannak, akik sokat tettek már értünk, klónokért. Mando’ade. Hozzájuk el tudom juttatni a Vhipir-fiúkat, ha ők is úgy döntenek, hogy elég a katonáskodásból.

- Hová?

- Oda, ahová Sull ment… De helyettük nem dönthetünk. Ha úgy adódik, megmutatom nekik a másik lehetőséget is, hogy választhassanak.

- És a többiek?

- Több millióan vagyunk, Rex. És a többség nem tudná a másik lehetőséget választani. Nem tudna mit kezdeni a szabadságával. Mert nem ismer mást, csak a háborút.

A százados lehajtotta a fejét, a kezét nézte: ökölbe szorította, majd szétnyitotta az ujjait.

- Te igen?

- Én igen. És te is.

- Nem érzed, hogy ez igazságtalan? Hogy mi igen, ők nem?

A kommandós ölébe vette a sisakját, belenézett, pillantása átfogta az egész belső kijelzőt.

- Én is lehettem volna Fives. Vagy te. Vagy meghalhattunk volna a tábornokunk mellett, a hátát fedezve, mint Keeli. Miért akarod ilyen kétségbeesetten eldobni magadtól azt, amit kaptál? Tudom, hogy mindannyian megérdemelnénk az életet, az igazit és nem ezt a nyomorúságos utánzatát, de hidd el, a természetes úton születettek sem egyformán szerencsések.

Kegyetlenül hangzott, de az alfások ilyenek voltak. Racionálisak, kegyetlenek és makacsok. Habozás és lelkiismeret-furdalás nélkül képesek voltak ölni – ha kellett, akár klónokat is -, azonban a maguk különös, vad módján szerettek is. A testvér nekik is testvér volt, a bajtárs az bajtárs. Jango sok mindent beléjük vert a kiképzés során. És sok mindent nem…

- És a gyorsított öregedés?

Az ARC ismét a közönye mögé rejtőzött és megvonta a vállát.

- Ha maradsz, akkor is hamar fogsz meghalni – elnézett a százados feje mellett, valahová a semmibe. – Legfeljebb nem lesz időd gyorsan megöregedni sem. És nem fogod a kezedben tartani a gyermekeidet. A döntés persze a tiéd – kicsit várt, aztán amikor már nem talált semmi megszemlélni valót a falon, visszafordította a tekintetét a testvérére. – A legközelebbi bevetésen bármi megtörténhet, nyomod is veszhet akár…

Ismét felfordította a sisakját, belenézett, majd belenyúlt és egy érintéssel újraindította az egész rendszert, aztán a torzítómező-generátorért nyúlt.

- Aludj rá egyet, ner vod. Tüske az út alatt már biztosan a baktában marad, de aztán szüksége lesz rád – ujjával mutatta, hogy ki fogja kapcsolni a generátort.

A százados bólintott.

- Köszönöm, őrmester, a tájékoztatást.

- Uram! – a kommandós kilépett az ajtón és egyedül hagyta a gondolatival a századost.

---

[i] 42 Rex a Star Wars: A klónok háborúja - negyedik évad epizódjainak történetére emlékszik vissza. Elhurcolva, A Köztársaság rabszolgái és a Menekülés Kadavaroról című részekben a rabszolgatartók elleni harc és az elhurcolt ártatlanok megmentése a fő szál.

[ii] 43 Tihaar = erős, víztiszta szesz, gyümölcsből. Gyakorlatilag pálinka. (mando’a)

CQB

A szervizalagút bejáratát csak tessék-lássék álcázták: kornyadozó bokrok, lecsüngő ágak, mögötte ott a nyílás. A nyílás, amit a kétszárnyú dúracél kapu mellett még sugárernyő is védett.

- Itt a csatlakozóaljzat – Aran máris előhúzta a kis számítógépét és egy vékonyka kábellel rácsatlakozott a fali aljzatra.

Még levegőt venni is elfelejtettem, úgy hallgattam minden szusszanásukat a sisakrádión keresztül.

- Jók a kódok, Tal! Nem cserélték le őket! Bent vagyok.

- Remek.

Miközben ők ketten beszéltek, Rex a bejáratot leste, Jeges és én a környezetünket figyeltük.

- Létrehoztam egy mesterkódot, amivel bármikor felülírható bármelyik jelszó a rendszerben. Beállítom a gépet, hogy vezeték nélkül kapcsolódjon a rendszerükre, kis hatósugarú rádiófrekvenciát használva. Amit ők lezárnak, én kinyitom. Kapcsolhatom a sugárpajzsot, uram?

„Kész” – amikor ez valamennyiünktől elhangzott, a sugárpajzs vibrálása megszűnt, aztán szétnyíltak a dúracél lapok.

Mivel én lettem az Egyes, én indultam elsőként. Előreszegezett sugárvetővel, lövésre készen egy szempillantás alatt felmértem az előttem feltáruló folyosót és átfutottam az ajtó túloldalára. A százados egy pillanattal később indulva a folyosó másik falához futott. Az előttünk lévő folyosó lejtett lefelé, viszonylag keskeny volt. Talán egy méterrel magasodott fölénk, csövek futottak oldalt a magasban, minden szürke fém volt, a fény a mennyezeti lámpatestekből áradt. Semmi sem törte meg a csendet, az egyformaságot. Semmi hang, semmi mozgás.

 Megvártuk, míg valamennyien belülre kerültek,

„Jobb – tiszta! Bal – tiszta! Minden tiszta!”

aztán megindultam előre középen, gondosan ügyelve arra, hogy ne lógjak senki tűzvonalába. A kanyarhoz közeledve hallottam Rex hangját a sisakrádióban:

- Jeges! Tal! Csomagokat lerakni!

- Értettem.

Villámgyorsan leraktak egy-egy töltetet a folyosó egy-egy szakaszára.

- Töltet a helyén.

- Tovább! – néhány lépés után: - Készülj!

A fal mögött féltérdre ereszkedtem, kilestem, a százados ellépett mellettem, ki a folyosóra.

… „Minden tiszta!”

Csomagok lerakva.

- Tovább!

Még egy kanyar.

- Ajtó következik!

Alakzatba rendeződtünk az ajtó előtt. A százados jelére Aran megnyomta a gombot, az ajtó feltárult. Nincs mozgás. Nincs célpont. Bent voltam, Rex a nyomomban. Szemben zárt ajtó, más nyílás semmi. Tal, Jeges, és Aran, aki a hátunk mögé is figyelt.

Raktárban voltunk, a fal mentén kisebb-nagyobb ládák, polcok, mind tele alkatrésszel, szerszámmal.

- Aran! A repulzorkamerát! Vizuális érzékelést! Ha jelzek, kinyitja a következő ajtót és nyitva hagyja. Ha ismét szólok, ezt az ajtót is nyitja, de csak annyira, hogy a kamera kimenjen. Jeges, Tal, a tölteteket.

A megerősítés azonnal jött, aztán már kaptuk is a „repkam” képét a kijelzőnkre.

- Kamera üzemkész. Csatlakozom a rendszerre és nyitom távolról a következő ajtót. Távoli nyitás… három… kettő. …egy… Külső ajtó nyitva.

- Készülj! – ismét pozícióba álltunk az fal két oldalán. - Ajtót nyitni!

- Ajtó nyitva, kamera kint… ajtó vissza.

A kijelzőn megjelent a rövid kis folyosó, majd egy nyitott zsilip képe. A kis kémdroid továbbúszott a levegőben, mi pedig megpillantottunk egy nagyobb termet. Munkaállomások voltak szétosztva, ezeket állványok, emelők szigete alkotta. Jól látható volt a mozgás: technikus droidok csavaroztak, hegesztettek. Élő operátornak, élő őrnek nem láttuk nyomát.

- Kapcsolja le a szerelődroidokat! Nem tudjuk, hogyan programozták őket!

Míg erre vártunk, a két robbantási szakértő itt is lerakta a kis szerkezeteket.

- Droidok leálltak, uram!

És valóban, a sisakkamerám képén láthattam a mozdulatlanná váló robotokat. Hiába volt a kamera, úgy mentünk be az összeszerelőbe, mintha teljesen ismeretlen hely várt volna ránk.

- Aran! Meg tudja oldani, hogy ne tudják bekapcsolni a riadójelet?

- Megpróbálom, uram. De ezt majd akkor tudjuk meg, ha be akarják kapcsolni…

Mindent ugyanúgy tettünk, ahogy eddig. Illetve csak majdnem. Abban a pillanatban, amint beléptem a csarnokba, felbukkant előttem egy hosszúfejű rohamdroid.

A lővonal tiszta volt, a helyzet egyértelmű. Tüzet nyitottam és nem álltam meg egy tizedmásodpercre sem.

- Célpont kiiktatva – sóhajtottam bele a mikrofonomba. – Egyedül volt.

- Megerősítve – Jeges volt legközebb hozzám.

Elfoglaltam a helyem, aztán szép óvatosan haladtunk előre a csarnokban. Ez már nem volt olyan egyszerű: a szerelőállványok, a lerakott alkatrészes ládák, a mozdulatlanná dermesztett szerelődroidok remek fedezéket nyújthattak bárkinek, aki bujkálni akart előlünk és átkozottul meg tudták nehezíteni a dolgát annak, aki befelé igyekezett. Gyors pillantást vetettem társaim sisakkamerájának képére: mindenki a csarnokban volt, a saját szektorát pásztázta épp.

- Minden tiszta – jött a summázat. - Tovább.

- Megállni! – Aran hangja megdermesztett mindenkit. Így tanulták ők is, én is. – Elvesztettem a kapcsolatot a repulzorkamerával! Nem reagál a kontrollerre -  kis szünet, aztán – A kép is elveszett. A kémdroidnak vége, uram.

- Vettem, Aran. Zárja le azt az ajtót, ami a másik csarnokba vezet! Először ezzel foglalkozunk itt – mutatott a bal oldali falon nyíló zsilipre. - Megnézzük, mi van emögött, lerakjuk a tölteteket, csak azután megyünk tovább.

- Igenis, uram.

Benyomultunk a raktárba – ugyanazt találtuk, amit az előzőben. Jeges lerakta a kis gömböket, míg a szerelőcsarnokot Tal járta körbe. Az utolsó pár töltetet már a hidrogénszőke klónnal együtt helyezték el.

- Kész.

- Vettem, Tal. – a százados előhívta a holo-makettet az alkarvédőjére erősített kis projektorból. – Folyosó, aztán a fő szerelőcsarnok. A kamerára mostantól nem számíthatunk. Aran, ha jelzek, nyithatja a zsilipet! Felkészülni! – elhelyezkedtünk. – Ajtó!

Folyosó – tiszta. Tovább.

A sisakrádióban hallottam a társaim minden egyes lélegzetvételét.

- Aran! Állítsa le itt is a szerelődroidokat!

- Értettem. Szerelődroidok leállítva.

És ebben a pillanatban a zsilipen túl felbúgott egy sziréna:

- Üzemzavar! Üzemzavar! Üzemzavar!

- Fierfek! – Tal szitkozódott.

- Alakzatba! Felkészülni! Ajtó!

Nem történt semmi.

A kommandós elmondott néhány szót – alighanem a mando’a szótár erősen korhatáros részéből. Rex hátrébblépett az ajtótól.

- Robbantsák be ezt a shabla zsilipet!!!

Tal lekapta a zsákját és elővett belőle egy tekercs vaskos szürke szalagot. Gyakorlott, gyors mozdulatokkal igazgatta el az anyagot az ajtó és a tok közötti illesztésben, körbe mindenhol. Elhelyezte rajta a gyújtószerkezetet, aztán

- Vissza a raktárba!

leadta a jelet, ami elindította a kémia folyamatot.

A sisakok audiószűrője ismét keményen dolgozott, a robbanás elég erős volt, bár a füst számomra meglepően kevésnek tűnt. A vaskos dúracél ajtó megrogyott, összegörbedt és kifordult a helyéről, majd hangos döndüléssel elfeküdt a padlón. Szorosan egymás mögött haladva közelítettünk a bejárat felé, meg sem torpanva vettük fel a szükséges pozíciót és már haladtunk is befelé.

- Rohamdroidok!

Az én szektoromban kettő jött, gondolkodás nélkül tüzet nyitottam rájuk, Rex a másik oldalon ugyanígy tett a felé tartókkal.

- Tovább!

Újabb rohamdroid. Ujjam az elsütőbillentyűn, megnyomtam és nem történt semmi. A sugárvető energiacelláján vörös fénnyel izzott fel egy LED. Máris fél térden voltam.

- Fegyver meghibásodás! – átkattintottam a biztosítót, aztán vissza, de még mindig semmi. Olyan adrenalinhullám öntött el, hogy azt hittem, kiugrik a szívem.

- Cserélj energiacellát – kiáltotta a rádióba a mögöttem haladó Tal és azonnal tűz alá vette az én szektoromat is.

Kiugrasztottam a meghibásodott cellát és a helyére löktem egy újat. A fegyver surrogva feltöltődött.

- Fegyver üzemkész! – és ezt be is bizonyítottam.

A magas, szinte teljesen emberszerű droid a levegőt átszelve került elém. Nyilván túlságosan lefoglalt a fegyver meghibásodása, nem tért vissza azonnal a figyelmem. A meglepetés ereje, mint annyiszor, most is bejött, elvétettem a célt. A kommandó-droid nagyon gyors volt, a DC-15-ös kirepült a kezemből, aztán a következő ütés már engem talált el. A páncél felfogta ugyan a nagy részét, de kibillentett az egyensúlyomból. Zuhanás közben láttam az előcsusszanó vibropengét a fémkaron. Nem akartam kipróbálni, hogy vajon a páncélom kibírja-e. Az alkarvédőmön csattan a droid karja, ahogy szinte alábújtam a lefelé zúduló csapásnak. Másik kezemmel a pisztolytokhoz kaptam, előrántottam és közvetlen közelről belelőttem a droid fémfejébe. A bádogember eldőlt, én pedig levegő után kapkodva kerestem az új célt.

Két kézre fogtam a Dc-17-est és leszedtem egy rohamdroidot, aki túl közel került Aranhoz, fordultam, felkaptam a földről a sugárvetőmet, a szíjánál fogva a vállamra löktem és futottam tovább. Fedezékbe vetettem magam, jól jött a nagy alkatrészes láda, amögül viszonoztam a tüzet, amit két szuper rohamdroid zúdított rám.

„A lassabb mozgás kevésbé feltűnő, mint a gyors.” Nagy igazság, de már utána voltam. Így viszont Jegesről elvontam a tüzet és ő ki is használta a lehetőséget. Új fedezéke mögül tiszta lővonalat talált és két-két gyors lövéssel elintézte mind a két droidot.

Hirtelen csend lett. Vetettem egy gyors pillantást a sisakkamerák képére: senki sem küzdött, senki sem tartotta célra a fegyverét.

- Tal: kész. Szektor tiszta.

- Aran: kész. Szektor tiszta.

- Tüske: kész. Szektor tiszta.

- Jeges: kész. Szektor tiszta.

- Rex: kész. Minden tiszta – hallottam, ahogy már-már sóhajnak beillően kifújják a levegőt.

A két specialista gyorsan telepítette a robbanóanyagot, miközben mi hárman a három ajtót figyeltük.

- Működik még a hálózat? – fordult Aranhoz a százados. – Ha igen, zárja le ezt a két ajtót. Balra megyünk tovább, a kommunikációs központjuk felé.

Irigyeltem a vizuális memóriájáért.

A folyosóról két ajtó nyílt egymással szemben. Rex ismét a bal kezünk felőlit választotta – a másik szociális helyiség néven szerepelt. Jelen pillanatban senkit sem érdekelt, Aran már tolta is rá a záró kódot a zsilipjére, akárcsak a folyosó túlsó végén lévő ajtóra. Elég egyszerre egy dologra figyelni.

Felvettem a megfelelő pozíciót, vártam a jelet, amire beronthattam a terembe.

Odabent egy ember férfival találtam magam szemközt. A fickó egyenruhát viselt és a fegyvere után kapott. Nem érte el…

A kommunikációs terem kicsi szoba volt, a túlsó falnál álló hatalmas, átlátszó holo-kijelezővel, egy íróasztallal. Megvártam, míg Rex is felveszi a pozícióját, aztán jelentettem:

- Célpont kiiktatva. Bal tiszta.

- Jobb tiszta. Minden tiszta.

- Szép munka, vod’ika! – megismertem Tal hangját. – Én se csinálhattam volna jobban. Mando kiképződ volt?

- Majdnem – néztem, ahogy itt is helyükre kerülnek a kis gömbök, miközben Rex lehajolt a fickóhoz – pusztán formaságból.

Aran sisakkamerájának a képén feltűnt az egész szobabelső, ahogy a Beviines körülnézett.

- Hogy ez mekkorát fog szólni!

- Remélem, Jeges, nem mértük el, mert akkor az Anobis letér a pályájáról…

Út az Anobisra

Rex hívása álmomból riasztott fel. Büszke lehetett volna rám, mert úgy kapcsoltam magamra a plasztoid lemezeket, hogy egy veteránnak is dicsőségére vált volna. Hamar a hídra értem.

- Vészjelzést fogtunk – köszöntött a százados. – A közeli Anobis bolygóról jött az adás. Nézd meg, hátha a te szemed olyat is észrevesz, amit mi nem.

A hologram elég kásásnak tűnt, a körvonalak meg-megremegtek, de a páncélos katona alakja jól kivehető volt.

- Itt a Mistral-szakasz. Azonnal kimentést kérünk az Anobisról. Ismétlem: azonnali kimentést kérünk az Anobisról. Mistral az Anobisról…

Az üzenet megszakadt. Semmi sem látszott, sem támadó, sem a környezet változása, semmi. Egyszerűen vége lett az adásnak.

Kenobi elgondolkodva simogatta a szakállát.

- Tudtommal nincs az Anobison semmi, de mindjárt kérünk adatfrissítést a Hírszerzéstől – az adatkonzolt tanulmányozta, ujjainak gyors mozdulatával vezérelve azt. – Hmmm… Ez érdekes – ránk nézett. – A Mistral-szakasz egy klón különleges egység, de most csak felderíteni küldték az Anobisra, amúgy a rendszer szeparatista-mentes besorolást kapott, a hírszerzők szerint nincs ellenséges tevékenység.

- Akkor ez mi lehet? – bökött a hologram-katonára Rex.

- Talán valami helyi specialitás… Valami élőlény, ami megtámadta őket. Egészségügyi vészhelyzet. Nem tudom.

- Mit kíván tenni, uram?

- Nekem vissza kell vinnem Haakót a Coruscantra. Nem mehetek a kommandósokért, Skywalker tábornoknak pedig a főkancellárnál van jelenése. Vállalja, Rex?

- Igen, uram. Pontos feladat-meghatározás, rendelkezésemre álló eszközök, erőforrások, idő?

- A Vihar-szakasz természetesen most is a magáé. Vigyen még magával egy szakaszt a torrentes fiúk közül, a cirkáló hangárjában pedig ott egy Kappa komp. Ami meg a felszerelést illeti, szolgálja ki magát a raktárból és amint elkészültek, induljanak. Ha felszedték a misztrálosokat, jöjjenek utánunk. Sajnálom, de most nem várhatom meg, míg visszaérnek. A Tanácsnak minél előbb ki kell hallgatnia Haakót. Egyedül kell boldogulnia.

- Értettem, uram. Ne aggódjon, értjük a dolgunkat – a százados rám nézett.  – Velem jössz?

- Igen. De Zoltánt nem szeretném ide magammal vinni.

- Jó helye lesz a cirkálón. Mire a Coruscantra érünk, igazi pilóta válik belőle. Vigyázni fogunk rá, megígérem.

- Köszönöm, Obi-Wan – feltettem én is a sisakom, ezzel visszaváltoztam Tüskévé.

- Az eligazításnak vége, leléphetnek.

Rex intett, hogy kövessem – a legénységi szállásokhoz mentünk. Összehívta a katonákat.

- Adódott egy sürgős feladat, emberek. Az Anobisról vészjelzést küldött a Misztrál-szakasz, azonnali kivonást kértek. Mi megyünk értük. Vihar-szakasz, számitok magukra. Tudom, hogy ki sem pihenhették magukat…

- Legalább nem rozsdásodunk be, uram… - Hiper szólt közbe, ki más.

- Neked csak az agyad rozsdás , de az már régen – Csavar pedig kész volt a válasszal, ahogy mindig.

- Ezek szerint frissek és kipihentek.

- Uram, igen, uram! – a Vihar-szakasz egyszerre lépett ki a százados elé.

- A parancs viszont úgy szólt, hogy vigyünk magunkkal egy szakaszt a Torrent-századból.

- Játszótársaink is lesznek? Ez jó.

- Hiper, helyezze alapállásba a száját! Beviin-szakasz! Előttem vonalban sorakozó!

Előlépett nyolc klón.

- Maguké a lehetőség. Rush! Harminc percük van elkészülni. Standard idő szerint 14:00-kor találkozunk a hangárban a Persevarence komp előtt. Az eligazításnak vége. Oszolj!

Mentünk a raktárba. Hiper olyan boldog volt, mint egy kisgyerek nálunk karácsonykor.

- Ó, ez egy LS-150-es ismétlőfegyver! Magammal vihetem, uram? És néhány gránátot, pár det-packet, ha már itt van előttünk.

- Szeizmikus töltetet nem akar?

- Jelentem, uram, nem. De néhány kis kézreálló csomag sose árt. Hátha zárt ajtót találunk valahol.

- Kopogásról még nem hallott, Hiper?

- Én is azt mondtam, uram…

- Nem bánom, hozzon, amit akar, de hogy a kezéhez fog nőni a holmi, arra mérget vehet. Elég volt a bevásárlásból, fiúk, minden megvan a listáról, úgyhogy igyekezzenek a komphoz!

A beszállás gyorsan és simán ment, a rámpa felcsukódott mögöttünk. Rex és Sólyom a pilótafülkébe ment, mi elhelyezkedtünk az utastérben, a két szakasz egymással szemben. Hallottam a sisakrádióban a jól ismert hangokat, ahogy a fiúk egymás után kapcsolódtak a közös frekvenciára. Sejtettem, hogy a Beviin is ugyanezt teszi. Az ajtó melletti kapcsolótáblán sorra életre keltek a műszerek, jelezték, hogy minden rendszer üzemkész, aztán remegni kezdett az egész hajó, ahogy begyújtották a hajtóműveket. A start pillanatában a gyomrom a torkomba ugrott, aztán a gyorsulás a helyére igazította.

Bár mindenki sisakot viselt, úgy éreztem, a velem szemben ülő katona engem néz.

- Hogyhogy kisfiúkat is hozunk magunkkal? Csontos, mióta lettél szárazdajka?

Jól éreztem. Rájöttem, hogy a szép új, fényes páncélt viselem, amit Plo mester hajóján kaptam – és hogy az egy kadét páncélja…

- A kisfiú bármikor földhöz vág téged, Rush – felelte az őrmesterünk.

- Na, ne. Nektek, viharos fiúknak mindig olyan nagy a szátok.

- Szeretnél egyet a képedbe, szakaszvezető? – fordult meglehetősen tiszteletlenül Hiper a Rush nevezetűhöz.

- Fogd be, Hiper – társamat egy másik klón intette le, sisakjára kék villámalakot festettek. – Rush a kisfiúval szeretne barátkozni.

- Kérsz nyalókát, vod’ika? – a sor végén ülő felém intett a kezével.

- Hagyd, Sly, megijesztetted – szólt Rush.

- Ágnes, hagyd rájuk – hallottam a sisakrádióban Jeges hangját. – Minket már ismernek, téged nem. Csak próbálkoznak.

- Tüske…

- Az most mindegy. Csak hagyd rájuk!

- Nem játszol velem? – Rush felállt, fölém magasodott.

A kötekedőtempó rosszul szokott rám hatni, én is felálltam, jól látszott, hogy van köztünk vagy tíz centi különbség.

- Nem bírtok magatokkal? – az őrmester közénk akart állni, de a Beviin-fiúk visszaültették a helyére.

- Hagyd csak, játszanak.

Rush jobb kézzel indított egy egyenest, de ez tényleg csak játék volt, csel, várta, hogy felkapjam a kezem vagy hátrarántsam a fejem. Volt annyi rutinom, hogy tudjam, abból a távolságból azzal a kezével nem érhet el. Valóban, az igazi ütést ballal akarta bevinni. Szerencsémre a földi wing chun kung fut ő sem ismerte. Nagyjából fél perc telt el, és most ott álltam a szakaszvezető mellett, egyik kezem tenyérrel kifelé a mellkasán, karom átfűzve az ő karján, ezzel megfeszítve a vállát is. Túlsó kezével nem érhetett el. Hogy a helyzetet teljesen tisztázzuk, szabad kezemet szép lassan elhelyeztem a sisak állrészén.

A villámmal jelölt sisakú és az, aki az előbb nyalókát ajánlott, most felugrott, de felpattant Hiper és Csontos is.

- Szerintem eleget játszottatok.

Elengedtem és a két karomat lazán a testem mellett tartva odébb léptem tőle. Sajnos, pont annyira, amennyi távolság egy rúgáshoz kellett. Megpróbálkozott vele. Oldalra léptem és jobb lábammal egy kis körívet írva le, félresöpörtem a rúgását, úgy, hogy teljesen kipördült előttem, a hátát mutatva felém. Amint leért a lábam, a másikkal azon nyomban térdhajlaton rúgtam. Összecsuklott, én pedig rávetettem magam. A hátán térdelve megragadtam a sisakját és nem túl finoman a fémpadlóhoz koccantottam.

- Elég!

Az egész társaság felpattant Rex hangjára. A százados elég morcosnak tűnt.

- Felállni! Mi a fene folyik itt?

- Jelentem, uram, Rush belekötött Tüskébe.

- Kóstolgatták, uram – Hiper se bírta megállni szó nélkül.

- De beletört a foguk – Csavar szavaira a Vihar-szakasz felröhögött.

- Jó lesz, ha megjegyeznek valamit. Maguk itt most egy egységet alkotnak, együtt fognak dolgozni. Még ha épp kisfiúknak való munkát is kaptak, akkor is. Ajánlom, hogy záros határidőn belül barátkozzanak meg ezzel a gondolattal és egymással is. Tüske, Rush, sisakot le, kezet fogni, ahogy jó testvérekhez illik!

Engedelmeskedtünk. Kezet nyújtottam a szakaszvezető felé, de az megdermedt. Elmosolyodtam.

- Jó lesz veletek dolgozni, fiúk. A nevem Tüske.

- Úgy látom, szépen megbarátkoztak, remélem, kibírják a hátralévő utat nélkülem – ezzel Rex otthagyott minket, visszament a pilótafülkébe.

A Beviin-szakasznak kellett egy-két perc, míg megemésztette a dolgot, aztán viszont Rusht ugratták, aki nem vette a lapot. Mellém ült és immár valódi érdeklődéssel mért végig. Mire mindannyian bemutatkoztak nekem, a két szakasz között végképp felengedett a jég. A fiúk egymás szavába vágva mesélték el a történetemet, nem zavarta őket, hogy én is ott vagyok és el tudnám mondani.

A Sly nevű klón, amelyik az előbb vod’ikának, a kistestvérének nevezett, most barátságosan megkocogtatta a vállam.

- Megmutatnád még egyszer azt a hárítást?

Megmutattam.