Út az Anobisra

Rex hívása álmomból riasztott fel. Büszke lehetett volna rám, mert úgy kapcsoltam magamra a plasztoid lemezeket, hogy egy veteránnak is dicsőségére vált volna. Hamar a hídra értem.

- Vészjelzést fogtunk – köszöntött a százados. – A közeli Anobis bolygóról jött az adás. Nézd meg, hátha a te szemed olyat is észrevesz, amit mi nem.

A hologram elég kásásnak tűnt, a körvonalak meg-megremegtek, de a páncélos katona alakja jól kivehető volt.

- Itt a Mistral-szakasz. Azonnal kimentést kérünk az Anobisról. Ismétlem: azonnali kimentést kérünk az Anobisról. Mistral az Anobisról…

Az üzenet megszakadt. Semmi sem látszott, sem támadó, sem a környezet változása, semmi. Egyszerűen vége lett az adásnak.

Kenobi elgondolkodva simogatta a szakállát.

- Tudtommal nincs az Anobison semmi, de mindjárt kérünk adatfrissítést a Hírszerzéstől – az adatkonzolt tanulmányozta, ujjainak gyors mozdulatával vezérelve azt. – Hmmm… Ez érdekes – ránk nézett. – A Mistral-szakasz egy klón különleges egység, de most csak felderíteni küldték az Anobisra, amúgy a rendszer szeparatista-mentes besorolást kapott, a hírszerzők szerint nincs ellenséges tevékenység.

- Akkor ez mi lehet? – bökött a hologram-katonára Rex.

- Talán valami helyi specialitás… Valami élőlény, ami megtámadta őket. Egészségügyi vészhelyzet. Nem tudom.

- Mit kíván tenni, uram?

- Nekem vissza kell vinnem Haakót a Coruscantra. Nem mehetek a kommandósokért, Skywalker tábornoknak pedig a főkancellárnál van jelenése. Vállalja, Rex?

- Igen, uram. Pontos feladat-meghatározás, rendelkezésemre álló eszközök, erőforrások, idő?

- A Vihar-szakasz természetesen most is a magáé. Vigyen még magával egy szakaszt a torrentes fiúk közül, a cirkáló hangárjában pedig ott egy Kappa komp. Ami meg a felszerelést illeti, szolgálja ki magát a raktárból és amint elkészültek, induljanak. Ha felszedték a misztrálosokat, jöjjenek utánunk. Sajnálom, de most nem várhatom meg, míg visszaérnek. A Tanácsnak minél előbb ki kell hallgatnia Haakót. Egyedül kell boldogulnia.

- Értettem, uram. Ne aggódjon, értjük a dolgunkat – a százados rám nézett.  – Velem jössz?

- Igen. De Zoltánt nem szeretném ide magammal vinni.

- Jó helye lesz a cirkálón. Mire a Coruscantra érünk, igazi pilóta válik belőle. Vigyázni fogunk rá, megígérem.

- Köszönöm, Obi-Wan – feltettem én is a sisakom, ezzel visszaváltoztam Tüskévé.

- Az eligazításnak vége, leléphetnek.

Rex intett, hogy kövessem – a legénységi szállásokhoz mentünk. Összehívta a katonákat.

- Adódott egy sürgős feladat, emberek. Az Anobisról vészjelzést küldött a Misztrál-szakasz, azonnali kivonást kértek. Mi megyünk értük. Vihar-szakasz, számitok magukra. Tudom, hogy ki sem pihenhették magukat…

- Legalább nem rozsdásodunk be, uram… - Hiper szólt közbe, ki más.

- Neked csak az agyad rozsdás , de az már régen – Csavar pedig kész volt a válasszal, ahogy mindig.

- Ezek szerint frissek és kipihentek.

- Uram, igen, uram! – a Vihar-szakasz egyszerre lépett ki a százados elé.

- A parancs viszont úgy szólt, hogy vigyünk magunkkal egy szakaszt a Torrent-századból.

- Játszótársaink is lesznek? Ez jó.

- Hiper, helyezze alapállásba a száját! Beviin-szakasz! Előttem vonalban sorakozó!

Előlépett nyolc klón.

- Maguké a lehetőség. Rush! Harminc percük van elkészülni. Standard idő szerint 14:00-kor találkozunk a hangárban a Persevarence komp előtt. Az eligazításnak vége. Oszolj!

Mentünk a raktárba. Hiper olyan boldog volt, mint egy kisgyerek nálunk karácsonykor.

- Ó, ez egy LS-150-es ismétlőfegyver! Magammal vihetem, uram? És néhány gránátot, pár det-packet, ha már itt van előttünk.

- Szeizmikus töltetet nem akar?

- Jelentem, uram, nem. De néhány kis kézreálló csomag sose árt. Hátha zárt ajtót találunk valahol.

- Kopogásról még nem hallott, Hiper?

- Én is azt mondtam, uram…

- Nem bánom, hozzon, amit akar, de hogy a kezéhez fog nőni a holmi, arra mérget vehet. Elég volt a bevásárlásból, fiúk, minden megvan a listáról, úgyhogy igyekezzenek a komphoz!

A beszállás gyorsan és simán ment, a rámpa felcsukódott mögöttünk. Rex és Sólyom a pilótafülkébe ment, mi elhelyezkedtünk az utastérben, a két szakasz egymással szemben. Hallottam a sisakrádióban a jól ismert hangokat, ahogy a fiúk egymás után kapcsolódtak a közös frekvenciára. Sejtettem, hogy a Beviin is ugyanezt teszi. Az ajtó melletti kapcsolótáblán sorra életre keltek a műszerek, jelezték, hogy minden rendszer üzemkész, aztán remegni kezdett az egész hajó, ahogy begyújtották a hajtóműveket. A start pillanatában a gyomrom a torkomba ugrott, aztán a gyorsulás a helyére igazította.

Bár mindenki sisakot viselt, úgy éreztem, a velem szemben ülő katona engem néz.

- Hogyhogy kisfiúkat is hozunk magunkkal? Csontos, mióta lettél szárazdajka?

Jól éreztem. Rájöttem, hogy a szép új, fényes páncélt viselem, amit Plo mester hajóján kaptam – és hogy az egy kadét páncélja…

- A kisfiú bármikor földhöz vág téged, Rush – felelte az őrmesterünk.

- Na, ne. Nektek, viharos fiúknak mindig olyan nagy a szátok.

- Szeretnél egyet a képedbe, szakaszvezető? – fordult meglehetősen tiszteletlenül Hiper a Rush nevezetűhöz.

- Fogd be, Hiper – társamat egy másik klón intette le, sisakjára kék villámalakot festettek. – Rush a kisfiúval szeretne barátkozni.

- Kérsz nyalókát, vod’ika? – a sor végén ülő felém intett a kezével.

- Hagyd, Sly, megijesztetted – szólt Rush.

- Ágnes, hagyd rájuk – hallottam a sisakrádióban Jeges hangját. – Minket már ismernek, téged nem. Csak próbálkoznak.

- Tüske…

- Az most mindegy. Csak hagyd rájuk!

- Nem játszol velem? – Rush felállt, fölém magasodott.

A kötekedőtempó rosszul szokott rám hatni, én is felálltam, jól látszott, hogy van köztünk vagy tíz centi különbség.

- Nem bírtok magatokkal? – az őrmester közénk akart állni, de a Beviin-fiúk visszaültették a helyére.

- Hagyd csak, játszanak.

Rush jobb kézzel indított egy egyenest, de ez tényleg csak játék volt, csel, várta, hogy felkapjam a kezem vagy hátrarántsam a fejem. Volt annyi rutinom, hogy tudjam, abból a távolságból azzal a kezével nem érhet el. Valóban, az igazi ütést ballal akarta bevinni. Szerencsémre a földi wing chun kung fut ő sem ismerte. Nagyjából fél perc telt el, és most ott álltam a szakaszvezető mellett, egyik kezem tenyérrel kifelé a mellkasán, karom átfűzve az ő karján, ezzel megfeszítve a vállát is. Túlsó kezével nem érhetett el. Hogy a helyzetet teljesen tisztázzuk, szabad kezemet szép lassan elhelyeztem a sisak állrészén.

A villámmal jelölt sisakú és az, aki az előbb nyalókát ajánlott, most felugrott, de felpattant Hiper és Csontos is.

- Szerintem eleget játszottatok.

Elengedtem és a két karomat lazán a testem mellett tartva odébb léptem tőle. Sajnos, pont annyira, amennyi távolság egy rúgáshoz kellett. Megpróbálkozott vele. Oldalra léptem és jobb lábammal egy kis körívet írva le, félresöpörtem a rúgását, úgy, hogy teljesen kipördült előttem, a hátát mutatva felém. Amint leért a lábam, a másikkal azon nyomban térdhajlaton rúgtam. Összecsuklott, én pedig rávetettem magam. A hátán térdelve megragadtam a sisakját és nem túl finoman a fémpadlóhoz koccantottam.

- Elég!

Az egész társaság felpattant Rex hangjára. A százados elég morcosnak tűnt.

- Felállni! Mi a fene folyik itt?

- Jelentem, uram, Rush belekötött Tüskébe.

- Kóstolgatták, uram – Hiper se bírta megállni szó nélkül.

- De beletört a foguk – Csavar szavaira a Vihar-szakasz felröhögött.

- Jó lesz, ha megjegyeznek valamit. Maguk itt most egy egységet alkotnak, együtt fognak dolgozni. Még ha épp kisfiúknak való munkát is kaptak, akkor is. Ajánlom, hogy záros határidőn belül barátkozzanak meg ezzel a gondolattal és egymással is. Tüske, Rush, sisakot le, kezet fogni, ahogy jó testvérekhez illik!

Engedelmeskedtünk. Kezet nyújtottam a szakaszvezető felé, de az megdermedt. Elmosolyodtam.

- Jó lesz veletek dolgozni, fiúk. A nevem Tüske.

- Úgy látom, szépen megbarátkoztak, remélem, kibírják a hátralévő utat nélkülem – ezzel Rex otthagyott minket, visszament a pilótafülkébe.

A Beviin-szakasznak kellett egy-két perc, míg megemésztette a dolgot, aztán viszont Rusht ugratták, aki nem vette a lapot. Mellém ült és immár valódi érdeklődéssel mért végig. Mire mindannyian bemutatkoztak nekem, a két szakasz között végképp felengedett a jég. A fiúk egymás szavába vágva mesélték el a történetemet, nem zavarta őket, hogy én is ott vagyok és el tudnám mondani.

A Sly nevű klón, amelyik az előbb vod’ikának, a kistestvérének nevezett, most barátságosan megkocogtatta a vállam.

- Megmutatnád még egyszer azt a hárítást?

Megmutattam.