CQB

A szervizalagút bejáratát csak tessék-lássék álcázták: kornyadozó bokrok, lecsüngő ágak, mögötte ott a nyílás. A nyílás, amit a kétszárnyú dúracél kapu mellett még sugárernyő is védett.

- Itt a csatlakozóaljzat – Aran máris előhúzta a kis számítógépét és egy vékonyka kábellel rácsatlakozott a fali aljzatra.

Még levegőt venni is elfelejtettem, úgy hallgattam minden szusszanásukat a sisakrádión keresztül.

- Jók a kódok, Tal! Nem cserélték le őket! Bent vagyok.

- Remek.

Miközben ők ketten beszéltek, Rex a bejáratot leste, Jeges és én a környezetünket figyeltük.

- Létrehoztam egy mesterkódot, amivel bármikor felülírható bármelyik jelszó a rendszerben. Beállítom a gépet, hogy vezeték nélkül kapcsolódjon a rendszerükre, kis hatósugarú rádiófrekvenciát használva. Amit ők lezárnak, én kinyitom. Kapcsolhatom a sugárpajzsot, uram?

„Kész” – amikor ez valamennyiünktől elhangzott, a sugárpajzs vibrálása megszűnt, aztán szétnyíltak a dúracél lapok.

Mivel én lettem az Egyes, én indultam elsőként. Előreszegezett sugárvetővel, lövésre készen egy szempillantás alatt felmértem az előttem feltáruló folyosót és átfutottam az ajtó túloldalára. A százados egy pillanattal később indulva a folyosó másik falához futott. Az előttünk lévő folyosó lejtett lefelé, viszonylag keskeny volt. Talán egy méterrel magasodott fölénk, csövek futottak oldalt a magasban, minden szürke fém volt, a fény a mennyezeti lámpatestekből áradt. Semmi sem törte meg a csendet, az egyformaságot. Semmi hang, semmi mozgás.

 Megvártuk, míg valamennyien belülre kerültek,

„Jobb – tiszta! Bal – tiszta! Minden tiszta!”

aztán megindultam előre középen, gondosan ügyelve arra, hogy ne lógjak senki tűzvonalába. A kanyarhoz közeledve hallottam Rex hangját a sisakrádióban:

- Jeges! Tal! Csomagokat lerakni!

- Értettem.

Villámgyorsan leraktak egy-egy töltetet a folyosó egy-egy szakaszára.

- Töltet a helyén.

- Tovább! – néhány lépés után: - Készülj!

A fal mögött féltérdre ereszkedtem, kilestem, a százados ellépett mellettem, ki a folyosóra.

… „Minden tiszta!”

Csomagok lerakva.

- Tovább!

Még egy kanyar.

- Ajtó következik!

Alakzatba rendeződtünk az ajtó előtt. A százados jelére Aran megnyomta a gombot, az ajtó feltárult. Nincs mozgás. Nincs célpont. Bent voltam, Rex a nyomomban. Szemben zárt ajtó, más nyílás semmi. Tal, Jeges, és Aran, aki a hátunk mögé is figyelt.

Raktárban voltunk, a fal mentén kisebb-nagyobb ládák, polcok, mind tele alkatrésszel, szerszámmal.

- Aran! A repulzorkamerát! Vizuális érzékelést! Ha jelzek, kinyitja a következő ajtót és nyitva hagyja. Ha ismét szólok, ezt az ajtót is nyitja, de csak annyira, hogy a kamera kimenjen. Jeges, Tal, a tölteteket.

A megerősítés azonnal jött, aztán már kaptuk is a „repkam” képét a kijelzőnkre.

- Kamera üzemkész. Csatlakozom a rendszerre és nyitom távolról a következő ajtót. Távoli nyitás… három… kettő. …egy… Külső ajtó nyitva.

- Készülj! – ismét pozícióba álltunk az fal két oldalán. - Ajtót nyitni!

- Ajtó nyitva, kamera kint… ajtó vissza.

A kijelzőn megjelent a rövid kis folyosó, majd egy nyitott zsilip képe. A kis kémdroid továbbúszott a levegőben, mi pedig megpillantottunk egy nagyobb termet. Munkaállomások voltak szétosztva, ezeket állványok, emelők szigete alkotta. Jól látható volt a mozgás: technikus droidok csavaroztak, hegesztettek. Élő operátornak, élő őrnek nem láttuk nyomát.

- Kapcsolja le a szerelődroidokat! Nem tudjuk, hogyan programozták őket!

Míg erre vártunk, a két robbantási szakértő itt is lerakta a kis szerkezeteket.

- Droidok leálltak, uram!

És valóban, a sisakkamerám képén láthattam a mozdulatlanná váló robotokat. Hiába volt a kamera, úgy mentünk be az összeszerelőbe, mintha teljesen ismeretlen hely várt volna ránk.

- Aran! Meg tudja oldani, hogy ne tudják bekapcsolni a riadójelet?

- Megpróbálom, uram. De ezt majd akkor tudjuk meg, ha be akarják kapcsolni…

Mindent ugyanúgy tettünk, ahogy eddig. Illetve csak majdnem. Abban a pillanatban, amint beléptem a csarnokba, felbukkant előttem egy hosszúfejű rohamdroid.

A lővonal tiszta volt, a helyzet egyértelmű. Tüzet nyitottam és nem álltam meg egy tizedmásodpercre sem.

- Célpont kiiktatva – sóhajtottam bele a mikrofonomba. – Egyedül volt.

- Megerősítve – Jeges volt legközebb hozzám.

Elfoglaltam a helyem, aztán szép óvatosan haladtunk előre a csarnokban. Ez már nem volt olyan egyszerű: a szerelőállványok, a lerakott alkatrészes ládák, a mozdulatlanná dermesztett szerelődroidok remek fedezéket nyújthattak bárkinek, aki bujkálni akart előlünk és átkozottul meg tudták nehezíteni a dolgát annak, aki befelé igyekezett. Gyors pillantást vetettem társaim sisakkamerájának képére: mindenki a csarnokban volt, a saját szektorát pásztázta épp.

- Minden tiszta – jött a summázat. - Tovább.

- Megállni! – Aran hangja megdermesztett mindenkit. Így tanulták ők is, én is. – Elvesztettem a kapcsolatot a repulzorkamerával! Nem reagál a kontrollerre -  kis szünet, aztán – A kép is elveszett. A kémdroidnak vége, uram.

- Vettem, Aran. Zárja le azt az ajtót, ami a másik csarnokba vezet! Először ezzel foglalkozunk itt – mutatott a bal oldali falon nyíló zsilipre. - Megnézzük, mi van emögött, lerakjuk a tölteteket, csak azután megyünk tovább.

- Igenis, uram.

Benyomultunk a raktárba – ugyanazt találtuk, amit az előzőben. Jeges lerakta a kis gömböket, míg a szerelőcsarnokot Tal járta körbe. Az utolsó pár töltetet már a hidrogénszőke klónnal együtt helyezték el.

- Kész.

- Vettem, Tal. – a százados előhívta a holo-makettet az alkarvédőjére erősített kis projektorból. – Folyosó, aztán a fő szerelőcsarnok. A kamerára mostantól nem számíthatunk. Aran, ha jelzek, nyithatja a zsilipet! Felkészülni! – elhelyezkedtünk. – Ajtó!

Folyosó – tiszta. Tovább.

A sisakrádióban hallottam a társaim minden egyes lélegzetvételét.

- Aran! Állítsa le itt is a szerelődroidokat!

- Értettem. Szerelődroidok leállítva.

És ebben a pillanatban a zsilipen túl felbúgott egy sziréna:

- Üzemzavar! Üzemzavar! Üzemzavar!

- Fierfek! – Tal szitkozódott.

- Alakzatba! Felkészülni! Ajtó!

Nem történt semmi.

A kommandós elmondott néhány szót – alighanem a mando’a szótár erősen korhatáros részéből. Rex hátrébblépett az ajtótól.

- Robbantsák be ezt a shabla zsilipet!!!

Tal lekapta a zsákját és elővett belőle egy tekercs vaskos szürke szalagot. Gyakorlott, gyors mozdulatokkal igazgatta el az anyagot az ajtó és a tok közötti illesztésben, körbe mindenhol. Elhelyezte rajta a gyújtószerkezetet, aztán

- Vissza a raktárba!

leadta a jelet, ami elindította a kémia folyamatot.

A sisakok audiószűrője ismét keményen dolgozott, a robbanás elég erős volt, bár a füst számomra meglepően kevésnek tűnt. A vaskos dúracél ajtó megrogyott, összegörbedt és kifordult a helyéről, majd hangos döndüléssel elfeküdt a padlón. Szorosan egymás mögött haladva közelítettünk a bejárat felé, meg sem torpanva vettük fel a szükséges pozíciót és már haladtunk is befelé.

- Rohamdroidok!

Az én szektoromban kettő jött, gondolkodás nélkül tüzet nyitottam rájuk, Rex a másik oldalon ugyanígy tett a felé tartókkal.

- Tovább!

Újabb rohamdroid. Ujjam az elsütőbillentyűn, megnyomtam és nem történt semmi. A sugárvető energiacelláján vörös fénnyel izzott fel egy LED. Máris fél térden voltam.

- Fegyver meghibásodás! – átkattintottam a biztosítót, aztán vissza, de még mindig semmi. Olyan adrenalinhullám öntött el, hogy azt hittem, kiugrik a szívem.

- Cserélj energiacellát – kiáltotta a rádióba a mögöttem haladó Tal és azonnal tűz alá vette az én szektoromat is.

Kiugrasztottam a meghibásodott cellát és a helyére löktem egy újat. A fegyver surrogva feltöltődött.

- Fegyver üzemkész! – és ezt be is bizonyítottam.

A magas, szinte teljesen emberszerű droid a levegőt átszelve került elém. Nyilván túlságosan lefoglalt a fegyver meghibásodása, nem tért vissza azonnal a figyelmem. A meglepetés ereje, mint annyiszor, most is bejött, elvétettem a célt. A kommandó-droid nagyon gyors volt, a DC-15-ös kirepült a kezemből, aztán a következő ütés már engem talált el. A páncél felfogta ugyan a nagy részét, de kibillentett az egyensúlyomból. Zuhanás közben láttam az előcsusszanó vibropengét a fémkaron. Nem akartam kipróbálni, hogy vajon a páncélom kibírja-e. Az alkarvédőmön csattan a droid karja, ahogy szinte alábújtam a lefelé zúduló csapásnak. Másik kezemmel a pisztolytokhoz kaptam, előrántottam és közvetlen közelről belelőttem a droid fémfejébe. A bádogember eldőlt, én pedig levegő után kapkodva kerestem az új célt.

Két kézre fogtam a Dc-17-est és leszedtem egy rohamdroidot, aki túl közel került Aranhoz, fordultam, felkaptam a földről a sugárvetőmet, a szíjánál fogva a vállamra löktem és futottam tovább. Fedezékbe vetettem magam, jól jött a nagy alkatrészes láda, amögül viszonoztam a tüzet, amit két szuper rohamdroid zúdított rám.

„A lassabb mozgás kevésbé feltűnő, mint a gyors.” Nagy igazság, de már utána voltam. Így viszont Jegesről elvontam a tüzet és ő ki is használta a lehetőséget. Új fedezéke mögül tiszta lővonalat talált és két-két gyors lövéssel elintézte mind a két droidot.

Hirtelen csend lett. Vetettem egy gyors pillantást a sisakkamerák képére: senki sem küzdött, senki sem tartotta célra a fegyverét.

- Tal: kész. Szektor tiszta.

- Aran: kész. Szektor tiszta.

- Tüske: kész. Szektor tiszta.

- Jeges: kész. Szektor tiszta.

- Rex: kész. Minden tiszta – hallottam, ahogy már-már sóhajnak beillően kifújják a levegőt.

A két specialista gyorsan telepítette a robbanóanyagot, miközben mi hárman a három ajtót figyeltük.

- Működik még a hálózat? – fordult Aranhoz a százados. – Ha igen, zárja le ezt a két ajtót. Balra megyünk tovább, a kommunikációs központjuk felé.

Irigyeltem a vizuális memóriájáért.

A folyosóról két ajtó nyílt egymással szemben. Rex ismét a bal kezünk felőlit választotta – a másik szociális helyiség néven szerepelt. Jelen pillanatban senkit sem érdekelt, Aran már tolta is rá a záró kódot a zsilipjére, akárcsak a folyosó túlsó végén lévő ajtóra. Elég egyszerre egy dologra figyelni.

Felvettem a megfelelő pozíciót, vártam a jelet, amire beronthattam a terembe.

Odabent egy ember férfival találtam magam szemközt. A fickó egyenruhát viselt és a fegyvere után kapott. Nem érte el…

A kommunikációs terem kicsi szoba volt, a túlsó falnál álló hatalmas, átlátszó holo-kijelezővel, egy íróasztallal. Megvártam, míg Rex is felveszi a pozícióját, aztán jelentettem:

- Célpont kiiktatva. Bal tiszta.

- Jobb tiszta. Minden tiszta.

- Szép munka, vod’ika! – megismertem Tal hangját. – Én se csinálhattam volna jobban. Mando kiképződ volt?

- Majdnem – néztem, ahogy itt is helyükre kerülnek a kis gömbök, miközben Rex lehajolt a fickóhoz – pusztán formaságból.

Aran sisakkamerájának a képén feltűnt az egész szobabelső, ahogy a Beviines körülnézett.

- Hogy ez mekkorát fog szólni!

- Remélem, Jeges, nem mértük el, mert akkor az Anobis letér a pályájáról…