Szülőként megélni 2. rész
Az elő kissé talán elkeseredettre sikeredett? Mentségemre szolgáljon, hogy épp el is voltam keseredve. Pedig nem a depressziót akarom bemutatni.
Annak idején sokat beszélgettem a neurológussal. Tehettem, hisz szinte mindig utolsók voltunk nála. Elnézést kérve kedves mosollyal mondta: "Juditka, ne haragudjon, ugye nem baj?"
Beszélgettünk sorsokról, versekről, borról, irodalomról, hitről - tehettük, hiszen a gyerek állapotáról nem kellett sokat beszélnünk. Ő mondta: írjam meg az életem egész történetét regényben, hogy a nők tanulhassanak belőle.
Talán úgy akarta mondani: hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat? Nyilván ezek is benne voltak. De talán azoknak kell ilyen, akik frissen szembesülnek valami hasonló diagnózissal. Aztán, ha megértette, akkor már megy magától minden.
Addig? Addig nehéz. De kell valami támaszt találni. Valamit, ami erőt ad. Valamit, ami mindentől és mindenkitől függetlenül van és ÚGY ad erőt. Nem valaki, mert a valaki nem biztos, hogy mindig melletted lesz. Valami, amit szeretsz csinálni és csak a tiéd.
Kert - ha szerettél bogarászni a növények közt, legyen ez. Ha csak zsebkendőnyi, akkor is: "nézzenek oda, mekkora lett az a tök!" "Micsoda színe van a rózsának".
Sport - bármi. Ha torna otthon, akkor az. Az az idő csak a tiéd. Kell, különben beleőrülsz.
Zene, vers, írás, festés - alkotsz. "Kiszabadulsz". Kiírod magadból, kimondod és feltöltődsz.
Senki, de senki sem lehet a gyermeke rabszolgája. Apjának, anyjának kell lennie, nem a rabszolgájának. Nem leszel vele rosszabb, ha nem áldozol fel mindent, ami fontos neked, a gyerekedért. Nem vagy önző, ha néha gondolsz magadra. Aki mindent odaad magából, az előbb-utóbb elfogy. Aki figyel, aki el-ellop egy félórát, az tovább marad erős.
A baj úgyis megtalál. A gond úgyis megtalál. Úgyis elveszítesz annyi mindent, elvisz annyi mindent a betegség, a specialitások.
De erős vagy és talpra állsz. Századszor is akár. És teremtesz. Új életet, új otthont, új reményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése