2. részlet a készülö TV3.ból

A férfi állt a Vár mellvédjénél, nézte a lassan hömpölygő Dunát és hallgatta a háta mögül közeledő lépteket. A férfi szaga már azelőtt megcsapta érzékeny orrát, hogy karnyújtásnyira került volna az érkező. Fűszeres étel, olcsó férfiparfüm és félelem szaga. Olajos bőr, nyirkos ujjak, tapadósra zselézett haj, hadaró beszéd. Oleg.

Megborzongott, pedig az októberi idő igazán kegyes volt: késő délutánra járt már, a levegő mégis őrizte szinte nyár végi melegét. Arra gondolta, odaát talán sokkal egyszerűbb volt, élni is, meghalni is. Harcosként, mágusként tudta az utat. A férgeket eltiporta, a harcosokkal megküzdött, az ellenség hatalmát megtörte. Uralma alá, akarata igájába hajtotta, akit kellett. Most pedig olyanokkal tárgyal, akik a csatorna mocskában fogják végezni, a többi patkány között. Nem boldogította a tudat, hogy eszközök csupán. Ahogy az sem, hogy tisztában volt vele: az érkező és megbízója is azt hiszi, ők diktálnak. Kisebb tévedés is elegendő bukáshoz, de egyelőre még higgyék csak, amire annyira vágynak.

Legyűrte undorát és férfi felé fordult.

― Helló, Oleg.

― Üdv, zsarukám.

Üthetnékje támadt, de túltette magát rajta. Benne van az árban. Ha eléri, amit akar, ezt a gyáva senkit hulladékba temetteti. Nosztalgiával gondolt máguskirály-énjére, az országra, ahol az ilyet komposztnak, halcsalinak, esetleg viadalok érdektelenebb napján, vadállatok küzdelme közötti szünet kitöltésére használták fel. Itt viszont ő érzi nyeregben magát és megragad minden alkalmat, hogy fitogtassa erejét. Míg szembe nem találja magát a valódi hatalommal. Addig viszont játszani kell, alakoskodni. Mindenki előtt. Ám legyen, játszik és tűr.

― Vladislaw tiszta terepet akar holnapra.

― Ahogy megbeszéltük...

― A főnök elégedetlen, kínai barátom. Szőr van a palacsintában és ezt a pitét Morgan a te torkodon fogja letuszkolni, ha valami gikszer lesz ― jót vigyorgott saját szellemességén. ― A kollégáid túl sokat mászkálnak a Hős utca környékén.

― A raktáratok biztonságban van.

Oleg köpött egyet.

― Tudod, cimbora, a jenkinek nem tetszik a képed. Alig várja, hogy elszúrj valamit. Alig várja, hogy Vlad kiadja a parancsot. És hidd el, nekem se vagy a szívem csücske.

― Rendben lesz minden.

― Ajánlom, zsarukám. Holnap a főnök pakolni akar. Megértetted?

― Ezt eddig is értettem. Arról nem tehetek, hogy nektek a készenléti egység laktanyájával szemben kellett raktárat találni. Persze, hogy láttok egy-két rendőrt. Oda járnak dolgozni... Mást nem üzent a főnököd?

― Nagy a pofád, pedig nagyon kisfiú vagy – acsargott a zselézett hajú. - Eljön az idő, amikor már nem lesz szükség rád...

― Dolgom van, Oleg. Ha nincs mondanivalód, mennék is. Még egyszer mondom, rendben lesz minden – és faképnél hagyta a fickót.

A futár kihozta az ebédet. A műanyag dobozban szusinak kellett volna lennie, de ezt a szétmállott rizsbe nyomott olcsó halat nem tudta szusinak nevezni. Mindegy. Fogta a dobozt és kukát keresett. A lány pillantása találkozott az övével.

- Fujj, ez a szusi most undorító! Együnk ma valami normális kaját! Mit szólnál a csirkéhez?

— Rizzsel?

― Nem, sörrel.

Nevetett, de érződött a hangján: nyugtalan. Az ő új képességei vajon mire elegek? Talán nincs is tisztában mindennel.

― Erik, tudom, hogy annyi más dolgunk is van mára, de azért… Kiderítettem, hol bujkál Oleg! Lépjünk a farkára! Tizenegy körül odamegyünk, szétnézünk és kitaláljuk, mit csináljunk.

Fogadott testvére mesélt a bandáról, akiket olyan egyszerű volt megfélemlítenie. Elmondott mindent, amit előző este kiderített. A férfi szájában keserű nyált gyűlt. Már nincs visszaút.

— Ebből nagy baj lehet… - erőtlen próbálkozás volt, ismerte jól a lányt. Makacs és kitartó, tüzét a Vándor-lélek hatalma még tovább hevítette. — ... lehetne, ha kiderülne.

― Nos, Angyal nyomozó?

Félrebillentett fejjel nézett rá, zöld szemei mélyén aranybarna szikrák villantak. Várta a választ, a beleegyezést.

Játszani kell mindig, mindenki előtt...

― Oké, bébi ― elhajolt, mert a lány kemény kézzel, azonnal ütött. ― Most hét óra van. Hazamegyek felszerelésért és pontban tizenegykor találkozunk a kínai mögött.

Csókot adott a lány homlokára ― és beleborzongott, amikor egy lehetséges jövő képe felvillant előtte. Látta a lány mozdulatlan testét hideg fényű neonok alatt, fehér falak között, hallotta a Semmi Örvényének tompa moraját. Nincs visszaút.

Elintézett néhány fontos teendőt, aztán elővette a telefont.

― A rejtekhely forró. Tűnjetek el onnét azonnal, különben lebuktok. És akkor én se tudok már tenni semmit.

― Negatív, kiscsávó. A főnök ma este tárgyalni fog ott.

― Tárgyaljon máshol, nem érdekel! Felfogtad, jenki, hogy a nyomotokra bukkantak?

― Felfogtad, hogy a főnök egy partnere érkezik ma tizenegyre? Ki szaglászik a rejtekhely körül?

― Egy nyomozó, Kelemen Olga.

― Az a nő? A társad, nem? Csald el valahová. Vezesd félre. Agyalj rajta, cimbora. Dörzsölt zsaru vagy, nem?

― Nem fog menni. Ő nem fogja annyiban hagyni.

― Akkor meghal. Hidd el, a házat jól őrizzük, jobban, mint a kollégáid tennék ― a gúny a telefonvonalon át is sütött, vért kergetett Erik arcába.

― Nem ismered a századost.

― Nem is érdekel. Nem golyóálló, ez a lényeg. A főnök látni akar téged ma este. Nem értem a gusztusát, de mindegy. A tárgyaláson itt legyél, érted?

― Ott leszek ― minden további nélkül bontotta a vonalat.

Vladislaw Gorik úgy szállt ki az ezüst Bentley Mulsanne-ből, hűvösen, stílusosan, mintha az orosz nagykövetség előtt állna az autó. Elegáns volt, őszülő hajával, szakállával, ezüstfejes sétapálcájával, prémmel szegett sötét kabátjával. Testőrei is kényelmesen mozogtak, a biztonság teljes tudatában. Otthon voltak, az övék volt itt minden.

Erik jól látta a szemközti ház tetején az árnyékot: mesterlövész, Morgan rendelte oda, hiszen megmondta, biztosra mennek. Gorik most Morgant is, őt is úgy intette magához, nagyúri módon, ahogy herceg ősei tették a lakájaikkal a cárok idejében.

Hiszen az is volt: orosz hercegek leszármazottja, kényúr és világpolgár, vérrel visszaszerzett ősi vagyonát vérben gyarapította. Nem ismert sem istent, sem embert, csupán a hatalmat. Akárcsak egy lángokba veszett világ királya valahol máshol, valaha rég. Ő volt ilyen odaát. Méltó ellenfél lehetne, de nem harcolni akar most, hanem győzni.

A lány már sokadszor pillantott az órájára, sétált az étterem mögött. Várt, egyre nyugtalanabbul. Végül egy utolsó pillantás után a szűk és sötét sikátor felé vette az irányt. Jól tudta, mit keres. A nehéz vasajtón elektronikus zárak, biztonsági rendszerek sorakoztak. Apró digitális kamerát húzott elő és mindent lefényképezett.

Klikk!

A hang halk volt, de egyértelmű: a lány azonnal mozdulatlanná dermedt.

— Nagyon lassan fordulj meg, szivi!

Négy fickó állt mögötte két-három lépésnyire, a szemközti házból kerültek elő, tempósan, nyugodtan, mint vacsorázni induló baráti társaság. Az egyikük kölyök még.

— Gyere el szépen az ajtótól! Lassan, okosan! — ketten húztak csupán fegyvert, a főnök és a kölyök.

A srác kezében meg-megrezdült a félautomata, a lány feléje lépett a faltól,a kölyök azonnal kitért.

A nő és a társai közé került. A lány nem tétovázott, a fiatal fickóra vetette magát, a fegyver átkerült az ő kezébe, a fickó társainak tántorodott, eszméletlenül. A nő kihasználta a lendületet, a következő támadónak esélyt sem adott, villámgyors ütés, máris a megszédülő férfi háta mögött termett, keze a fickó állán, másik a tarkóján, a mozdulat gyors, csont reccsent,és a bőrkabátos fószer törött csigolyával csuklott össze. A pisztolyos elveszítette a fejét, lőtt, bár társa lővonalban lehetett és amikor a lány elkapta a karját, taszított rajta, egyenest a lövedék útjába került.

Azonnal elengedte a meglőtt férfit és egy közeli konténer mögé vetette magát. Pisztolyáért nyúlt, elbiztosította és kilesett a fedezék mögül. Az egyedül maradt fickó felszívódott vagy ő is fedezék mögé rejtőzött. Az esélyeket latolgatta, a szívveréseit számolta. Tudta, hogy a képességeit használva jóval gyorsabb ellenfelénél. Aztán meg ott a nyílt utca, a motor. A fickó eddigre bújt elő, tüzet nyitott a konténerre, a másik oldalon, nem ott, ahová ő rejtőzött. Ez a jó pillanat: a lövések döreje elnyeli a neszeket.

Kiugrott a fedezéke mögül, visszalőtt, látta, hogy a férfi meginog, de nem törődött semmivel, veszni hagyta a földre hulló üres tárat, újat lökött a helyére és az utca felé iramodott. Gyors volt, emberfelettien gyorsan. Valahol fent, hat emelet magasan erőszakos csattanást vertek vissza a falak és a lány felsikoltott, a falnak dőlt.

Kivágódott a nehéz vasajtó, magas, barna hajú férfi rontott ki rajta, kezében egy Taurus revolverrel. Nyomában a nedvesre zselézett hajú Oleg, egy szalmaszőke, nagydarab öltönyös, mögötte Gorik. Mellette pedig egy bőrkabátos férfi, ázsiai vonásokkal.

Angyal Erik.

A lány a fal tövébe csúszott, vércsík marad mögötte a falon, elerőtlenedő kezével próbálta célra emelni a pisztolyt. Az irányzék végigkúszott a férfiakon.

Oleg hisztériás rohamot kapott, tajtékzott.

— Lőjétek már le! — látta, hogy a célgömbök rajta állnak.

Morgan keze mozdult, a .38-as Special hatalmas dörejjel szabadult ki a csőből. Erik szeme megrebbent, de mozdulatlanul állt az orosz mellett. Ahogy elült a lövés zaja, Gorikhoz fordult.

— Menjenek most, a járőrök öt percen belül itt vannak és akkor minden elvész! Akkor én sem tudok menteni semmit már!

Gorik a szőkének vetett oda pár utasítást, aztán eltűntek mind a szemközti ház kapujában.

Erik a lány mellé térdelt, az ölébe vonta a fejét, kisimította arcából a gesztenyeszín tincseket. Egyetlen pillantás elegendő volt: elvégeztetett. A mesterlövészpuska lövedéke átütötte a dzseki alatt viselt golyóálló mellényt, Morgan lövése a kabát gallérja fölött találta el a lányt. Olga szeme smaragdként ragyogott a férfira, keze nem talált fogás társa dzsekijén. Mire a vértől iszamos kéz a test mellé hullt, a zöld szemek fénye is megtört.

Erik a lány füléhez hajolt, úgy suttogta:

― Találkozunk még!

A földre engedte a holttestet, a telefonján a diszpécsert hívta.

― Angyal Erik százados vagyok, mentőt és járőröket azonnal a Balaton utca és a Szent István körút sarkára, a kínai étterem mögé! A társamat meglőtték! Küldjetek mentőt, fiúk! A támadók elmenekültek. Siessetek!

Felvették a vallomását, a felettesei együttérzésükről biztosították és persze azonnal hazaküldték. Pszichológust, orvost ajánlottak, de egyikből sem kért. Otthon vodkát bontott és csak nyakalta a szeszt ájulásig.