Star Wars: Rogue One - Egy Star Wars történet
Bár igyekszem nem élményrontó lenni, de aki még nem látta a filmet, az inkább menjen moziba és nézze meg - SPOILERES VÉLEMÉNY
Star Wars rajongó vagyok gyerekkorom óta. Már akkor is volt akciófigurám, kártyám, sőt, már akkor is elkezdtem "fanfictiont" írni egy füzetbe. Viszont az igazi szenvedély csak néhány éve lobbant lángra és azóta csak hevesebb a tűz :)
Az a fajta rajongó vagyok, aki szereti az előzményfilmeket. Szeretem a kamasz Anakint, szeretem Darth Mault, lenyűgöz Qui-Gon és Maul párbaja. Szeretem, ahogy a szálak szövődnek, ahogy a sötétség egyre mélyül. Izgulok Obi-vanért és lélegzetvisszafojtva néztem a végső harcot. Tudom, hogy vannak hibái, de szeretem.
Szeretem az animációs sorozatokat is, a Klónok háborúját és a Lázadókat is.
Nem az a rajongó vagyok, aki csak és kizárólag az eredeti trilógiát isteníti. Én abban is látok hibákat. Luke, a hisztis, nyavalygós kölyök az idegeimre tud menni és sosem értettem, hogy miért kell piszok nehéz, drága páncélt adni a rohamosztagosokra, ha aztán tucatjával lehet őket lelövöldözni. Nem értem, hogy tudta az Uralkodó igájába hajtani a Galaxist, ha a rohamosztagosait bárki könnyedén legyőzi.
Nem kevés Star Wars-regényt olvastam és valahogy nem a mainstream művek lettek a kedvenceim.
Jó, persze, az eredeti, a fősodor, oké.
Szeretem azokat, ahol ok-okozat van. Ahol kibontják a szálakat, megfejtik a háttérben rejtőző folyamatokat, amikben nem kizárólag a Skywalker-család történetéről tudhatok meg újabb dolgokat.
A legkedvesebbek a számomra a Republic Commando-sorozat darabjai.
Azért szerettem, mert nem fekete-fehér benne semmi. Emberek válnak hősökké. Vagy hősök válnak emberekké? Azért szeretem, mert nemcsak mesél, de kérdez is.
Nagyon, nagyon nyugtalanító módon kérdez.
A másik nagy kedvencem a Halálcsillag c. regény, Michael Reaves és Steve Perry könyve. 2007-es, és mint ilyen, a többi 2014 előtti regénnyel együtt ment a levesbe. Nagy kár érte.
Mindig is érdekelt, hogyan lehet működtetni azt a hatalmas izét, azt a hold méretű valamit, hogy kik és mik azok a fekete páncélos alakok. Hogyan lesz bolygópusztító erő egy tányérantennából?
Ebben a regényben sem fekete-fehér minden. A Halálcsillagon emberek élnek, dolgoznak. Katonák, civilek.
Milyen lehet meghúzni a kart, ami elindítja a szuperlézert? Milyen végignézni, ahogy milliárdok halnak meg egyetlen pillanat alatt - attól az egetlen apró mozdulattól? Milyen tudni, hogy egy ilyet terveztem?
Hát ezt most kidobták - és mégsem. Sajnálom a könyvet, és imádom a Zsivány Egyest.
Már az előzetese is tetszett, nagyon vártam és a moziban úgy ültem végig a 133 percet, hogy még fészkelődni is elfelejtettem.
Lenyűgözött. Beleragasztott a székbe, megborzongatott és magával ragadott. Ott voltam.
Nincsenek benne Jedik, nincs benne Skywalker, nincs benne Han Solo.
Vannak benne emberek. Meggyötört, félelemben élő emberek, akiknek összetört az élete. Nincs benne fennköltség, van benne káosz, felemelkedés, barátság.
A Lázadás nem egy szent és tiszta ügy, hanem elkeseredett, kétségbeesett emberek gyülekezete, akiket sokszor a bosszúvágy vezet, azon kell felülemelkedniük. Akik minden eszközt megragadnak, hogy a Birodalommal szemben egérutat nyerjenek, hogy előnyre fordítsák a hátrányukat.
A Lázadók embere, aki szemrebbenés nélkül lelövi a saját informátorát?
A Lázadók tábornoka, aki hazudik?
A háborúzásba beleőrült veterán?
Igen, ez is Star Wars. nagyon Star Wars.
Mese arról, hogy a Jó győz majd, de korántsem egyetlen suhintással. Mese a barátságról, arról, hogyan győzi le a félelmét, az önzését az ember.
Nézzük a másik oldalt:
a Hallálcsillagot megépítő tudós. Eleinte nyilván hitt a Birodalomban, de aztán látta, mi is valójában. Csakhogy kilépni nem lehet könnyű: ha vannak szerettei, máris zsarolható, kényszeríthető. És volt egy mondat: ha nem ő, akkor majd más. Nagy igazság. Végül - tudjuk a végkifejletet - marad a projektben és elrejti a hibát.
A másik oldal, a Birodalom oldala: Krennic keresi a tudósok között, ki szabotálta a terveket és fenyeget - ha nem jelentkezik a tettes, valamennyiüket bűnösnek tekinti. A birodalmi tudós feladja magát.
Itt sem velejéig gonosz és ostoba mindenki, itt sem csak aljasság van. itt is van hűség, engedelmesség.
A karakterek?
Nagyon tetszettek.
A klónháborúk veterenja, aki testileg-lelkileg belerokkant a harcokba.
A hírszerző tiszt, akinek parancsot kell teljesítenie.
A droid, aki nem is olyan idegesítő.
A birodalmi pilóta, aki dezertált és most a lázadók pilótája lesz.
A két barát, a hívő és a hitetlen.
És a lány, akinek az apja a másik oldalon van, akit csak úgy otthagytak, akitől a Birodalom már elvett, a Lázadók majd elvesznek valakit.
Az igazgató, aki élete fő művét hozza létre és nem engedheti, hogy tönkre tegyék azt.
De az összes többi is. Nem tudok olyat mondani, aki kilógna a sorból.
És persze régi ismerősök...
A képek?
Lenyűgözőek.
A városok élettel telik. Olyanok, mintha a hiradóból vágták volna ki. Közel-Kelet, Afrika. Létezőnek tűnik Jedha Szent Városa, létezőnek a scarifi birodalmi állomás. Olyan, mintha elutazhatnák oda bármikor. Amíg még állnak.
A csatajelenetek? Félelmetesek.
Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, csak az egyenruhát és a fegyvert kellene kicserélni a képeken és máris itt és most lennénk, megint a híradókban vagy háborús filmeket néznék.
A háború hangos, mocskos, piszkos, véres valami.
Black Hawk Down? A második világháborús filmek?
A kavargó jelenetek elég valósághűek, sokszor azt sem tudni, ki hol van. Az arcokon érzelmek látszanak.
Van egy jelenet, egy sisakos katona arcát mutatják közelről. Annál is olyan érzésem volt, hogy bármelyik "komoly" háborús filmbe beilleszthető lenne.
A leomló város, a kataklizma - ijesztő. És félek, megvan az áthallás a mai mindennapokra.
A légicsata?
Ó, istenem!
Így érezhettem nyolcévesen, a Dózsa Moziban ülve, amikor a hoth-i csatát láttam először.Vagy amikor tévében, fekete-fehérben először láttam a "Csillagok háborúját". Az X-szárnyúak, Y-szárnyúak, a fregattok, Vörös-vezér, Kék-vezér - és az ember szíve már össze is szorul. Hogy aztán úgy elkezdjen kalapálni, ahogy csak tud.
A lépegető ikonikus alakja ugyanolyan, mint a hoth-i csatában, amikor tátott szájjal néztük, hogy eltörpülnek mellett a hósiklók meg a lázadók.
A képeslap-kék tenger és a felrobbanó hajók, a fekete füst, a "partraszálló" katonák kontrasztja nagyon erős képek hozott létre.
Itt már minden szereplő megkapja a jutalomjátékát.
A vége tragikus, de nem váratlan. Szép, ha egy ilyen véget szépnek lehet nevezni, de nem nyálas, nem bugyuta.
A zene?
Ha szentségtörés, ha nem, nagyon Star Wars-zene ez is, akkor is, ha nem John Williams írta. Bár a Star Wars zenéje nem kizárólag őt jelenti: Kevin Kiner, Jesse Harlin szintén sokat adott a Star Wars világának, mégis sokan vannak, akik aggódtak, amiért nem Williams írta a zenét ehhez a filmhez is.
A Rogue One számai csodálatosan megírt darabok. Nem értek a zenéhez, az érzelmekhez talán, és amit érzek, azt legtöbbször le is tudom írni.
De azt, ahogy a jelenet feszültségét, azt, ami az embert a székhez szögezi, milyen tökéletesen adja vissza például ez a rész, azt nem tudom leírni.
https://www.youtube.com/watch?v=_bglf5NuXWI
Többször meghallgattam már a zenéjét és ez az egyik kedvencem.
Ez igaz a SW-filmek összességére is - gyorsan a kedvencem lett.
Michael Giaccino zenéje új, ahogy a film is más, mint az eddigiek, de benne van a varázslat, a mese, a hősiesség. Másként hősök ők, mint mondjuk Luke.
Tökéletesen illik ez a felkavaró zene ehhez a nem szokványos SW-filmhez. És minden mássága ellenére ott bujkálnak benne a régi dallamok: Across The Stars, Binary Sunset, The Imperial March.
Hibák?
Találtam két dolgot, ami nem tetszett. Technikai kötekedés mindkettő. Hiperűrugrás és gravitációs mező az egyik, a másik csillagromboló az atmoszférában címszó alá illik.
Nem nagy ár. :)
Nosztalgikus vonások?
Bőven.
Az ismerős alakok innen-onnan. Például Mos Eisley-ből. A Yavin IV-ről. A gyerekkorunkból. :)
Hogy összességében milyen a film?
Sötét, lenyűgöző, izgalmas. Nekem nagyon tetszett. Bár tudjuk a következményeket, a végkifejletet sejtjük az első pillanattól, a hogyan?-ra adott válasz nekem tökéletesen megfelelt. Nagyon egyben van az egész.
Máris megnézném újra. Aztán megint :)